Az X-Wing és TIE-széria szellemi örököse, a Star Wars Squadrons az egyik álom-Star Wars-játékom volt. Tudom, hogy sokan nem szeretik, az EA pedig hamar magára is hagyta, de ez a specializált fókusz nagyon bejött nekem. Valahogy jobban élem ezeket a játékokat, mint például a Jedi–szériát.

A STAR WARS Episode I Racer szintén egy hasonló klasszikus. A Baljós Árnyak idején megjelent versenycím izgalmas formába öntötte a fogatversenyek sebes, de annál veszélyesebb világát. A kampány során az általunk választott versenyző fogatját volt lehetőségünk fejleszteni, egy-egy verseny után kereskedhettünk használt vagy akár teljesen új alkatrészekkel, így a végére egy brutálisan gyors fogatot lehetett megépíteni. 

Eszement menő játék volt a maga idejében, legalábbis gyerekkori emlékeim szerint. És azt kell mondanom, ha az Episode 1 Racer nem is tért vissza teljes mértékben, a Star Wars Galactic Racer ugyanis finoman szólva is egy keverék cím. 

Egyrészt a versenygépek eseményről eseményre történő fejlesztése megmaradt. A változatos és váltakozó bolygók is jelen vannak. Sőt, még a fogatok is elérhetőek a játékban. A Star Wars Galactic Racer azonban sokkal több, mint egy Episode 1 Racer. 

Ennyi előzetes után ugorjunk viszont bele a történetbe. A Birodalom összeomlott, egy vén róka, Darius Pax versenyszervező viszont szeretné visszahozni a száguldást a galaxisba. A Birodalom nem nézte jó szemmel a Huttok szórakozását, a tiltásnak azonban az elnyomókkal együtt vége.

Pax elhivatott az ügy iránt, de nem akarja, hogy a bajnoksága a fogatversenyekhez hasonló élet-halál harccá váljon, ezért a visszafogottabb siklókra helyezi a hangsúlyt, abból is három kategóriára. Ezeknek nem tudom a megfelelő magyar nevét, ezért az angol megnevezésüket fogom használni.

Az egyik kategória a kiegyensúlyozott, megfelelő páncélzattal, gyorsulással és sebességre képes landspeederek. Ezek igazi mindenesek, velük lehet a legkiegyensúlyozottabban versenyezni. A második kategória a speeder bike-ok, amik rendkívül gyorsak, ám könnyen összetörnek, nem igazán löksz ki velük senkit sem. A harmadik pedig a csempészhajókból átalakítás útján létrehozott skim speederek kategóriája, amik kiváló kanyarodásra képesek. Ezek a siklók együtt versenyeznek a pályán, így mindegyiket látni fogjuk.

Pax tehát a galaxis leggyorsabb versenyének a szervezője, ám van egy legyőzhetetlen bajnok, Kestar Bool, aki uralja a mezőnyt. Emiatt nem túl izgalmas a bajnokság, így Pax régi ismerősként próbál beszervezni minket, Shade-et, hogy győzzük le a bajnokot és a többi, lefizetett versenyzőt, hogy izgalmat hozzunk a közvetítésekbe. Kezdetben ő maga szponzorál minket, ám mindezt titokban teszi, mivel szervezőként nem illik ilyet tennie.

Csak egyetlen próbafutamon vettünk részt, amikor is Kestar Bool azonnal kiszúrt minket magának és lényegében hisztizni kezdett, hogy mit keresünk ott. Innentől kezdve személyessé vált a kérdés, hogy részt veszünk-e a bajnokságban, így emberként kell helytállnunk a macskareflexxel rendelkező, különböző fajú versenyzők között.

A játék egészen különös módon emeli át az Episode 1 Racer versenyenkénti fejlesztéseit. A kampány során ugyanis véletlenszerűen követik egymást az események. Az első fejezetben kvalifikálnunk kell magunkat a bajnokságba, igen ám, de ha valamiért nem sikerül bekerülni a legjobbak közé, akkor erre esélyt sem kapunk.

A kampány nehézségi szintje itt jön képbe. Minél nehezebb fokozaton játsszuk, annál erősebb lesz az ellenfél, de itt nem merül ki a dolog, ugyanis nehézségi fokozattól függően meg van szabva, hogy hányszor törhetjük össze magunkat a versenyek során. Közepes nehézségen induláskor ez három rontási lehetőséget jelent, legnehezebb fokozaton pedig még ennyit sem hibázhatunk. 

