AZ NVIDIA MEGERŐSÍTETTE: A GEFORCE RTX 5070 TI FEBRUÁR 20-ÁN DEBÜTÁL ÉS 749 DOLLÁROS LISTAÁRAT KAP

A listaárra már korábban fény derült, a megjelenés időpontját azonban még csak most erősítették meg.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2025. febr. 14. 6:04
Az Nvidia megerősítette: A GeForce RTX 5070 Ti február 20-án debütál és 749 dolláros listaárat kap

A korábbi szivárgások alapján már lehetett sejteni, hogy a GeForce RTX 5070 Ti valószínűleg 2025. február 20-án jelenik majd meg, ám ezt a dátumot még csak most erősítette meg az Nvidia, így most már teljesen biztos, hogy a friss jövevény pályafutása az említett napon indulhat meg. Fontos kiemelni, hogy a GeForce RTX 5070 Ti csak és kizárólag az AIB partnerek tálalásában lesz elérhető, Founders Edition modell nem készül belőle. A hivatalos rajt pacifikus időzóna szerint reggel 6-órakor esedékes, ami azt jelenti, hogy magyar idő szerint délután 3 órakor rajtolhat el a friss videokártya.

Galéria megnyitása

A GeForce RTX 5070 Ti immár a harmadik lesz a sorban, már ami a GeForce RTX 50-es széria tagjait illeti, az Nvidia szépen lassan bővíti a kínálatot, méghozzá lefelé haladva, ahogy az lenni szokott. Az új videokártya egy GB205-ös grafikus processzor köré épül, csak úgy, mint a GeForce RTX 5080, ami már hivatalosan is elrajtolt, viszont az érkező modell 20%-kal kevesebb aktív CUDA magot vonultathat fel, valamint GDDR7-es fedélzeti memóriája sem 30 GHz-es effektív órajelen ketyeg, lassabb lesz annál. Az új videokártya fedélzetén összesen 8960 darab aktív CUDA mag teljesít majd szolgálatot, ezekhez 280 Tensor mag és 70 RT mag társul. A 256-bites memória-adatsínre ezúttal is 16 GB-nyi fedélzeti memória kapcsolódik, csak úgy, mint a GeForce RTX 5080 esetében, itt viszont 30 GHz helyett csak 28 GHz-es effektív órajelen ketyegnek majd a GDDR7-es memóriachipek.

Az új modell árazásáról már a CES 2025 alkalmával megtartott bemutatón lehullott a lepel, az Nvidia friss bejelentésében is ez a listaár szerepel, ami 749 dollár. A GeForce RTX 5070 Ti lényegében 50 dollárral olcsóbb lesz, mint a GeForce RTX 4070 Ti és a GeForce RTX 4070 Ti Super, amelyek helyére érkezik, míg a GeForce RTX 5080-hoz képest 33%-os árelőnyt élvezhet, már ami a listaárak összehasonlítását illeti. Az más kérdés, hogy listaáron valószínűleg csak nagyon kevés modell jelenik meg, és ha ennek a terméknek is olyan csapnivaló lesz az elérhetősége, mint a GeForce RTX 5090-nek és a GeForce RTX 5080-nak, akkor a 749 dolláros listaárat alaposan felülmúlhatják a tényleges árak.

Galéria megnyitása

Azt egyelőre nem árulta el az Nvidia csapata, hogy a GeForce RTX 5070 Ti rajtjára több videokártya készült-e, mint az előző két modellére, ám erősen valószínű, hogy ez a videokártya is csak kisebb mennyiségben kerül a boltok polcaira, ami az árakon is meglátszódhat. A helyzet persze szépen lassan javulni fog mindhárom modell esetében, ahogy egyre több és több termék kerül forgalomba, és erre majd az árak is reagálni fognak.

Érdekesség, hogy az Nvidia hivatalos bejelentése csak a GeForce RTX 5070 Ti rajtjáról szól, pedig korábban azt ígérték, hogy a GeForce RTX 5070 is ugyanazon a napon rajtolhat el, ám úgy tűnik, időközben változott a forgatókönyv.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

64 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
sanya20071
sanya20071
2025. febr. 18. 9:07
#17

Ja itthon meg lesz vagy 450.

Holott az áfa nélküki ára kb 280.000 ft, de afával együtt is 350 de majd ráteszi mindenki a kis hasznát. Így lesz minimum 1,5x drágább. 450-500 alatt fix hogy nem lesz. Sok bolt képes 100-150.000-es hasznot rátenni.

blackx
blackx
2025. febr. 21. 21:21

@sanya20071 530 ezer lett, maradhat?

csapi26
csapi26
2025. febr. 17. 7:22
#16

Kissé drága.

