4 ÉVIG FRISSÜLNEK MAJD A 2019 ÓTA MEGJELENT SAMSUNG MOBILOK

A Samsungtól ez egy igen nagyvonalú lépés, és a vállalat abban bízik, hogy ezt a vásárlók is értékelni fogják a márkahűséggel.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2021. febr. 25. 7:53
4 évig frissülnek majd a 2019 óta megjelent Samsung mobilok

Az elmúlt években a Samsung nagyon sokat tett azért, hogy rendbe tegye az okostelefonjait a szoftveres fronton. Megalkotta a vállalat a One UI grafikus felületet, ami az eddigieknél nagyobb teret enged az olyan nagy gyártók megoldásainak, mint a Microsoft és a Google, nem akar már kényszeresen mindennek saját alternatívát fejleszteni a cég, továbbá a rendszeres frissítésekre is elkezdett jobban ügyelni.

Tavaly a vállalat bejelentette, hogy a kulcsfontosságú Galaxy modellek (értsd: drágább androidos mobilok és tabletek) garantáltan kapnak majd legalább három főverziós Android kiadást. Ez azt jelenti, hogy azon túl, amivel bevetésre kerülnek, minimum három nagyobb frissítésen is átesnek majd. Így a Galaxy S21 borítékolhatóan megkapja majd az Android 14 operációs rendszert is idővel.

Galéria megnyitása

Az Android One platformhoz igazított frissítési rend nemcsak a felsőkategóriás okostelefonokra terjed majd ki, hanem a jobb gépességű Galaxy A modellekre is. Lényegében a Galaxy A51-től felfelé minden készüléket ide lehet venni. Így a vásárlók úgy ruházhatnak be az újabb eszközeikre, hogy bízhatnak az előre megígért szoftvertámogatásban, ami napjainkban nagyon fontos. Ma már sokszor nem a hardveres képességeik elöregedése, hanem a szoftvertámogatás hiánya miatt cserélik a készülékeiket az emberek.

Most pedig a Samsung azt is bejelentette a szoftvertámogatás fejlesztését illetően, hogy négy éven keresztül vállalja majd a biztonsági javításoknak a szállítását. Ezek azok a frissítések, amelyek havi rendszerességgel érkeznek egyenesen a Google-től, és a gyártóknak külön kell őket eljuttatnia az okostelefonjaikra.

A 4 éves biztonsági támogatással a Samsung nagyon komoly ígéretet tett, hiszen ennyi ideig hivatalosan még a Google sem garantálja a referencia készülékeknek a szupportját.

Ez már önmagában egy remek hír, de a Samsung még tudta fokozni a dolgot. Azt is hozzátette, hogy ezt visszamenőleg biztosítja az összes Galaxy eszközre 2019-től. Szóval az elmúlt években megjelent okostelefonjai és táblagépei már 4 éven keresztül számíthatnak majd biztonsági javítások érkezésére.

Galéria megnyitása

A felhasználók védelme napjainkban nagyon fontos – emelte ki a Samsung –, és a vállalat egyébként is szinte a kezdetek óta nyújt különösen hatékony adatvédelmi funkciókat. Ott van például a Knox, és a továbbiakban a biztonsági javításoknak a szállításával is próbál majd kedvezni a vásárlóknak. Céges környezetekben a Samsung eszközei már eddig is különösen népszerűek voltak, ezt követően pedig még inkább azok lesznek, ebben is biztosak lehetünk.

A Samsung tételesen is felsorolta, hogy mely készülékek esetében lehet a biztonsági frissítések négyéves garantálására számolni:

  • Hajtogatható Galaxy modellek: Fold, Fold 5G, Z Fold2, Z Fold2 5G, Z Flip, Z Flip 5G
  • Galaxy S szériás mobilok: S10, S10+, S10e, S10 5G, S10 Lite, S20, S20 5G, S20+, S20+ 5G, S20 Ultra, S20 Ultra 5G, S20 FE, S20 FE 5G, S21 5G, S21+ 5G, S21 Ultra 5G
  • Galaxy Note szériás mobilok: Note10, Note10 5G, Note10+, Note10+ 5G, Note10 Lite, Note20, Note20 5G, Note20 Ultra, Note20 Ultra 5G
  • Galaxy A szériás mobilok: A10, A10e, A10s, A20, A20s, A30, A30s, A40, A50, A50s, A60, A70, A70s, A80, A90 5G, A11, A21, A21s, A31, A41, A51, A51 5G, A71, A71 5G, A02s, A12, A32 5G, A42 5G
  • Galaxy M szériás mobilok: M10s, M20, M30, M30s, M40, M11, M12, M21, M31, M31s, M51
  • Galaxy XCover strapatelefonok: XCover4s, XCover FieldPro, XCover Pro
  • Galaxy Tab táblagépek: Tab Active Pro, Tab Active3, Tab A 8 (2019), Tab A S Pennel, Tab A 8.4 (2020), Tab A7, Tab S5e, Tab S6, Tab S6 5G, Tab S6 Lite, Tab S7, Tab S7+

Szemfüles olvasóink kiszúrhatják, hogy a viszonylag fiatal Galaxy F sorozat nem szerepel a listán. Nos, hogy ennek mi lehet az oka, azt nem tudjuk, de bízunk abban, hogy a Samsung ezeknél is szállítja majd a rendszeres biztonsági javításokat, csak valamilyen oknál fogva a cég illetékesei megfeledkeztek ezekről a modellekről. És egyébként hiányzik a Galaxy A02/02s és az M02/02s is.

