Az Nvidia néhány nappal ezelőtt jelentette be hivatalosan, a GeForce RTX 5070 Ti lesz a következő a sorban, már ami a GeForce RTX 50-es széria kiteljesedését illeti: az újdonság 2020. február 20-án mutatkozhat be. Anno, amikor a GeForce RTX 5070-es széria tagjai szóba kerültek, úgy tűnt, hogy mindkét modell egyszerre jelenhet meg, vagyis nemcsak a GeForce RTX 5070 Ti, de a GeForce RTX 5070 is ugyanazon a napon debütálhat.

Az elmúlt napok hivatalos bejelentése alapján sajnos mégsem ez lesz a helyzet, az „X” virtuális hasábjain keresztül megosztott posztból ugyanis hiányzott a GeForce RTX 5070. A pletykák alapján akkor úgy lehetett sejteni, hogy a friss videokártya majd csak valamikor március folyamán mutatkozhat be.

Galéria megnyitása

Valójában azonban már akkoriban kiderült, hogy a GeForce RTX 5070 mikor érkezik, ám ezt az Nvidia csapata nem verte nagydobra, az „X” felületén kiadott bejelentésből hiányzott a szóban forgó modell, de aznap felkerült a hivatalos weboldalra egy új aloldal, amelyen már nemcsak a GeForce RTX 5070 Ti, de a GeForce RTX 5070 tervezett megjelenési időpontja is szerepelt. Azóta a GeForce RTX 50-es széria eddig bejelentett tagjainak legfontosabb tulajdonságait taglaló weboldalon is szerepel az említett dátum.

Érdekesség, hogy a dátum 2025. március 5-e, vagyis egy nappal hamarabb érkezhet az új videokártya, mint az AMD Radeon RX 9070-es sorozatának első két tagja, utóbbiak ugyanis a pletykák szerint 2025. március 6-án jelenhetnek meg, hivatalos bemutatójukra viszont már 2025. február 28-án sor kerül, és ez az információ már hivatalos forrásból származik.

Galéria megnyitása

A GeForce RTX 5070 egy GB205-ös grafikus processzor köré épül majd, ami 48 aktív SM tömbje révén összesen 6144 aktív CUDA magot vonultathat fel. A GPU-hoz egy 192-bites memória-adatsínen keresztül kapcsolódik a 12 GB-nyi GDDR7-es VRAM, ami ezúttal is 28 GHz-es effektív órajelen ketyeg, így a rendelkezésre álló effektív memória-sávszélesség értéke 672 GB/s lesz. A videó kimenetek között alap esetben három darab DisplayPort 2.1a, illetve egy HDMI 2.1-es csatlakozó sorakozik, míg a stabil tápellátásról egy +12V-2x6 tápcsatlakozón keresztül gondoskodhatunk. Ebből a modellből már készül Founders Edition modell, ami az Nvidia saját tervezésű hűtését használhatja. A listaár a korábbi bejelentés alapján 549 dollár lesz.

A GeForce RTX 50-es sorozat eddig megjelent és érkező tagjainak legfontosabb tulajdonságai

Tulajdonság/ModellGeForce RTX 5090GeForce RTX 5080GeForce RTX 5070TiGeForce RTX 5070
GPU típusaGB202GB203GB203GB205
Aktív SM tömbök száma170847048
Aktív CUDA magok száma217601075289606144
Memória-adatsín512-bit256-bit256-bit192-bit
Memória kapacitása és típusa32 GB GDDR716 GB GDDR716 GB GDDR712 GB GDDR7
Effektív memória-órajel28 GHz30 GHz28 GHz28 GHz
Effektív memória-sávszélesség1792 GB/s960 GB/s896 GB/s672 GB/s
TDP keret575 W360 W300 W250 W
Tápcsatlakozó1 db +12V-2x61 db +12V-2x61 db +12V-2x61 db +12V-2x6
Videó kimenetek3 db DisplayPort 2.1a, 1 db HDMI 2.13 db DisplayPort 2.1a, 1 db HDMI 2.13 db DisplayPort 2.1a, 1 db HDMI 2.13 db DisplayPort 2.1a, 1 db HDMI 2.1
Listaár (USD)1999999749549
Megjelenés időpontja2025. január 30.2025. január 30.2025. február 20.2025. március 5.

A GeForce RTX 5070 és a GeForce RTX 5070 Ti is az AMD Radeon RX 9070-es sorozatának tagjai ellen szállhat harcba – reméljük, mind ár/teljesítmény arány, mind pedig elérhetőség terén éles küzdelemre számíthatunk, és azt is reméljük, az új videokártyákból elegendő mennyiségű raktárkészlettel készültek a gyártók és AIB partnereik a rajtra.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

56 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Wizzard
Wizzard
2025. febr. 19. 15:51
#6

Nocsak, kint vannak az 5070 Ti tesztek

https://www.techpowerup.com/review/msi-geforce-rtx-5070-ti-ventus-3x/38.html

Alan Wake 2
5070 ti DLSS Quality (nincs frame gen) 45 fps
4090 natriv: 31 fps

Hogwarts:
5070 ti DLSS Quality (nincs frame gen) 65 fps
4090 natriv: 48 fps

Star Wars:
5070 ti DLSS Quality (nincs frame gen) 48 fps
4090 natriv: 43 fps

stb stb...

jony85
jony85
2025. febr. 27. 5:58

@Wizzard ne úgy hasonlítsd össze, hogy az egyik natív a másik dlss. Natívban a tesztek nem túl meggyőzőek, vagy ha régebbi szériánál is be van kapcsolva a dlss. Csak a kamu frameknél tud valamit mutatni az 50 széria. Szerintem ez elég kiábrándító.

zkarpati
zkarpati
2025. febr. 19. 9:35
#5

Akkor a 4090 és a 4080 után a 4070Ti és a 4070 is el fog tűnni az árlistából úgy hogy egyetlen 5000-es sorozat sincs még a mai napig benne? Ez nem megjelenés, hanem eltűnés.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2025. febr. 19. 11:24

@zkarpati azokat már elég régóta nem lehet kapni + ha megnézed, ugyanez van a Radeonoknál is, 6-8 kártya van a kínálatban / típus. Induláskor meg gyártónkként volt ennyi féle... persze ez lehet csak itt az iPonnál, mostanában sokszor kellett máshol megvennem valamit, mert itt egyszerűen nem volt kapható, a többi webshopban viszont igen.

