A NASA Neil Gehrels Swift Obszervatóriuma 2026. október 20-án vetette utolsó pillantását az égre, miközben a Földtől körülbelül 275 kilométer távolságra keringett. Az űrügynökség három nappal később véget vetett a teleszkóp küldetésének, mert a Swift pályája addigra olyan alacsonyra süllyedt, hogy a ritka levegő által okozott légellenállás miatt műszerei már nem tudtak stabilan működni.
Az űreszköz november 4-én lépett be újra a légkörbe Indonéziában, Észak-Szumátra felett, és szinte teljesen elégett, kissé hirtelen zárva le azt a két hihetetlen évtizedet, amelyet jobbára hatalmas kozmikus robbanások megfigyelésével töltött.
A Swift légkörbe való visszatérését 2026 nyarán egy sajnos kudarcba fulladt mentőakció előzte meg. A LINK nevű kereskedelmi fejlesztésű robotűrhajó, amelyet a Swift biztonságosabb pályára emelésére küldtek fel, már szeptemberben visszalépett a földi atmoszférába, így az eszköz, amelyet a zuhanó űrtávcső megmentésére terveztek, hetekkel előbb semmisült meg, mint célpontja.
Veszélyes biznisz
Az űrkutatás és űrhajózásban kicsit is jártasak számára persze nem újdonság, hogy az űrben bármit megvalósítani nagyon nehéz, beleértve a műholdak mentését is. Egy keringő járművet megközelíteni és potenciálisan befogni különösen komplikált feladat, főleg, ha annak mozgása kontrollálatlan. A Swift elvesztése pedig egy új veszélyre hívja fel a figyelmet abban a fiatal iparágban, amely keringő űreszközök javításával, tankolásával és mozgatásával foglalkozik. Ha valami rosszul sül el, a mentést végző űreszköz maga is problémává válhat.
A tervek szerint a LINK-nek meg kellett volna közelítenie a Swiftet, három robotkarja egyikével megragadni, majd hajtóműveit beindítva felemelni a távcsövet a Föld felszíne felett körülbelül 600 kilométeres magasságba, ahol aztán a teleszkóp további évekig folytathatta volna a kozmosz megfigyelését. A küldetés azonban eleve problémákkal indult: a Katalyst Space Technologies magáncég által, a NASA támogatásával kifejlesztett űreszköz július 3-án indult útjára, és bár úgy tűnt, hogy a kezdeti kommunikációs és vezérlési problémákat sikerült elhárítani, július 25-én irányíthatatlanul bukdácsolni kezdett.
Kiderült, hogy a három reakciókerék közül kettő nem működik.
Ezen nehéz kerekeknek lett volna a feladata, hogy az űreszközt üzemanyag-felhasználás nélkül segítsenek orientálni. Ennek a veszteségnek a hajtóműrendszer problémáival együtt az lett az eredménye, hogy a LINK irányíthatatlan pörgésbe kezdett.
Működő kerekek hiányában az űreszközt lehetséges a hajtóműveivel kormányozni, de ilyenkor minden beindítás hajtóanyagot fogyaszt. A mérnökök végül a forgás irányával ellentétesen beindított hajtóművekkel sikeresen lelassították a LINK forgását. A NASA augusztusban azt jelentette, hogy a forgás sebességét másodpercenként körülbelül kilenc fokról nagyjából másfél fokra csökkentették.
Ez sem volt azonban elég a küldetés megmentéséhez: a NASA és a Katalyst Space augusztus 19-én bejelentették, hogy nem próbálják meg a Swift befogását és a pályája megemelését. A csapat végül csak egyfajta demonstrációs gyakorlatot hajtott végre, amely során 12–15 kilométer távolságra repítették el a LINK-et a Swift-től, kinyitva a három robotkart, és tesztelve az elektromos hajtóműveket. A LINK azonban soha nem került elég közel ahhoz, hogy megragadja a távcsövet.
Egy kudarc anatómiája
A fő probléma az volt, hogy egy olyan szervizűrhajó, mint a LINK, véges hajtóanyag-készlettel indul útjára. A mérnökök ezt az üzemanyag-készletet kellett beosztaniuk a küldetés egyes feladataira, a cél elérésétől és a biztonságos megközelítésétől kezdve a befogásig és az új pályára állításig. Emellett valamennyi tartalék üzemanyagot is „csomagoltak” váratlan események esetére. Képzeljünk el egy vontatót, amely az üzemanyag nagy részét arra használja fel, hogy kiszabaduljon egy árokból, amelybe mag is belecsúszott. Még ha el is éri a lerobbant autót, lehet, hogy már nem marad elég üzemanyaga ahhoz, hogy hazavontassa.
