Ismét egy mérföldkőhöz érkezik a No Man’s Sky. Az így is számtalan platformot támogató és sokoldalú űrkaland hamarosan új platformokra látogat el.
Míg rengeteg Live Service fejlesztő amint lehet, eldobja magától a kevésbé népszerű platformokat, addig a No Man’s Sky nemcsak hogy működik PS4-en PSVR-ral, de még a Nintendo Switch is támogatott maradt. Elképesztő. Ennek fényében pedig talán nem is annyira meglepő, hogy érkezik a játék iOS változata.
Az iOS mellékprojektjüket több mint 3 évig fejlesztették, és ennek eredményeként telefonokra és tabletekre is ellátogat a játék.
A céljuk volt, hogy konzol minőségű élményt tudjanak nyújtani a mobil eszközökön, miközben a játék játszható tapintással, kontrollerrel vagy akár billentyűzet/egér kombóval. Az új frissítések megnehezítették a csapat munkáját, a legutóbbi bázisépítős COSMOS update például egy ilyen kiegészítő volt. Ezen új és bonyolult funkciók miatt előfordultak olyan pillanatok, amikor azt hitték, nem lehet mindent átültetni mobilokra, de végül meglépték az akadályokat (igaz, néhány funkció, például a multiplayer csak később válik elérhetővé benne.)
A No Man’s Sky mobilos változata természetes élményt kínál, és nagy szeretettel teszik majd közzé a játékosok számára.
Az iOS kiadás free to try üzleti modellel érkezik, így a játékosoknak lesz lehetőségük kipróbálni, mielőtt a vásárlás mellett döntenének. Nagyon várják, hogy mindenki a kezébe vehesse a játékot, erre pedig nem is kell már sokat várni. Az iOS változat október 28-án válik elérhetővé, az Apple App Store-ban pedig már most előrendelhető.
A szükséges készülék minimum egy iPhone 11 vagy egy 3. generációs iPad Air lesz. A teljes játék 5 GB-ot kér majd a készüléktől, ami a tartalomhoz képest hihetetlenül kevés. Emellett hosszú akkumulátor időt is ígérnek az NMS futtatása mellett. Egészen elképesztő.