A fejlesztéseinket elveszítjük, a haladásunk újra nulláról kezdődik. Egyetlen dolgot vihetünk magunkkal a következő próbálkozásra, azokat a fejlesztési pontokat, amiket a versenyek közben gyűjtöttünk, és amelyeket a próbálkozás végén hozzáadunk véglegesen a siklónkhoz. Ha például sikerül pár fejlesztési pontot összegyűjteni, akkor azt rárakhatjuk a kanyarodásra és gyorsulásra, így amikor elölről kezdjük a játékot, néhány fejlesztéssel beljebb leszünk.

A próbálkozások közben tehát gyorsabb a fejlődés, a halál után viszont ezek nagy része elveszik. Klasszikus roguelite játékmenet. A kampány több fejezetre van osztva, hogy mégse kelljen mindent teljesen elölről kezdeni, illetve a sztori későbbi részében lehetőségünk lesz egynél több League Tokent szerezni, ami lényegében az életünk, így nem feltétlenül jelent majd véget egy-egy halál, ám a játék maga is egyre nehezebbé válik. 

A legtöbb fejlesztésre költhető pénzt természetesen akkor kapod, ha jobb helyen végzel, de általánosságban elmondható, hogy fontosabb, hogy túlélj. Természetesen, ha nincs pénzed, egy idő után lemaradsz a többiekhez képest, ám ha kapkodsz vagy túlhajszolod a géped, akkor hamar a falról kell lekaparniuk téged. Minden túlélt verseny pontot ment át a következő „halálodra”, ami erősíteni tud téged. 

Az FTL-hez hasonlóan minimálisan megválaszthatjuk az útvonalunkat a győzelem felé. Többféle verseny közül válogathatunk, ez alapján van lehetőségünk fejlesztéseket, képességeket, pénzt és egyéb előnyöket szerezni. Mint említettem, a versenyek véletlenszerűen jelennek meg, nekünk pedig lehetőségünk van választani közülük. Akarunk tesztelni egy új siklót? Semmi akadálya, a legrosszabb, ami történhet, hogy nem érünk be időben a célba, így nem kapunk fejlesztéseket, de kiesni nem fogunk. 

A sima verseny már kockázatosabb, mert bár minden helyezés pénzt ér, nem mindegy, hogy mennyit, emellett pedig ha túl sokszor törjük össze magunkat, kieshetünk a bajnokságból és kezdhetjük elölről. 

Van azonban a nagyobb kockázatot jelentő kivégző mód. Itt hatalmas a tét, rengeteg jóságot lehet begyűjteni a győzelemmel, de kiemelten fontos, hogy az első három helyezett valamelyikeként érj célba, különben automatikus a diszkvalifikáció.

A versenyek pár verseny után helyszínt váltanak. Ha például a Jakku kiszámítható sivatagján kezdesz, hamarosan egy savas felszínű bolygón találhatod magad. Itt például, ha sokáig vagyunk a dzsuvában, hamar felrobbanhatunk vagy meghibásodhat a siklónk. Ha a fagyos bolygón megyünk, hamar irányíthatlanná válhat a gépünk, így hőkapukon kell átmennünk, amiket igencsak könnyű eltéveszteni.

Mindegyik pálya egyedi nehezítéseket rejt, a sebesség pedig hatalmas. A Burnout játékokhoz szokott szemnek sem egyszerű látni, hogy mikor merre kell menni, a Motorstorm-pályadizájn viszont kreatív megoldásokat és levágásokat rejt.

Ha már szóba hoztam a Motorstormot, néhány pályarész olyan, mintha abból a játékból emelték volna át őket. Nem állítom, hogy így van, főleg, hogy szerintem 10 éve nem játszottam a sorozat részeivel, de olyan érzésem volt, mintha tényleg játszottam volna a Motorstormmal, legalábbis pályadizájn tekintetében.

A Burnoutra visszatérve pedig… hát nem is tudom mit mondjak. A Burnout sorozat nem tudom hány részét játszottam már ki, a 3. részét is sokadjára viszem végig, annál jobb autós arcade játék szerintem nem létezik. A Star Wars Galactic Racer pedig bár nem kerekeken száguld, mégis örökölte azt az őrült, kegyetlen száguldást, amikor a másodperc tört része alatt kell életbevágóan fontos döntést hoznod egy olyan terepen, amiből a sebesség miatt semmit sem látsz. A másik játékos kiütése a Galactic Racerben hatalmas élmény, még úgy is, hogy így több mint 22 év távlatából sincs közelében sem a törésmodell ahhoz, amit a PS2-n a Criterion annak idején megmutatott. 