Crytek01
Crytek01
2025. febr. 16. 20:28
#15

ASUS PRIME GeForce RTX 5070Ti videókártya - O16G GAMING, 16GB GDDR7       596.790 Ft  (egy magyar webshopban..)

sanya20071
sanya20071
2025. febr. 18. 9:10

@Crytek01 erről beszéltem az előbb. Áfával együtt az ára kb 350-360.000 ft lenne, a többi nem más mint haszon. A nagykeré a kiskeré aztán az ára a duplája lesz itthon mint amibe kerül...

pdx006
pdx006
2025. febr. 16. 13:04
#14

Kis nyalánkság az egyik magyar PC újságból:

[list type="unordered"]
[]Gigabyte Gaming OC GeForce RTX 5090 32GB - 1.999.990 Ft
[
]Gainward Phantom GeForce RTX 5090 32GB - 1.999.990 Ft
[]ASUS TUF Gaming GeForce RTX 5090 32GB - 2.199.990 Ft
[
]MSi Suprim X GeForce RTX 5090 32GB - 2.499.990 Ft
[*]ASUS ROG Astral GeForce RTX 5090 32GB - 2.499.990 Ft
[/list]

Hullajtson mindenki örömkönnyeket.

axe
axe
2025. febr. 16. 22:21

@pdx006 az nem magyarázat rá, eur-huf + áfa különbség nem ad rá magyarázatot (és ott az eur ár ugye az ottani áfával + árréssel van egy webshopban)

Wizzard
Wizzard
2025. febr. 16. 7:23
#13

Tegnap felkerültek amazon-os árak. LINK

XFX Swift AMD Radeon RX 9070 OC - $649.99
XFX Swift AMD Radeon RX 9070 XT - $749.99
XFX Quicksilver AMD Radeon RX 9070 XT - $769.99
XFX Mercury AMD Radeon RX 9070 XT OC - $819.99
XFX Mercury AMD Radeon RX 9070 XT OC Magnetic Air Edition - $849.99

axe 2025. febr. 14. 8:33  "749 dollár az úgy 600k körül van nem?"

Ebből kiindulva 600k lesz a 9070. XD Ennyit az agresszív árazásról. Bár ez is az, a másik irányba.

szbalazs
szbalazs
2025. febr. 17. 15:16

@Wizzard Mire beér egy Magyar webshopba 1.050.000 lesz az, nem 600.000.

pdx006
pdx006
2025. febr. 16. 1:06
#12

Magyarisztánban drága ez, köszönjétek Orbánéknak, hogy csak forintban emelkedik 20 éve a fizetés, euroban, dollárban nem. Na meg az áfa, és az SZJA. Az a kétezer dollár itt hatezer dollár lesz, úgy olvastam.

sanya20071
sanya20071
2025. febr. 18. 9:12

@szbalazs igen az áfa nélküli 750 dollárból vagy átszámolva 280.000ft-ból így lesz majdnem a duplája a magyaroknak. Majd veszem inkább hardverapró, szürkeimportból 10 ezrekkel olcsóbban.

Namster
Namster
2025. febr. 15. 20:45
#11

Hello a nevem Nvidia fanboy.

Igen szeretném a kamu fps eket 3213123 dollárért megvenni mert Jensen uram azt mondta ez nekem jó.

Nyers erő az hülyeség omg amd very shit, az nvidia ai az isten ja igen a nevem Lakatos "cuckvidia" Lajos

Igen az rtx 7090 még mindig lassabb mint a 4090 de megveszem mert ha bekapcsolom a DLSS 3213-mat , a cuckgeneratort mellé és még a pornvidiát akkor lesz nekem 25226 fps-em és ez nagyon jó.

Wizzard
Wizzard
2025. febr. 15. 10:38
#10

Nem azért nő az ellátottság mert nem keresik.   

"RTX 5090 et keresek 1,5 M ig." 

https://hardverapro.hu/apro/rtx_5090_et_keresek_1_5_m_ig/friss.html

RTX 5090-et keresek!!!!!  https://hardverapro.hu/apro/rtx_5090-et_keresek/friss.html

Rog astral rtx 5090 oc verziót keresek https://hardverapro.hu/apro/rog_astral_rtx_5090_oc_verziot_keresek/friss.html

KERESEK ASUS ROG RTX 5090 Astral videókártyát https://hardverapro.hu/apro/keresek_asus_rog_rtx_5090_astral_videokartyat/friss.html

Keresek NVIDIA GeForce RTX 5090 - 1.3M Ft https://hardverapro.hu/apro/keresek_nvidia_geforce_rtx_5090_1_3m_ft/friss.html

