A hónap játéka – 2010. május
Eltelt még egy hónap és volt szerencsénk minden fontosabb játékról írni már, úgyhogy épp itt az ideje, hogy bemutassuk a májusi felhozatalból azokat a címeket, amik kiérdemelték nálunk a Hónap Játéka plecsniket. Plusz természetesen most is van olvasói szavazás, kíváncsiak vagyunk mit gondoltok, szerintetek mi volt a hónap legjobbja, ha pedig meg is indokolnátok miért az, akkor azt a fórumtémában megtehetitek. A múltkor befutott egy olyan jogos kérés, hogy legyen „eredmények” gomb azoknak, akik nem akarnak szavazni. Egy kicsit elúsztunk a dolgokkal, de nem felejtettük el, nemsokára lesz.
PC
A PC-s kínálat nem volt túl nagy májusban, de legalább az a kevés játék, ami megjelent jó volt. Főleg az arcade autóversenyzés rajongói örülhettek igazán, mert egyszerre két játék versengett a kegyeikért, közülük került ki a havi győztes is. Nem volt könnyű döntés, mert PC-n a legkiegyenlítettebb a helyzet, nincs olyan játék, ami egyértelműen a többiek fölé magasodna, hibái ellenére mi még az Alpha Protocolt is nagyon szerettük.
A Split/Second azonban olyasmi volt, ami némi színt vitt a szokásos kocsikázásba. Velünk szemben leszálló Boeing 747-es, a pályára omló irányítótorony, felrobbanó hordók mindenhol, a pályatervezés nagyon jó és a grafika is csak emeli a szintet. Bár nem gondoljuk, hogy ez az évezred játéka, de pár délután erejéig nagyon jó móka, aki pedig valami másra vágyik talán megtalálja a számítását a Blurben.
[vote id="56" style="width: 450px; margin: 0 auto"]
PlayStation 3
PlayStationön már könnyebb volt dönteni, de azért felemás érzéseink vannak a győztessel kapcsolatban, haragszunk a Rockstarra.
Ugyanis hiába volt számunkra egyértelmű, hogy a felhozatalból a Red Dead Redemption érdemli meg a leginkább a titulust, azért rossz látni, hogy a 100 (igen, száz!) milliós költségvetésbe nem fért bele a grafikus motor csiszolgatása, így ugyanazt kapjuk, mint a GTA IV esetében PS3-on (640p). Igaz cserébe jár a PlayStation tulajoknak némi exkluzív tartalom, de ettől még nem estünk hasra. Szerencsére azonban öt perccel a lemez behelyezése után már nem is emlékszik az ember, hogy miért volt csalódott, mert a játék magába szippantja, akárcsak anno a GTA. A rengeteg apró lehetőség, a környezet és a karakterek nagyon jó hangulatot teremtenek, aki egy kicsit is vonzódik a vadnyugathoz az ne hagyja ki!
[vote id="57" style="width: 450px; margin: 0 auto"]
Xbox 360
Xboxon két nagy játék ütközött meg egymással a Hónap Játéka logóért, melyekből az egyik a fent már plecsnit szerzett Red Dead Redemption. Kétlem, hogy bárki meglepődne ezen, de a másik az Alan Wake volt, és mivel nem hirdettünk közös győztest ez azt jelenti, hogy…
…nyert is. A két játék jelentősen eltér egymástól, és bár játékmenetben az Alan Wake nem lett túl forradalmi, a története levett minket a lábunkról. Az epizodikus tartalom miatt ráadásul könnyű bővíteni, amit meg is tesznek a Remedynél. Jövő hónap végén érkezik az első DLC „The Signal” címmel, híreinkben már mi is beszámoltunk róla. Várjuk.
[vote id="58" style="width: 450px; margin: 0 auto"]
Kapcsolódó cikkek:
Prince of Persia: The Forgotten Sands
(a többi cikk az archívumból érhető el: iPon cikkarchívum)