Wizzard
Wizzard
2025. febr. 18. 19:10
#3

https://edition.cnn.com/2025/02/06/tech/tokyo-nvidia-gaming-chips-buy-frenzy-chaos-intl-hnk/index.html

Tokióban verekedtek és kerítést másztak az 5000-es nvidia karikért. Minden készlet percek alatt gazdára talál. Jó szar a megítélése a kariknak XD XD XD

Wizzard
Wizzard
2025. febr. 24. 9:06

@punchman

Ez a több száz fórum olyan, mint amikor azt hazudtad én tűnök el fórumokból?

"punchman október 14. 3:22 @Wizzard" és megint sok-sok hónapja már megint elkullogsz""

az egy dolog, hogy a chatgpt szóismétlését észre sem veszed, a szövegértési problémáid miatt, de a nyilvánvaló a hazugságod, mert pont te hagyod válasz nélkül a fórumokat, mikor szembesítve vagy a tényekkel:

05.14

https://ipon.hu/magazin/cikk/az-intel-reagalt-az-instabilan-mukodo-raptor-lake-es-raptor-lake-refresh-rendszerek-problemajara

06.25

https://ipon.hu/magazin/cikk/az-intelnel-meg-vizsgaljak-miert-instabilak-a-13-es-14-generacios-k-kf-es-ks-processzorok-talaltak-i

07.24

https://ipon.hu/magazin/cikk/ugy-tunik-majd-csak-jovore-jelenhetnek-meg-az-nvidia-az-amd-illetve-az-intel-uj-generacios-videokart

08.11

https://ipon.hu/magazin/cikk/a-helyzet-fokozodik-perbe-fogtak-a-reszvenyesek-az-intel-vezeteset-mert-szerintuk-felrevezettek-oket

08.27

https://ipon.hu/magazin/cikk/a-black-myth-wukong-fejlesztoi-szerint-osszeomolhat-a-jatek-a-13-es-14-generacios-intel-processzorok

https://ipon.hu/magazin/cikk/2024-oktober-17-en-rajtolhatnak-el-az-intel-z890-es-alaplapjai-es-az-arrow-lakre-s-processzorok

09.06

https://ipon.hu/magazin/cikk/bemutatkoztak-az-intel-lunar-lake-soc-egysegei-fedelzetukon-a-vilag-legjobb-cpu-magjaival-es-igpu-ja

09.21

https://ipon.hu/magazin/cikk/a-z790-es-alaplapok-az-intel-default-power-profile-alapjan-mukodnek-majd

09.22

https://ipon.hu/magazin/cikk/az-intel-30-milliard-dollar-erteku-uzletet-bukhatottt-el-azzal-hogy-alulmaradt-az-amd-vel-szemben-a

10.02

https://ipon.hu/magazin/cikk/megjelentek-az-intel-xeon-6900p-sorozatu-szerverprocesszorai-nagy-elorelepest-hozhatnak-versenykepes

10.05

https://ipon.hu/magazin/cikk/reszletezte-az-intel-a-cpu-instabilitast-okozo-problema-pontos-okait-ujabb-mikrokod-frissites-keszul

10.07

https://ipon.hu/magazin/cikk/amd-fluid-motion-frames-2-tamogatast-es-igy-gyorsulast-is-hozott-a-24-9-1-es-amd-adrenalin-driver

Tessék, igy kell alátámasztani tényekkel a mondandót, látod? Az hogy hazudozol a vakvilágba sosem működött, nyilván tisztában vagy vele.

Idén ennek a többszöröse van, ahonnan elkullogtál.

Neked már ebben is hazudnod kell....

Gpety
Gpety
2025. febr. 18. 16:58
#2

A lényeg,  hogy Bőrdzseki Cshan megmondta a tutit, az 5070 több képkockát fog tudni,  mint a 4090 és ők senkit sem néznek hülyének.

tomchee
tomchee
2025. febr. 19. 15:08

@Wizzard engem nem igazán de téged mar annál inkább

Wizzard
Wizzard
2025. febr. 18. 15:00
#1

Mindent is megvesznek, ami 5000. A buták. Nem olvasnak ipont, mekkora bullshit pedig az egész. XD XD

MSI német online boltja

10 db 5090 Gaming trio OC volt, plusz  az 5080 inspire oc már low stockon volt vagyis abból volt 40+ darab

az egész 4 percig volt készleten 12:30-12:34 RIP

Wizzard
Wizzard
2025. febr. 24. 9:12

@punchman Akkor még mindig nem ment át. Igazából sejtettem hogy ez lesz, de az én lelkiismeretem tiszta innentől, én mindent megpróbáltam hogy segítsek neked. Van olyan akin nem lehet segíteni, rajta például nem lehet, de ezt már többször bizonyítottad.

Vissza az oldal tetejére