
9
4 évig frissülnek majd a 2019 óta megjelent Samsung mobilok
A Samsungtól ez egy igen nagyvonalú lépés, és a vállalat abban bízik, hogy ezt a vásárlók is értékelni fogják a...

0
2019-ben a Kingston volt a legnagyobb DRAM modul gyártó
Ez persze nem egy túl nagy meglepetés, hiszen a vállalat immár 17. éve foglal helyet az első pozícióban. A friss...

9
Sebezhetőek a 2011 és 2019 között leszállított Thunderbolt portos rendszerek
A támadás körülményes, fizikai hozzáférést igényel, valamint eszközökre és szaktudásra is szükség van hozzá, ám...

3
Mégsem lesz az évszázad üstököse a C/2019 Y4 ATLAS
A felfedezése óta ígéretesen fényesedő égitest darabjaira hullott.

0
Növekedést hozott a 2019-es év a Huawei számára
A vállalatnak nagyon nehéz körülmények között kellett teljesítenie, de összességében elégedett lehet.

1
A OnePlus 7T lett 2019 legjobb okostelefonja
A GSMA lefújta az MWC-t, de a szokásos díjak kiosztásáról nem feledkezett meg.

2
Kína dominálta az 5G piacot 2019-ben az eladások szempontjából
A Counterpoint feltárta az is, hogy melyik gyártó érte el a legnagyobb globális részesedést.

4
Rekord eladási mennyiséggel zárta 2019-et a Huawei
Soha annyi okostelefont nem adott el a kínai gyártó, mint tavaly, pedig nem volt egyszerű helyzetben.

0
Ezek voltak 2019 legjobbjai a Steamen
A Valve kiadta a hivatalos listákat az év legjobban teljesítő játékairól.

8
2019, te csodás? – Évértékelő helyett
Látványos sikersztorik, idegölő-arcpirító bukások, harsány-megingathatatlan trendek és válogatott furcsaságok –...

1
Ezek voltak 2019 legjobb modjai a MODDB.com szerint
Idén is népszerű volt az Empire at War alapjáték.

9
Ezek voltak a Metacritics szerint 2019 legjobbjai
Az emberek imádják a toplistákat, hiszen gyorsan és könnyen átlátható eredményt nyújt arról, amire kíváncsiak...

6
Garantált a nevetés: Összeállt a Coub 2019-es toplistája
A rövid videók között rengeteg a mókás jelent és a trükkösen összevágott képsor, plusz a zenék sem okoznak csalódást.

8
Ezek lettek a Play Áruház legjobbjai 2019-ben
A Google (is) kiosztotta a kiemelt játékoknak, appoknak járó címeket, és kiderült, melyek lettek a legnépszerűbb...

5
DXOMARK: Ezek 2019 legjobb kamerás okostelefonjai
Androidos eszközök vezetik a sort, de már az új iPhone-nal sem lehet rossz lóra tenni.

9
The Game Awards 2019 - megvannak a jelöltek, lehet szavazni
A jelöléseket a Death Standing és a Control vezeti, de ezúttal is akadnak furcsaságok a listában.

30
Megjelent a Windows 10 November 2019 Update
Az ígéreteknek megfelelően ez a frissítés most a stabilitásra és a teljesítményre koncentrál, de apróbb újításokat...

0
13,3 millió SSD-t szállított le a Kingston 2019 első félévében
Ezzel a harmadik pozíciót szerezte meg a vállalat, a 2,5 hüvelykes meghajtók szegmensét azonban magabiztosan uralja.

17
Comet Lake processzort kapott a 2019-es Lenovo Thinkpad X1 Yoga
Az új notebook könnyű és kompakt kivitelben érkezik, természetesen remek felszereltséggel.

0
Jól bírja majd a strapát az LG X2 (2019)
Még MIL-STD-810G minősítéssel is rendelkezik a mobil, de mással nem is igazán tud kitűnni a tömegből.

62
Nvidia DLSS és AMD Fidelity FX támogatást kapott az F1 2019
Az efféle párosítás meglehetősen ritka egyelőre, így igazi különlegességnek számít.

13
Megjelent a Windows 10 May 2019 Update
Az új csomag számos hasznos frissítést tartalmaz, tesztelésére pedig kellő mennyiségű időt fordítottak.

0
Izgalmas újítással érkezik a 2019-es Kindle
Az Amazon olcsó e-könyv olvasóját már sötétben is kényelmesen lehet majd használni.

1
Bőrhatású változattal érkezik a Huawei Y6 (2019)
A Huawei középkategóriás mobilja egy különleges kiadásban is elérhető majd, de vajon mire lesz képes?

0
Oscar 2019 - itt vannak a nyertesek
A legtöbb díjat a Bohém rapszódia gyűjtötte be, de akadtak még más meglepetések is az éjszaka folyamán.

0
2019 az 1 TB-os SSD-k éve lesz?
Egyre olcsóbbak az 1 TB-os SSD-k, így egyre nagyobb piaci részesedéshez juthatnak.

0
Vérfrissítésen esett át a Realme C1 (2019)
Az Oppo almárkája által alkotott masina egészen olcsón nyújthat korrekt élményt.

0
Ismerős képességekkel bír a Galaxy A9 Pro (2019)
A Samsung a kameralyukat elsőként felvonultató mobilt egy átnevezés után küldi bevetésre globálisan.

5
Nyolc újdonság, amire 2019-ben számíthatunk a Steamen
A Valve részletezett néhány fejlesztést, ami idén biztosan megérkezik.

2
indiePon - A mainstreamen túl 2019.01.14.
A mai részbe WoW-hullámvasút, fraktálok, végtelen városok, cuki pacaemberkék és más érdekességek kerültek.
/ 2





