A Windows 10 következő nagy frissítőcsomagja, amely a Windows 10 May 2019 Update nevet viseli, várhatóan május végén válik elérhetővé a publikum számára, amennyiben minden a tervek szerint alakul. A csomagot már tesztelik a Windows Insider Program résztvevői, és nemrégiben rá is bukkantak egy kellemetlen hibára, ami miatt módosulhat a hordozható adattárolók betűjele, sőt, bizonyos esetekben még a belső adattárolóké is.
Azóta kiderült egy újabb érdekesség az új csomaggal kapcsolatban. Míg az előző, októberi frissítés esetében a 32-bites kiadás 16 GB-nyi, a 64-bites változat pedig 20 GB-nyi szabad tárhelyet az adott rendszeren a sikeres tiszta telepítés érdekében, addig a Windows 10 May 2019 Update esetében ez az érték már 32 GB-ra nőtt, vagyis igen jelentősen emelkedett. A komoly tárhelyigényre egyelőre nincs hivatalos magyarázat, ám a változás asztali fronton összességében nem okozhat túl nagy gondot, hiszen az egyre csökkenő SSD árak miatt kevesen használhatnak 64 GB-os SSD-t, valamint a 128 GB-os modelleket is sokan nagyobbra váltották már. A tárhelyigény növekedése egyébként nem csak itt, hanem a modern játékoknál is tetten érhető, ahol egy-egy patch nem ritkán több 10 GB-nyi tárhelyet igényel.
Egyéb hardverkövetelmények terén nincs változás, azaz processzorból legalább egy 1 GHz-es példányra lesz szükség, ami kompatibilis az x86-os vagy az x64-es utasításkészlettel, de ezzel együtt PAE, NX és SSE támogatással is rendelkezik. Rendszermemóriából a 32-bites szoftvernél legalább 1 GB, a 64-bitesnél pedig legalább 2 GB szükségeltetik. GPU terén asztali fronton legalább DirectX 9 támogatással rendelkező megoldás kell, amt nem nehéz teljesíteni.