Ha pedig Criterion… Az egykori Criterion-tagok készítették a Galactic Racert is, így a Need for Speed: Hot Pursuit fegyverrendszere is visszatér. A játékosok választhatnak, hogy támadó, sebességnövelő vagy védekező buildet építenek maguknak. A játék egy későbbi szakaszában, illetve a multiplayerben is fennáll annak az esélye, hogy valaki megtámad minket. Ha a siklónk alkalmas rá, akkor lehetőségünk van például pajzsot felhúzni, így túlélhetjük nemcsak a pálya viszontagságait, hanem az ellenfelek támadásait is. Van azonban lehetőségünk arra, hogy mi magunk segítsük trükkökkel a többieket a falba, vagy csak elhúzzunk a francba, hogy megnyerhessük a versenyt. 

Ezeket a képességeket újratöltődés után lehet használni, azonban az energiánk függvényében véges a használhatóságuk. Ha a versenygépünkön nem fejlesztjük az akkupakkokat, akkor bizony hamar elfogy a képességhasználati opciónk.

Apró érdekesség, hogy a versenyek előtt van egy quick time event minijáték is. Ha sikerül kellő kombinációban megnyomni a gombokat, akkor egy-egy ingyen képességet vagy feltöltött gyorsító hajtóművet kapunk. 

A képességek, ahogy megannyi fejlesztés, egy véletlenszerű listából választhatók ki, így nem feltétlenül tudjuk afelé vinni a siklóink fejlesztését, ami felé szeretnénk. Lehetőségünk van azonban vásárolni is dolgokat, illetve a különböző szívességek és egyéb miniesemények további fejlesztésekkel szolgálhatnak, a szponzorok elvárásainak teljesítéséről nem is beszélve.

A játék egészen összetett, a meta és az aktuális verseny ugyanolyan fontos. Az biztos, hogy a roguelite játékmenet felfrissíti a lineáris játékmenetet, és ezt annak ellenére mondom, hogy alapvetően nem szeretem a roguelite játékokat. Mégis, kellő fun-faktort ad, még akkor is, ha ezek a játékok direkt lassítják a végigjátszást, hogy tovább tartson a kampány.

A sztorimódra visszatérve, mostanra nem titok, hogy bizony Sebulba is megjelenik a történet egy pontján. Ami viszont igazán érdekes, hogy nem megy ő sehova, egy idő után elkezd nekünk nosztalgiázni és történeteket mesél nekünk a valódi versenyzésről, avagy a fogatversenyekről.

Itt pedig el is érkeztünk a játék másik érdekességéhez, mégpedig a fogatokhoz. A Galactic Racerben nemcsak a Tatooine napjai alatt versenyezhetünk fogatokkal, hanem a Galactic Racer helyszínein is. Ezek a fogatok majdnem kétszer olyan gyorsak, mint a siklók, amiket alapesetben vezetünk, így nincsenek is felfegyverezve (alapesetben legalábbis), hatalmas sebességgel még veszélyesebbé teszik az amúgy is piszok gyors pályákat.

Sebulba történetei, a fogatok visszatérése és a kampány mellett azonban további játékmódok is vannak. Találunk előre megírt pályákat, vannak különböző kihívások, fogatversenyek, és természetesen ott van a multiplayer is.

A többszemélyes játékmód szintén számtalan lehetőséget tartogat. Van rendes Galactic Racer verseny, van fogatverseny, ezeken akármikor részt vehetünk, a fejlesztők pedig további játékmódokat és egyedi beállításokat ígértek a következő patchekben. Az igazán érdekes azonban a kampányszerű multiplayer mód, ahol versenyről versenyre erősödhetünk.

Kezdetben mindenki ugyanolyan alapfelszereléssel kezd, majd helyezéstől függően egyre több lehetősége nyílik arra, hogy erősítse magát. Ha valaki gyengén teljesít, természetesen lemarad, de a játék lehetőséget nyújt arra, hogy mégis megmaradjon az izgalom. Versenyek között ugyanis tudunk fogadni, hogy milyen helyezést fogunk elérni, ha pedig sikerül megugrani az elvárt szintet, extra kredittel jutalmaz minket a játék. Az utolsó versenynél pedig azt is megjósolhatjuk, hogy ki lesz az abszolút győztes.

Természetesen ezt a játékmódot is lehetne tovább boncolgatni, milyen képességek, fejlesztések és cuccok érhetők el a versenyek között, de olyan sok a lehetőség, hogy még 10 oldal lenne befejezni a cikket. Az biztos, hogy a játék díjazza, ha kockázatot vállalsz, ám ha túlfeszíted a húrt, nagyon megjárod.

