Egy csillag életének vége nem feltétlenül jelenti a körülötte keringő bolygók végét. A legújabb felfedezések azt mutatják, hogy a bolygók újraformálódhatnak, vagy túlélhetik azt a drámai folyamatot, amikor egy vörösóriás-csillag fehér törpévé alakul. Nemrégiben például egy Pluto méretű égitestet azonosítottak egy egykori csillag körül.
A fehér törpék a Naphoz hasonló csillagok maradványai. Ezek a csillagok évmilliárdokon át hidrogént fuzionálnak héliummá a magjukban. Amint elfogy a hidrogénjük, a csillag összeomlik, a magban megnő a nyomás és a hőmérséklet, és bumm: a hélium szénné és oxigénné kezd fuzionálni.
A héliumfúziós fázist drámai változás kíséri az egész csillagban: vörös óriássá válik. Drámai mértékben megduzzad, bolygókat nyel el egészben, a be nem kebelezett kísérőket pedig instabil pályákra kényszeríti. Miután a hélium is elfogy, a mag ismét összehúzódik. Egy forró, sűrű objektum marad hátra: ez a fehér törpe. Miután a csillag külső rétegeit ledobja, és megmarad egy olyan objektum, amelynek tömege akár a Nap tömegének fele is lehet, miközben a térfogata nagyjából a Földével megegyező.
Az elmúlt néhány év megfigyelései bizonyítékot szolgáltattak a fehér törpék körüli törmelékkorongok létezésére. Alig néhány héttel ezelőtt a kutatók felfedeztek egy „főnixbolygót” – egy olyan égitestet, amelyről úgy gondolják, hogy a fehér törpe kialakulása, vagyis a csillag halála után alakulhatott ki.
A kérdéses fehér törpe a J1328−1450,amely 1600 fényévre található tőlünk. A kutatók két rést azonosítottak a törmelékgyűrűben, pontosan olyanokat, amit a fiatal csillagok körüli protoplanetáris korongoknál szoktak megfigyelni. „Már egy ideje tudjuk, hogy a bolygók túlélhetik a központi csillag átalakulását, de ez az első példa egy olyan komplex rendszerre, amely két réses törmelékgyűrűvel és potenciálisan két túlélő bolygócsírával rendelkezik” – mondta el Nicola Gentile Fusillo, az olaszországi Università degli Studi di Trieste kutatója.
A protoplanetáris korongokban a bolygók kialakulásuk során üres sávokat hoznak létre, ahogy magukba gyűjtik az anyagot, és kisöprik a felesleget pályájukról. Ez történik itt is. A kutatócsoport becslése szerint a belső rést egy tipikus aszteroidához hasonló méretű, talán néhány kilométer átmérőjű objektum formálta. A második rést egy sokkal nagyobb égitest alakította ki, amely akár Pluto méretét is elérheti, vagy kicsit nagyobb, mint a Hold.
„Az a struktúra, amit ebben a rendszerben látunk, különösen érdekes, mert a gyűrűk és a rések rendkívül stabilak” – mondta el az eredményekről beszámoló tanulmány társszerzője, Felipe Lagos-Vilches, a Warwicki Egyetem és az Universidad Técnica Federico Santa María csillagásza.
A csapat az elemzés során kalcium, oxigén, magnézium és vas jelenlétét tárta fel. Ezek a Naprendszer kőzetes égitestjeiben gyakran előforduló elemek. Az eloszlás azonban nem egyenletes – a külső régiók magnéziumtartalma alacsonyabb, mint a belsőké. Ez alapján lehetséges az is, hogy a gyűrűk maguk is megsemmisült bolygók maradványai, vélik a szakértők.
Amikor a Nap fehér törpévé válik, lehet, hogy körülötte is valami hasonló fog történni. „A rendszer ritka bepillantást enged abba az erőszakos, kaotikus folyamatba, amelynek során egy bolygórendszer pályafutása úgymond véget ér, és arra utal, hogy a halott csillagok körüli korongok sokkal összetettebbek lehetnek, mint azt korábban gondoltuk” – mondja Gentile Fusillo, aki a INAF-Trieszt Csillagászati Obszervatórium munkatársa is. „A rendszer tehát rendkívüli bepillantást nyújt abba, hogy milyen lehet a bolygórendszerek jövője – beleértve a miénket is” – teszi hozzá Lagos-Vilches.
