---szakértőink ezt a zenét ajánlják a cikk elolvasásához---
“I met him, 15 years ago; I was told there was nothing left; no reason, no conscience, no understanding in even the most rudimentary sense of life or death, of good or evil, right or wrong. I met this... six-year-old child with this blank, pale, emotionless face, and... the blackest eyes - the Devil's eyes. I spent eight years trying to reach him, and then another seven trying to keep him locked up, because I realized that what was living behind that boy's eyes was purely and simply... evil.”
John Carpenter 1978-as klasszikusa, a Halloween nem csupán a modern slasher műfajt teremtette meg, hanem egy olyan atmoszférát kódolt a popkultúra amygdalájának mélyébe, amelyet azóta is számtalanszor próbáltak lemásolni. Vajon átültethető videojáték formátumba az üldözés, a rettegés, a gonosz és az elkerülhetetlen?
Az IllFonic műhelyében született alkotás nem kevesebbet ígér, mint egy zsigeri, a filmet hűségesen követő Michael Myers élményt, egy olyan horrorjátékot, amihez hasonlót még nem láttunk. A fejlesztés legnagyobb ütőkártyája kétségtelenül maga John Carpenter és a franchise veterán producere, Malek Akkad aktív közreműködése volt és az ígéret szerint az 1970-es évek esztétikájába csomagolt horror és a megállíthatatlan gonosz is a képernyőinkre költözik.
Haddonfield utcái sötétek, fenyegetőek, az utcai lámpák erőtlen, sárgás fénye átszűrődik a fák ágai között, az őszi szél által felkavart falevelek hullanak a verandákra, az ember szinte érzi a hideg októberi levegőt a szobájában. Közeleg a rettegés ünnepe, ahol a halál az elmúlás és az ikonikus töklámpás-koponya egészen addig megmosolyogtató, gyermeteg ijesztgetésnek tűnik, amíg a városkát sújtó átok élő megtestesülése haza nem látogat.
A békés amerikai hétköznapokba betörő őselemi gonosz ellen nincs, ami felkészítsen, senki nem sejt semmit. Egy beöltözős, borzongatóan szórakoztató ünnepen miért lenne gyanús egy maszkos, ijesztő figura, hiszen szellemek, csontvázak, boszorkányok és zombik járják az utcákat. A konyhakés is biztosan műanyagból való, ahogy a vér is csak preparátum, a Frankenstein szörnyére hasonlító arc is bohókás maszk csupán.
„I watched him for fifteen years, sitting in a room, staring at a wall; not seeing the wall, looking past the wall; looking at this night, inhumanly patient, waiting for some secret, silent alarm to trigger him off. Death has come to your little town, Sheriff. Now, you can either ignore it, or you can help me to stop it.”
Mielőtt fejest ugranánk a többjátékos mód káoszába, a játék egy meglepően tartalmas és részleteiben is jól felépített egyjátékos kampánnyal vár minket. Az aszimmetrikus horrorok műfajában ritka, hogy a fejlesztők ekkora hangsúlyt fektessenek az offline élményre, de a Halloween: The Game esetében ez mondhatni kötelező lépés volt. Az egyjátékos kampány egy különálló történetmód, amely teljes egészében Michael Myers szemszögéből meséli el az 1978-as eredeti film eseményeit, Dr. Sam Loomis narrációjával.
A boltok, a házak belső terei, a tapéták mintázata, a katódsugárcsöves televíziók villódzása és a korabeli, analóg technológia mind hozzájárulnak ahhoz az illúzióhoz, hogy egy időkapszulába zártak minket. De valaki figyel. Valaki ott ólálkodik a sötétben, a fények határvonalán túl és bármennyire figyelünk, a hátunkba kerül, bekerít, utolér. Carpenter ikonikus, minimalista szintetizátor dallamai elnyújtják a feszültséget, közelebb hozzák az ismerős borzongást, egyre közelebb, a lassú, ütemes, maszkon keresztül is hallható légzés pedig azt jelzi, hogy minden hiábavaló volt, a végzetünk megérkezett.
