Ismerős az érzés, amikor éjfélkor azt mondod: „még egy kört, aztán lefekszem”, majd hirtelen arra ébredsz, hogy reggel 6 óra van, és épp háborúba indulsz a teljes birodalmaddal? Ez a híres, „még egy kör” (one more turn) szindróma és kevés olyan műfaj létezik a videójátékok világában, amely annyira észrevétlenül képes elnyelni az időt, mint a 4X stratégiák.
Az eXplore, eXpand, eXploit, eXterminate négyesére épülő címek nem egyszerűen szórakoztatnak, szinte hipnotizálják a gamereket. Aki pár évtizede átélte már ugyanezt a Civilization 2 vagy a Master of Magic előtt ülve, az tudja, hogy a mai napig változatlan a helyzet, ha valami igazán jó 4X játék kerül elénk. De mi teszi ezt a komplex, gyakran száraznak tűnő műfajt ennyire megunhatatlanná? A válasz a teljesítmény és a jutalmazás pszichológiájában és a játékdizájnban rejlik.
A 4X játékok egy olyan folyamatos jutalmazási rendszert tartanak fenn, amelyből hiányoznak a természetes megállási pontok, vagyis amikor befejezel egy építkezést, a következő körben a határaidnál kialakult konfliktus kap figyelmet, amikor végre eléred a régóta vágyott technológiai szintet, fel akarod fejleszteni az egységeidet vagy a városaidat. A döntések láncolata sosem ér véget; minden lezárt feladat azonnal három új kihívást szül, az agyunk pedig folyamatosan a „mindjárt elérem a célomat” állapotában pörög, ami legalább annyira tökéletes recept egy jó videojátékhoz, mint a napról napra felgyűlő alvásmegvonásra.
Az utóbbi években azonban egy izgalmas paradigmaváltásnak lehettünk tanúi, a fejlesztők rájöttek, hogy a tisztán stratégiára és erőforrás-menedzsmentre épülő váz mellé valami más is kell. A történetmesélés és az atmoszféra egyre nagyobb hangsúlyt kapott, a merev, historikus kereteket felváltotta az élményalapú birodalomépítés és az egyedi, elsőre szokatlannak tűnő világok, ahol a különböző népek, fajok nem csupán eltérő színű egységekkel harcolnak, hanem más mechanikák és szabályok szerint működnek.
Amikor 2014-ben az eredeti Endless Legend napvilágot látott, már az elején sejteni lehetett, hogy a 4X stratégiák műfaja gyökeres átalakulás előtt áll, az Amplitude Studios bizonyította, hogy egy birodalomépítő játék jóval több a statisztikák és erőforrás-számlálók halmazánál és a hatszögletű mezőknél. A nagy előd és a műfaj meghatározó címe, a Civilization ebben az évben jött ki a Beyond Earth-tel, a sorozat ötödik része (Civilization V) pedig 2010-ben jelent meg, vagyis bőven volt hely arra, hogy valami új is megjelenjen a piacon.
Auriga haldokló bolygójának története, a remekül kidolgozott aszimmetrikus frakciók, valamint a melankolikus, mégis szemet gyönyörködtető, részletgazdag audiovizuális élmény magasra tette a lécet és tizenkét hosszú esztendőt kellett várnunk, hogy visszatérhessünk ebbe a varázslatos, ugyanakkor kíméletlen világba. A nagy kérdés persze adja magát, vajon sikerült-e a függetlenségét 2024-ben visszanyerő francia stúdiónak megugrania a saját maga által, több mint egy évtizede felállított elvárásokat?
Amint belevetjük magunkat egy kampányba, látni fogjuk, hogy Auriga egy élő, lélegző és organikus világ, ahol az időjárás, az erőforrások, a különféle területtípusok, a víz, az állatok és az egységei is élő, mozgó megjelenítése lenyűgöző játékteret ad a kezünkbe, egységes ökoszisztémaként prezentálva a térképet. Az Amplitude-ra jellemző, művészi kreativitás és a letisztult, modern felhasználói felület harmonikus egységet alkot és jól átlátható, vibráló, de nem zavaróan túlcsicsázott keretet ad a játékhoz.
