A vakcinák használatának kezdete óta kérdés, hogy a transzmissziót, vagyis a fertőzés átadását mennyire gátolják ezek a szerek, minthogy ezt a klinikai vizsgálatok során nem, vagy csak nagyon korlátozottan vizsgálták a szakértők. Egyrészt mert ezt nem egyszerű vizsgálni, másrészt meg mert inkább arra koncentráltak, hogy a vakcinák mennyire biztonságosak, és mennyire hatásosak a tünetes, illetve a súlyos COVID-19 megelőzésében. Ebben egyébként igen jók, mind a klinikai vizsgálatok, mind az ezek után beérkező adatok azt mutatják, hogy a vakcinák típustól függően 50–95 százalékban hatásosak a tünetes COVID-19 megelőzésében, és majdnem 100 százalékos védettséget nyújtanak a betegség súlyos, olykor halálos formája ellen.
A vírus továbbadására vonatkozó információk azonban csak az utóbbi hónapokban kezdtek el beérkezni az átfogó oltási kampányok elemzése alapján. Ezekből egyrészt kiderül, amit mindig is tudni lehetett, hogy egyik vakcina sem tökéletes, vagyis a beoltottak egy kis része (amerikai adatok szerint két Pfizer/BioNTech-oltás után az oltottak nagyjából 0,008 százaléka) a teljes védettség kialakulása után (tehát a második oltás után megfelelő idő elteltével) is megfertőződik a vírussal, és bár maga valószínűleg nem lesz beteg, hordozza azt. A nagy kérdés, hogy mekkora az esélye, hogy tovább is adja a vírust.
A rendelkezésre álló új bizonyítékok alapján úgy tűnik, hogy elég alacsony, vagyis a vakcinák a transzmissziót is jó arányban akadályozzák meg. Áprilisban a brit közegészségügyi intézet közzétette egy nagy létszámú vizsgálat kapcsolódó eredményeit, amelynek keretében több mint 365 ezer háztartásban tanulmányozták a fertőzés átadását. A vizsgálatok alapján a Pfizer és az AstraZeneca oltást kapottak esetében az oltás 40–60 százalékkal csökkentette a vírus átadásának valószínűségét. Vagyis ha a beoltottak az oltás ellenére megfertőződtek, ami eleve kevéssé jellemző, a fertőzést nagyjából fele olyan arányban adták tovább a velük egy háztartásban élő nem oltottaknak, mint az oltás előtt.
Egy izraeli vizsgálat keretében nagyjából 5000 mindkét oltáson túlesett embernél azonosítottak fertőzést, és az orrból vett kenetminták alapján úgy tűnik, hogy az oltottak esetében fertőzés esetén szignifikánsan alacsonyabb a vírusterhelés a nyálkahártyán, mint a nem oltottaknál. Márpedig az orrban található vírusrészecskék mennyiségéről már régen megállapították, hogy összefüggésben van a fertőzőképességgel.
Vagyis a jelek szerint a védőoltások egyrészt csökkentik a megfertőződöttek számát, másrészt a vírusszintet is, így teljes oltottság esetén együttesen nagyon jelentősen csökkentik a fertőzés átadásának esélyét. A beoltottak így valóban nemcsak magukat, de környezetüket is védik. Ami egyrészt védelmet nyújt azoknak, akik még nem kerültek sorra az oltásban, vagy egészségi állapotuk miatt nem olthatók. Másrészt a fertőzések számának csökkenésével annak az esélye is csökken, hogy újabb veszélyes mutációk alakuljanak ki, amelyek fertőzőképesebbek, vagy esetleg képesek „megkerülni” az oltásokat.
Hogy a vakcinák meddig nyújtanak hatásos védelmet a COVID-19-cel szemben, az továbbra is kérdés. Ahogy Karikó Katalin nemrégiben elmondta a Telexnek adott interjújában, nekik egyelőre nagyjából 6 hónapról van adatuk a Pfizer/BioNTech-vakcinára, ez alatt úgy tűnik, hogy fennmarad a védőhatás, de ennél sokkal messzebbre ők sem látnak még. És persze a hatás időtartama az új variánsok jellegétől is függ.
A vakcina megkapása ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az egyéb járványvédelmi intézkedéseket ne kellene továbbra is betartani. A fent ismertetett adatok a teljes vakcinációra vonatkoznak, vagyis az érintettek az összes dózist megkapták, és az utolsó után is eltelt a gyártó által meghatározott, a maximális védettséghez szükséges, általában 1–2 hetes időtartam. Egyik védőoltás sem garantál azonnali védelmet, sem a betegség kialakulásával, sem a transzmisszióval szemben, ezek a hatások, fokozatosan alakulnak ki.
