A Microsoft korábbi ígéretének megfelelően jelentős gyorsulás következett be azoknál a rendszereknél, amelyek mindössze 8 GB-nyi memóriával gazdálkodnak, hála a fejlesztőcsapat kitartó munkájának, ami hatékonyabb memóriakezelést tesz lehetővé. Ennek része az egyes adatok tömörítése, így akár 2 GB-tal is több adat fér el a korlátozott kapacitású rendszermemóriában, cserébe viszont rugalmasabb, reszponzívebb és gördülékenyebb rendszerműködés a jutalom, valamint az egyes alkalmazások és menük is gyorsabban elérhetővé válnak, mint korábban. A memóriakrízis közepette különösen fontos, hogy az alkalmazások takarékosan bánjanak a rendszermemóriával, az ugyanis alaposan megdrágult, a memóriabővítés kifejezetten drága móka lett, ami az új konfigurációkra is rányomja bélyegét: visszatértek a 8 GB-os konfigurációk, ezzel próbálnak kedvezőbb árat biztosítani a gyártók a felhasználók számára a példátlan mértékű drágulás közepette.
A fentiek fényében különösen jó hír, hogy a mindössze 8 GB-nyi rendszermemóriával ellátott Windows 11-es konfigurációknál az optimalizációk hatására 20%-kal javult a válaszkészség, illetve 40%-kal javult a sebesség is – ezek persze belsős mérésekre támaszkodó adatok, a valóságban ennél kisebb mértékű gyorsulásra számíthatunk, de a gyorsulás akkor is gyorsulás. Azt persze elismeri a Microsoft, hogy 16 GB-nyi vagy 32 GB-nyí rendszermemória mellett még több lehetőség nyílik, de az optimalizáció révén a 8 GB-nyi rendszermemória használata is hatékonyabb lesz.
A 20%-os válaszkészség-javulás azokban az esetekben érhető tetten, amikor megnyitjuk a Start menüt, el szeretnénk érni a kontextus menüt, vagy éppen a Beállítások menüt indítjuk el, de az egyes alkalmazások is gyorsabban töltődnek be, köztük például a Fájlkezelő is. Ezt a gyorsulást úgy érték el, hogy a háttérfolyamatok működésére fordított erőforrások mértékét csökkentik, amikor a felhasználó aktívan ténykedik az adott PC-n, ez pedig lehetővé teszi, hogy a felszabaduló teljesítményt az egyes alkalmazások és funkciók gyorsítására fordítsák, ami azt eredményezi, hogy a Microsoft Edge webböngésző például 33%-kal gyorsabban indul el, míg a Microsoft Teams indítási ideje 20%-kal javul. Utóbbinál az Efficiency Mode bekapcsolásával lehet elérni az említett gyorsulást, ezt a beállítást alapértelmezetté is lehet tenni, ezáltal a Microsoft Teams hatékonyabban működhet.
A vállalat a 40%-os teljesítménynövekedést a Multitasking esetében mérte, amikor 20 Microsoft Edge böngészőfül, egy 4K-s videó, egy nagy Word, Excel és PowerPoint fájl, valamint az Outlook és a File Explorer is terhelte a rendszert – ezeket egymás után nyitották meg és az említett gyorsulást mérték az alapállapothoz képest, hála az optimalizációknak. Az egyes alkalmazások memóriahasználatát is csökkentették, ezen a téren akár 900 MB-nyi előrelépést is sikerült elérni olyan alkalmazások alatt, mint a Microsoft 365 szoftvercsomag képviselői, vagy a Microsoft Edge. Az újításokból természetesen a külsős alkalmazások is profitálhatnak, a hatékonyabb memóriakezelés egyebek mellett a WhatsApp teljesítményét is javítja a 8 GB-os Windows 11 konfigurációk esetén.
A munka természetesen nem áll meg, további optimalizációkat terveznek, amelyeknek köszönhetően a memóriatömörítés még hatékonyabb lesz és még okosabban működik majd. Fontos lépés az is, hogy számos Windows szolgáltatás és alkalmazás azonos komponenseket használ majd, például a Search és a Widgets funkció esetében egyetlen Web Engine biztosítja az alapokat, míg a WinUI 3 alapú alkalmazásokat úgy írják meg, hogy azok kevesebb memóriát használjanak és gyorsabban induljanak. Utóbbiak közé tartozik például a File Explorer vagy éppen a Notepad is. A vállalat szakemberei a chipgyártókkal is együttműködnek a memóriahasználat optimalizálása terén, amelynek eredményeként több rendszermemória maradhat a Windows 11 számára.
A fentiek alapján a Windows 11 kezd egyre ütőképesebbé válni és a felhasználók is úgy érezhetik, végre kezdik figyelembe venni észrevételeiket és kéréseiket, még ha némi késéssel is.






