Az Endless Legend 2 magját azonban még mindig a radikálisan aszimmetrikus frakciók adják. Nem arról szól a változatosság, hogy az egyik nemzet némi nyersanyag-termelési bónuszt kap, a másik pedig gyorsabban képzi ki az íjászait, vagy, hogy a különféle, nagyon más környezetben és technológiával ellátott emberi frakciók ne lehetnének érdekesek vagy egyediek, de itt az egész frakció kezelés más alapokra épült, már az előző részben is. Izgalmas és bizonyos mértékben kiszámíthatatlan egy összecsapás, ahol az egymásnak feszülő birodalmak között AI vezérelt gépek, csillagok közül érkezett civilizációk, Starcraft szerű „zergek”, titokzatos sivataglakó kőlények és más kisebb frakciók vívják a harcaikat Minden egyes játszható civilizáció egy gyökeresen eltérő filozófiát, egyedi gazdasági modellt és sajátos hadviselési doktrínát képvisel.
A kezdőknek is ajánlott Kin of Sheredyn frakció például harcias, fegyelmezett, a városaikat áthatolhatatlan erődítményekké alakítják, és ha a helyzet megkívánja, a bolygó körüli pályán keringő, ősi fegyverrendszerek pusztító csapásait zúdítják a felszínre. A paletta másik végpontján, a természettel mélyen összefonódó, vagy éppen horrorisztikus frakciókat találunk. A spiritualista Aspects például a korallok agresszív terjesztésére épít, s olyan organikus hálózatot sző a térképen, amelynek révén még az ellenséges területek közepén is támogatni tudja az egységeit.
Természetesen nem maradhatott ki a rovarszerű Necrophage sem, aki a többi frakció biomasszájából táplálkozik, fészkeket és kiterjedt járatrendszereket fúr a földkéregbe, hogy onnan váratlanul előtörve, hatalmas távolságokat áthidalva rohanja le ellenségeit. Ha pedig a fejlesztők által gondosan megalkotott népek egyike sem nyerné el maradéktalanul a tetszésünket, egy frakciókészítő rendszerben kedvünkre válogathatunk a különböző tulajdonságok, egységek és képességek között, megteremtve a sajátunkat.
Az elődöt ért legjogosabb kritika a harcrendszert és taktikai mélységet hozta fel, mint amin mindenképpen fejlődnie kell egy folytatásnak. A stúdió sok téren átdolgozta a harcok, egységek és szinergiák mechanikáját. Hőseinket RPG jelleggel fejlesztjük, de minden egység egy saját jellemzőkkel bír és minden nem hősi egység tovább is fejleszthető, akár több irányba is. Így lesz például a sima íjászainkból még távolabbról még erősebb támadásra képes Heavy Archer, vagy gyorsabb, jó eséllyel kritikust lövő Bloodletter. A domborzati viszonyok szerepe is kritikussá fontosságúvá vált, mert egy jól védhető szoros, a magaslati előny vagy a megfelelő fedezékek kihasználása önmagában is eldöntheti egy-egy összecsapás kimenetelét.
A szerepjátékos elemek is jóval hangsúlyosabb szerepet kaptak, így a hősök toborzása, menedzselése és személyre szabása immár szervesen egybeforr a birodalomépítéssel. Frakciónk hősei kivételes harci értékkel bíró karakterek és nem csupán száraz statisztikai bónuszokat osztogatnak a hadseregek élén vagy a városok kormányzóiként. Ahogy tapasztalatot gyűjtenek és szintet lépnek, úgy sajátítanak el új, a harcmezőn és a városfejlesztésben egyaránt kamatoztatható képességeket, bonyolult kapcsolatrendszereket alakítanak ki (barátok, társak formájában) és a küldetések, dungeonok során zsákmányolt felszerelésekkel egyre erősebbé válnak. Szintén hangsúlyosabb elemmé váltak a küldetések, az adott frakció saját fejlődés/eredettörténete és az újrajátszhatóságban is segít, hogy a döntéseink eredményeképp a küldetések és történetek különféle ágait is bejárhatjuk.
Összegzésképpen kijelenthető, hogy az Endless Legend 2 egy nagyon jól sikerült, változatos és kellőképp komplex, izgalmas modern stratégiai cím, ami méltán kapott sok dicséretet. Ügyesen ötvözi a klasszikus birodalomépítést és a taktikus csatákat, miközben a történetmesélés és a hősök, egységek fejlesztése is releváns, jól odaillő, teljes értékű részként kapcsolódik a többihez. A jó hír, hogy az Endless Legend 2 kiválóan alkalmas arra, hogy hetekre, de akár hónapokra is a képernyők elé szegezze a stratégiai játékok szerelmeseit – a rossz hír pedig ugyanez, szóval mindenki figyeljen oda az alvásra és arra, hogy eleget pihenjen egy-egy birodalomépítés és hadjárati session között!
