A galaxisok közepén szupernehéz fekete lyukak helyezkednek el, de nem kizárólag ott vannak jelen ezek az objektumok. Összeolvadások és más kozmikus kölcsönhatások következtében előfordulhat, hogy egyes szupernehéz fekete lyukak máshová kerülnek. Egy alkalmi „falatozás” nemrégiben felfedte az egyik ilyen vándorló fekete lyuk helyzetét. Az objektum egy tőlünk 600 millió fényévre lévő galaxisban található. Számunkra teljesen láthatatlan az idő nagy részében, szerencsére jókor lépett kölcsönhatásba egy csillaggal, és széttépte azt, ezzel jelezve jelenlétét az egész univerzumnak.
Az úgynevezett árapály-katasztrófát, vagyis TDE-t AT2024tvd néven jegyezték fel, és a Hubble és a Chandra teleszkópok megfigyelései tették lehetővé, hogy megértsék a szakértők, mi is történt. A kutatók eddig körülbelül 100 TDE-t figyeltek meg, de ez az első alkalom, hogy olyan esetet találtak, amelynek nincs köze egy galaxis központi szupernehéz fekete lyukához.
A szóban forgó gazdagalaxisnak is megvan persze a saját központi fekete lyuka. Tömege a Nap tömegének 100 milliószorosa, és a Tejútrendszer közepén lévő fekete lyuk tömegének 23-szorosa. A TDE azonban 2600 fényévvel odébb található ehhez képest, ami azt sugallja, hogy egy sokkal kisebb szupernehéz fekete lyuk a felelős érte. Ennek tömege 1 millió naptömeg körül lehet.
„Az AT2024tvd az első olyan eltolódott TDE, amelyet optikai égboltfelmérések rögzítettek, és ez teljesen új lehetőségeket nyit meg arra, hogy jövőbeli égboltfelmérésekkel feltárjuk ezt a nehezen megfogható, vándorló fekete lyukakból álló populációt” – nyilatkozta 2025-ben Yuhan Yao, a Berkeley kutatója, az eseményről először beszámoló tanulmány vezető szerzője. „Jelenleg az elméleti fizikusok nem fordítanak nagy figyelmet az eltolódott TDE-kre. Úgy gondolom, ez a felfedezés ösztönözni fogja a szakértőket, hogy további példákat keressenek erre a típusú eseményre.”
Egy idén megjelent új tanulmány megerősítette az előzetes eredményt, még biztosabbá téve ennek a fekete lyuknak a méretét és vándorló természetét. Amikor valami túl közel kerül egy fekete lyukhoz, az objektumot az erős gravitáció elkezd megnyújtani. Ezt a folyamatot spagettifikációnak is nevezik. Egy TDE esetében, amikor egy csillag válik spagettivé, a csillagot alkotó plazma felizzik, és több hullámhosszon is láthatóvá válik.
Az az AT2024tvd jelenséget a Caltech Palomar Obszervatóriumában működő Zwicky Transient Facility (ZTF) révén figyelték meg. Az eredmények azt mutatják, hogy ilyen módon láthatatlan, vándorló fekete lyukak is megtalálhatók. „Az árapály-katasztrófák nagy reményt jelentenek olyan hatalmas fekete lyukak jelenlétének feltárására, amelyeket egyébként nem lennénk képesek észlelni” – mondta el Ryan Chornock, a Berkeley adjunktusa és a csapat tagja. „Az elméleti fizikusok előre jelezték, hogy léteznie kell a galaxisok központjától távol elhelyezkedő hatalmas fekete lyukaknak, és most már a TDE-k segítségével meg is találhatjuk ezeket.”
A kérdés az: miért nem a galaxis közepén található ez a hatalmas fekete lyuk? Lehetséges, hogy egy másik galaxis közepén volt, amely összeolvadt ezzel, majd vagy kilökődött a centrumból, vagy soha nem került közel a központhoz. Ebben a galaxisban nincs bizonyíték galaxisok összeolvadására, de előfordulhatnak kisebb összeolvadások, amelyek után az interakció látható jeleinek nagy része eltűnik.
„Máris vannak meggyőző bizonyítékok arra, hogy a galaxisok összeolvadása növeli a TDE-k előfordulási gyakoriságát, de egy második fekete lyuk jelenléte az AT2024tvd gazdagalaxisában azt jelenti, hogy ennek a galaxisnak a múltjában valamikor biztosan történt egy összeolvadás” – tette hozzá Erica Hammerstein posztdoktori kutató, aki az összeolvadásra utaló bizonyítékokat vizsgálta.