Egy sandbox Haddonfieldet kapunk, ahol újraélhetjük az 1978-as klasszikus film legikonikusabb pillanatait, miközben a történet olyan eddig nem látott, a kulisszák mögött zajló eseményekkel is kiegészül. Itt tanulhatjuk meg, hogyan kell a sötétséget fegyverként használni, hogyan figyelhetjük meg áldozatainkat a távolból, anélkül, hogy felfednénk magunkat, és miként válhatunk láthatatlan, de mindent látó gyilkossá egy látszólag békés kisvárosban.
Ez egy olyan sötét, pszichológiailag is ritkán képernyőre vitt utazás, amelyben ténylegesen átérezhetjük a megállíthatatlan, empátiát hírből sem ismerő gonosz szemszögét. Michael Myers bőrébe bújva nem rohanunk árkon-bokron át, nem ugrálunk be az ablakokon, az üldözés is teljesen más, a szokásostól eltérő jelleget ölt. A mi fegyverünk a kifogyhatatlan türelem, az elkerülhetetlenség áldozatainkat lebénító bizonyossága és az a hátborzongató képesség, hogy pontosan abban a másodpercben csapunk le, amikor az áldozat a legkevésbé számít rá.
„I prayed that he would burn in hell but in my heart I knew that hell would not have him.”
A tervezőasztalon jól kinéző koncepció és mechanika azonban az élő játékban kissé furcsán jelenik meg néha. A visszajelzések szerint a Halloween: The Game hangulata és az idősík megjelenítése nagyon jól sikerült és ezzel én is egyet tudok érteni. Az viszont már furának hat, amikor a legelső, a pszichiátriáról való szökést feldolgozó részben Michael „meghal”, mert el/megvakította a fény. Konkrétan ezt írta ki a játék és lehetett újrakezdeni a pályát. A leskelődés (stalking) és az ezáltal felpumpált rettegés mechanikája is kettős érzéseket váltott ki a rajongókból, mert egyfelől a maszk szemrésein keresztüli megfigyelés, a nehéz légzés, az áldozat követése érzékletesen jeleníti meg a filmet.
Az viszont már inkább egy erőltetett mechanikának tűnt, hogy viszonylag hamar leesik az áldozatról ez a debuff, ahogy az is túlságosan repetitív lett, hogy minden háznál először elvágjuk a telefonkábelt, aztán kikapcsoljuk az áramot. Időnként - a fejlesztők tudják miért - viszont komoly akadásokat és lassulást is produkál a Halloween, ami egy üldözésnél, vagy egy ház felderítésénél nem épp a legjobb, ami történhet velünk. Jól sikerült viszont az árnyékban/sötétségben utazás mechanikája, mert ezzel tényleg majdnem lehetetlenné válik a szökés és a (szinte) bárhol, bármikor felbukkanás is a film jeleneteit idézi. Bizonyos kulcsszereplők és ikonikus áldozatok esetében extra pont jár azért, ha a filmnek megfelelően lelik halálukat, vagyis a rajongók itt előnyt fognak élvezni az egyszeri játékosokkal szemben.
A Halloween: The Game egy hamisítatlan, 18+-os cím, amely hű marad a slasher műfaj gyökereihez, olyannyira nem finomkodtak a fejlesztők, hogy a megjelenés előtt egy egészen komoly, nemzetközi visszhangot kiváltó botrány is kerekedett a játék brutalitásából. A japán PlayStation 5-ös fizikai és digitális kiadást például az utolsó pillanatban törölni kellett, mivel a helyi CERO minősítő bizottság megtagadta a játék korhatár-besorolását a túlzott erőszak és meztelenség miatt.
Ezt akár jó jelnek is lehet venni, a fejlesztők pedig érezhetően sok erőfeszítést tettek azért, hogy a mozis hangulatot a képernyőkre varázsolják, még úgy is, hogy bizonyos mechanikák átplántálása nem éppen egyszerű vagy egyértelmű. Összességében viszont a Halloween rajongóinak mindenképp érdemes Haddonfield őszi utcáit ebben a formában is felfedezni. A kérdés már csak annyi a végére: vadászként vagy áldozatként?