Majd elfelejtettem megemlíteni, de van egy barangoló mód is. Amolyan bokszutca-bejárás. Itt van lehetőségünk másokkal beszélgetni, vásárolgatni, elromlott alkatrészeket megszereltetni, vagy egyedi ajánlatokat meghallgatni. Az biztos, hogy egyáltalán nem lett volna muszáj külső nézetes mászkálást belerakni a játékba, de elég sokat ad hozzá, hogy a versenyzőkkel és a szervezőkkel beszélgethetünk, miközben Shade a szarkasztikus beszólásaival idegeli őket. Teljesen értelmetlen módnak tűnik, mégis sokat ad a hangulathoz és a világépítéshez, örülök, hogy belekerült.

Térjünk is rá a játék grafikájára. A játék gyönyörű. Legalábbis videókon úgy láttam, ugyanis itt Japánban a legerősebb gamer eszközöm egy Steam Deck, azon pedig örülök, hogy stabil 30 FPS-sel fut alacsony beállítások és 720p-s felbontás mellett. Amit tehát kijelenthetek, hogy a gépigény rendkívül alacsony, tényleg egy belépő géppel is élvezhető. Viszont pont a Steam Deck miatt nem sok saját képernyőképet rakok be a cikkbe, mert azért valljuk be, a legtöbben nem a low grafikán játsszuk a játékokat, főleg abban az esetben, ha konzollal is rendelkezünk.

Amiben viszont nincs kompromisszum, az a hang. Te jó ég, ez a játék olyan szinten hozza a Star Wars-hangulatot a hangokkal, hogy még a Skywalker Sound is elismerően bólinthat. A fogatok hangja például egy az egyben olyan, mintha a Baljós árnyakat hallanám, a hangdizájn pedig eszméletlen élménnyé teszi az egész játékot. 

A játék a zenék terén is nagyot megy, bár kevés korábbról hallható Star Wars-muzsikát használ, Gordy Haab, aki a Star Wars: The Old Republic, Star Wars Battlefront és Star Wars Jedi sorozatban többszörösen bizonyított, ismét hatalmasat alkotott. 

Ha viszont a hibáit kéne keresnem, akkor az a helyszínek számában, a járműkategóriákban és az árában keresendő szerintem. Először is, az a pár bolygó, amit bejárhatunk, változatos, sokféle nyomvonal van, de 3-4 bolygót még el tudnék viselni. Egy jó kis városi környezet, vagy vízalatti világ, olyan epikus méretekkel rendelkező terepek, amik például a KOTOR-ban vagy akár az Episode Racerben megjelentek. 

A három járműkategória, bár kellően különbözik egymástól, a kategórián belül csak a skinekben térnek el a siklók. Emiatt pedig szerintem nincs meg az a gyűjtőszenvedély. A legtöbb jármű elég hasonló és sokszor egyszerű dizájnnal rendelkezik, ami nem túl izgalmas, még akkor sem, ha lehet keverni is őket. Ami segít a helyzeten az természetesen a fogatverseny, de az csak egy kis szelete a játéknak, ez is lehetne hangsúlyosabb, esetleg valamilyen fejlődési rendszer ennek sem ártana. 

A harmadik hiba pedig a játék árazása. Eléggé szívtam a fogam, hogy megvegyem-e, végül nem bántam meg, de nem is az európai, hanem a nagyjából 8 000 forinttal kedvezőbb japán áron szereztem be. Huszon-egynéhány ezer forintot kiadni érte… ennyit szerintem egy játék sem ér, így ez sem.

A Star Wars Galactic Racer egy zseniális játék, fajtája büszkesége. Ismét egy olyan versenyjátékot láthatunk, ami mer büntetni, így visszahozza a klasszikus játékok izgalmait, amikor is minden hibának tétje volt. 

A Forza Horizon például egy nyugodt kikapcsolódást nyújtó játék, ahol természetesen profi szinten vért izzadsz, de alapvetően fogja a kezed és úgy vezet óvatosan át a közúton, mint egy szerető anyuka a kisgyermekét. Ezzel szemben itt van a Star Wars Galactic Racer, ami úgy pofán rúg, ha pislogni merészelsz, hogy még a biztosítód hív fel, hogy kell-e segítség, jól vagy-e. És ez a jó benne!

A kérdés már csak az, hogy szereted-e a Star Wars világát és a 2000-es évek versenyjátékainak hagyatékát, hogy beszerezd. Ha most nem is telik rá, később remélem lesz rá lehetőséged megvenni, mert ez az utóbbi évek egyik, ha nem a legjobb árkád versenyjátéka.