Valami hasonló történt a LINK-kel is. Miután a mérnökök kontroll alá hozták a pörgést, a Katalyst szerint az űreszköznek már nem volt elegendő hajtóanyaga ahhoz, hogy befogja a Swiftet és biztonságosan új pályára emelje. Felmerülhet a kérdés, hogy miért nem volt több hajtóanyag a fedélzeten, elvégre annyi hajtóanyag, amely lényegében csak a tervezett lépéseket fedezi, nem hagy sok teret a nem várt problémák megoldására. Ugyanakkor minden egyes plusz deka hajtóanyag nehezebbé teszi az űreszközt, a nehezebb terhek indítása pedig drágább, ráadásul a mozgatásukhoz több hajtóanyag szükséges.
Bár a LINK meghibásodásának oka még nem ismert, már a küldetés tervezése sem volt problémamentes. 2024-től a fokozott naptevékenység megduzzasztotta a Föld felső légkörét, és a megnövekedett légellenállás a vártnál gyorsabban húzta lefelé a Swiftet. Amint a NASA észlelte, milyen gyorsan veszít magasságot az űrtávcső, próbált gyorsan cselekedni az obszervatórium megmentése érdekében, ez azonban nem egyszerű feladat. Az űrküldetések megtervezése és megvalósítása általában évekig tart, és ebben az esetben félő volt, hogy egy hagyományos fejlesztési programmal soha nem érnek célba.
Ezért a NASA 2025 szeptemberében az űriparban kifejezetten szerénynek számító, 30 millió dolláros szerződést kötött egy kereskedelmi céggel, a Katalysttal egy megfelelő űreszköz kifejlesztésére.
A vállalatnak kevesebb mint egy éve volt a LINK tervezésére, megépítésére, tesztelésére és indítására. Ezt sikerült is megvalósítani, hiszen az űreszköz 2026. július 3-án valóban útjára indult.
A gyorsaságnak azonban ára van. A szűkös ütemterv mellett kevesebb idő maradt a tesztelésre, a tartalék alkatrészek gyártására és a menet közbeni javítási opciók megtervezésére. A nyilvános jelentésekből egyelőre nem derül ki, hogy mindez szerepet játszott-e a LINK meghibásodásában és sikertelen javítási kísérleteiben, de érdemes leszögezni, hogy a 2020-ban alapított, orbitális szervizszolgáltatásokat forgalmazni kívánó cégnek ez volt az első tényleges űrbéli küldetése – még ha az általuk pár hónappal korábban felvásárolt Atomos Space-nek már volt is ilyen jellegű tapasztalata.
Fontos tapasztalatok
A NASA elemzése szerint, bár a LINK nem járt sikerrel, a kezdeményezés fontos tapasztalatokat szolgáltat az ügynökségnek a szervizelő űreszköz gyors megépítésében, pályára állításában és üzemeltetésében. A küldetés során azt is bebizonyosodott, hogy lehetséges új vezérlőszoftvert feltölteni egy sérült űreszközre annak megmaradt hardverekkel történő stabilizálása érdekében. A LINK emellett tesztelte karjait, és egyszerre mindhárom hajtóművét is be tudta indítani.
Mindennek pedig a jövőben valóban jelentősége lehet. Bár a Swift volt a legsürgetőbb eset, ami a pályaemelést illeti, nem ez az egyetlen nagy értékű űreszköz, amely a következő években bajban lehet.
A NASA Hubble-űrtávcsöve egy napon hasonló segítségre szorulhat, és egyes információk szerint ez lehetett volna a következő űreszköz, amely hasonló szervizelést kap, ha a mostani küldetés sikerrel járt volna.
A jövőbeli küldetések két, egymást kiegészítő megközelítést követnek a műholdak mentése terén. Az Astroscale ELSA-M-je olyan műholdak befogására készült, amelyeket már indítás előtt felszerelnek egy dokkolólemezzel, ami megkönnyítené a mentőegység számára azok befogását és mozgatását, ha egy űreszköz bajba kerül. Az Európai Űrügynökség 2029-re tervezett ClearSpace-1 programjának célja ugyanakkor a Proba-1 műhold befogása, amelyen nincs dokkolólemez vagy bármi más, ami segítené a befogást.
A LINK küldetése megmutatta, hogy egy mentéshez nem csupán egy robotkarra és a cél eléréséhez szükséges mennyiségű üzemanyagra van szükség. Kell egy olyan űreszköz is is, amely képes stabil maradni, a saját hibáiból helyreállni, és elegendő hajtóanyagot tartalékolni a feladatok befejezéséhez, valamint az esetleges mellékvágányokhoz is.
