A Sony 1979-ben rukkolt elő a TPS-L2 walkmannel, és a hordozható lejátszóval együtt bejelentette az MDR-3R fejhallgatót is. A cég valószínűleg sosem gondolta volna, hogy ez utóbbi lesz a nagyobb sláger, arra pedig még kevésbé mert volna nagy tétben fogadni, hogy közel 50 évvel később újra kiadja majd ezt a terméket.
Dúl a retróláz, és a gyártók igyekeznek ezt meglovagolni, a Sonynak pedig olyan múltja van, amiből bőven lehet ehhez meríteni. Az új MDR-3R nagy valószínűség szerint sokak érdeklődését kelti majd fel, egyszerre dobogtathatja meg a mostani tinédzserek és az 50+-os generáció szívét. A Sony kiadott az eszközből egy Stranger Things változatot is, noha a sorozat révén leginkább a Realistic Nova-45 lett felkapva.
Az új MDR-3R megőrizte az 1979-es eredeti modell esztétikai és formai jellemzőit, kiemelve azt a könnyű, nyitott kialakítást, amely meghatározó szerepet játszott a sikerében. A szárak formázott, rugalmas rozsdamentes acélból készültek, a fejpánt pedig újrahasznosított műanyagból van, a régi időket idéző színben. Az eszköz retró stílusú csomagolása cserélhető fülpárnákat is tartalmaz a klasszikus kék és narancssárga színváltozatokban, és kerül mellé még egy vintage ihletésű használati utasítás is.
Annak érdekében, hogy gond nélkül kihasználható legyen a legtöbb modern okostelefonnal, a Sony a hagyományos 3,5 mm-es csatlakozót USB-C aljzatra cserélte le. Nem kell töltögetni, nem kell foglalkozni az üzemidővel, nincs szükség a jó minőséghez speciális kodekek támogatására, és firmware frissítésekre sem kell várni. Csak bedugja a felhasználó a mobil vagy más eszköz szabad portjába, és azonnal élvezheti a klasszikus kedvenceit a klasszikus formában.
A kábelbe beépítettek a fejlesztők egy távirányítót, ami magában foglalja a mikrofont is. Ezen fizikai gombokat megnyomva érhetők el a különböző funkciók, nem kell az érintéses gesztusokkal szórakozni. Arról nem szólt a fáma, hogy milyen mikrofont kapott a készülék, de minden bizonnyal ilyen téren is a maximális egyszerűség jellemezheti, nem fog MI-alapú algoritmusokkal küzdeni a beszűrődő környezeti zajokkal szemben.
A burkolat alatt a mérnökök az eredeti specifikációkhoz igazodva, egy nagyon hasonló felépítésű, 23 milliméteres hangszórót alkalmaznak. Persze nem pont olyan formában, mivel az öreg mágneseket modern neodímium váltotta fel, a hangolását pedig már a “modern digitális formátumokhoz igazították”.
A nyitott hangrendszer és a retró dizájn miatt azért senki ne várjon prémium zenei élményt, az MDR-3R nem arra szolgál, itt tényleg egy időutazás vár a vásárlókra. Az első beszámolók már megjelentek a termék kapcsán, és meglepően jó tapasztalatokról írnak. Persze a mély tartomány hiányos, de állítólag egészen szépen tudja a dalok részleteit előadni, jobban teljesít annál, mint amire elsőre számítani lehetne. Az nyilván elkerülhetetlen, hogy minden környezeti zaj beszűrődik, hallani benne az emberek beszélgetését és az autók zaját, de így legalább biztonsággal viselhető az utcán is.
A Sony MDR-3R ajánlott fogyasztói ára 60 dollárban lett meghatározva, ha pedig valaki szeretné magának a Stranger Things változatot beszerezni, akkor 20 dolláros felárral kell számolnia – ahhoz piros színű fülpárna és díszdoboz is jár.





