Galéria megnyitása

A Samsung a frissítések kiterjesztésétől és annak a kommunikálásától, hogy egy-egy adott eszköz meddig részesülhet szoftveres támogatásban, azt várja, hogy a vásárlók bátrabban veszik majd az eszközeit, mint más gyártók termékeit. A kínai gyártók által biztosított ár-érték aránnyal a Samsung agresszívabban nem próbál versenyezni, inkább ilyen eszközökhöz nyúl az új vásárlókért folytatott harcban.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

9 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pdx006
pdx006
2021. febr. 26. 10:49
#5

Legalább 10 év támogatás kéne mindre, nemhogy a szaros 4 évvel is menőzni. Ja, igaz az áruk ellenére eldobható kategória mind.

Bloodx
Bloodx
2021. febr. 25. 9:37
#4

Tavaly a vállalat bejelentette, hogy a kulcsfontosságú Galaxy modellek (értsd: drágább androidos mobilok és tabletek) garantáltan kapnak majd legalább három főverziós Android kiadást. Ez azt jelenti, hogy azon túl, amivel bevetésre kerülnek, minimum kettő nagyobb frissítésen is átesnek majd. Így a Galaxy S21 borítékolhatóan megkapja majd az Android 13 operációs rendszert is idővel.

Ezt szerintem felreertette a cikkiro. A Samsung azt igerte meg tavaly 02, hogy a csucskatergorias androidjaik +3 feature updatet kapnak meg garantaltan. Tehat az Android 11-gyel rajtolo SGS21 meg az Android 14-et is meg kell kapja.

A mostani 4 ev security update garantalassal egyutt 3, ez azt jelenti hogy 4 even keresztul mindig a legfrissebb Android lesz ezeken a telefonokon, es lesz hozza relativ friss security update is addig.

En szemely szerint nagyon ertekelem a lepest.

off-topic: megkernem a cikkiro(kat), hogy a forrasokat nevezzek meg


DemonDani
DemonDani
2021. febr. 25. 12:50

@Bloodx Köszi, javítottam, amúgy meg igaza van fszkivannak.

Ch00ler
Ch00ler
2021. febr. 25. 8:45
#3

Samsung ismet bizonyitotta, hogy "csucskategorias", legalabbis a vasarlok lehuzasa teren mindenkeppen.

Az emberek elgondolkozhatnanak, hogy ha vesznek egy telefont 300-400k korul, akkor azert mit kapnak. A Samsung eseteben az aktualis keszuleket, esetleg meg egy android frissitest, aztan ennyi.  Vegyel ujat 2 ev mulva. 

Ez a Samsung filozofia.

Most pedig itt azzal menoznek, hogy meg kiadnak nehany BIZTONSAGI frissitest 4 even keresztul? Banyek, ez lenne a minimum, ha eladnak x millio telefont, amit az emberek naponta hasznalnak. 

Ezt is csak azert teszik, mert a kinaiak szorongatjak a tokuket. Lassan a kinai gyartok jobb supportot adnak, mint a nagy Samsung...

Sokan ekezik az Apple-t, de ott a 6 eves telefonon is a legujabb IOS megy, a legujabb biztonsagi javiatsokat pedig megkapja mindenki 2 havonta....

arn
arn
2021. febr. 25. 20:56

@Ch00ler  jah megy rajta, csak hogy :) szeretnem az ipademet olyan furgenek latni, mint uj koraban... a tablet nem lett lassabb (vagyis az iphone igen, a apples korlatozasnak koszonhetoen. Inkabb legyen gyors de biztonsagos.

girhes89
girhes89
2021. febr. 25. 8:23
#2

Ertsetek ugy, hogy featurekent eladja annak a lehetoseget, hogy atterelje az embereket lassito frissitesekket az ujabb modelekre.

Hufika
Hufika
2021. febr. 25. 8:06
#1

Kevés kivétellel a legtöbb frissités ami érkezett az S8-amra, érezhetően lassította, főleg S9 S10 megjelenések környékén. Mostantól ezt még több generáción keresztül lehet megkapni, és már árban Apple szinten vagyunk? Merész húzás, jövőre legyen a kijelző is műanyagból, akkor tuti a siker!

Vissza az oldal tetejére