KERESEK RTX 5090-et! https://hardverapro.hu/apro/keresek_rtx_5090-et/friss.html

Keresek Rtx 5090 max 1.35M https://hardverapro.hu/apro/keresek_rtx_5090_max_1_25m/friss.html

RTX 5090 - Keresem - 1.2M maximum 

https://hardverapro.hu/apro/rtx_5090_keresem_1_1m_maximum/friss.html

Kínában össze verekedtek és kerítést másztak érte. Pedig ugye kint voltak a tesztek eredményei. XD

Na nem baj, majd ha nem lesz 9070 a bótba akkor az meg azért lesz mert mindet megveszik. XD XD

Gpety
Gpety
2025. febr. 15. 8:16
#9

A helyzet egyébként valamennyire javult ellátottság terén, köszönhetően a magas áraknak és a cserébe adott lófing erejű generáció valtásnak. Így kell kinyírni a PC gaminget.

sanya20071
sanya20071
2025. febr. 18. 9:14

@Gpety ott a használt piac vagy a régebbi 4xxx-es széria, de a 3090-et se mondanám szarnak. Ár/érték arányban jóval olcsóbb

Wizzard
Wizzard
2025. febr. 14. 14:53
#8

Jönnek a karik szépen.

hamarosan mennek az MSI 5090-ek az iPon/Aqua felé, úgy 10-15db, és jönnek az ASUS-ok is, és ASUS 5080-ak is 1-2 héten belül

plusz jön egy nagyobb szállítmány  5080 Ventus nemsoká

Van ahol hegyekbe áll az 5090.

https://ibb.co/hF2HDwfP

Ebay-en van vagy 50 eladó 5090, és szépen csökken a scalper ár, persze van még 1-1 próbálkozó. Vagyis egyre elérhetőbb a termék, két hét kellett hozzá.

chris123
chris123
2025. febr. 14. 11:32
#7

paper launch

jeanerik
jeanerik
2025. febr. 14. 11:18
#6

Valóban kapható mikortól lesz?

LiptaiTibor
LiptaiTibor
2025. febr. 14. 10:58
#5

Édes Istenem

greyson0
greyson0
2025. febr. 14. 9:46
#4

Ebből vártam a founders verziót, hogy jó áron megvegyem erre valamelyik fogyatékos kitalálta az nvidiánál ,hogy nem kell...

piterpen
piterpen
2025. febr. 14. 9:43
#3

Jó vétel szaga van,ugyhogy biztos hiánycikk lesz.

sanya20071
sanya20071
2025. febr. 18. 9:16

@piterpen az a gáz hohy a 4070 ti is még mindig 400 felett van, nem leaz olcsóbb az elöző széria hanem az új lesz mocskosul drága

axe
axe
2025. febr. 14. 8:33
#2

749 dollár az úgy 600k körül van nem?

sanya20071
sanya20071
2025. febr. 18. 9:21

@axe hát nem xd milyen matekos vagy? Euroban számold mivel 1:1-ben van átváltva. Ha 400ft-al számolod átlagba kb annyi az euro, 300 magyar pénz de erre rájön a 27% áfa ami 81.000 ft így csak az áfás ára 381.000 ft. És erre rájön még a haszon a boltok részéről. Mire megveszed így lesz az ajánlott 300k-s fogyasztói árból 500 minimum. A boltok simán rápakolnak az áfás árára még 150-et is. Elég szar dolog magyar gamingesnek lenni mostanában. Olcsóbban kijövök ha kimegyek ausztriába egy mezei számtech boltba megvenni :D

KikiGames
KikiGames
2025. febr. 14. 6:45
#1

Úristen az mindjárt itt van. Tegnap még újév volt. 0_0

Na ki vesz majd belőle? :D

thedeveloper
thedeveloper
2025. febr. 15. 16:29

@BigBrother Véletlenül sem védem őket, de mivel náluk finoman fogalmaza sem megy túl jól a VGA részleg, ezért véleményem szerint csak annyiról van szó, hogy luxus lenne túl sokáig gyártási kapacitást lekötni, illetve elnyújtott támogatást adni korábbi HW generációknak. Úgy is fogalmazhatunánk, hogy az AMD GPU / VGA divíziója nem gazdálkodik annyi erőforrással, hogy egyszerre kb. egynél több HW generációval aktívan tudjanak érdemben foglalkozni.

Kontrasztként nézd meg a CPU-kat. Az AM4-et olyan sokáig tartották életben, amit az Intel nem csinált már az S775 óta.

Ezek a divíziók / operation-ök olyanok egy nagy cégen belül, mintha több, kisebb cég lennének. Saját büdzséjük van és saját talpukon kell megállniuk.

Vissza az oldal tetejére