Változások jönnek a Sony mobilok körül

Változások jönnek a Sony mobilok körül

A Sony Mobile az utóbbi években folyamatosan zsugorodott, és ez a tendencia a jelek szerint továbbra sem fog változni, éppen ezért a vállalat komolyabb beavatkozásra szánta el magát. Attól egyelőre nem kell tartani, hogy eltűnnének az Xperiák, de átszervezi a mobilos divíziót a cég, és a gyártásban is változások lesznek.

A japánok felszámolják az önálló Sony Mobile részleget, és „beköltöztetik” az okostelefonos ágazatot egy ernyő alá a televíziókkal, az audió eszközökkel és a kamerákkal, fényképezőkkel. Ennek a divíziónak a továbbiakban „Elektronikus termékek és megoldások” lesz a neve a Sony égisze alatt. A hírkapcsán leszögezte a vállalat, hogy nem azért teszi ezt, hogy elrejtse az okostelefonok terén keletkező veszteségeit, a hivatalos álláspont szerint a továbbiakban is külön beszámolót publikál majd a gyártó az Xperiák pénzügyi helyzetével, eredményeivel kapcsolatban.

A Sony állítólag azért lép ezt meg, mert úgy gondolja, hogy ezzel az átszervezéssel segíteni tudja majd az újabb mobilok létrehozását, mert szorosabb lesz az együttműködés a korábban különálló részlegek között. A jobb szinergia hozzájárulhat ahhoz, hogy a jövőben egyik-másik területről származó tapasztalat révén kiemelkedőbb termékek szülessenek, és ez igazából nemcsak a mobilok malmára hajthatja a vizet, hanem például a kamerákban is átszivároghat olyan technológia, ami az okostelefonokból származik. A Sony a fejlesztéseit tekintve nem vesz vissza, ezt nem győzi hangsúlyozni. A vállalat a Mobil Világkongresszuson bemutatta az új csúcs-szériáját, az Xperia 1-et, és lerántotta a leplet néhány megfizethetőbbnek ígérkező konstrukcióról is. Továbbá kiemelte, hogy már dolgozik az első 5G támogatást biztosító okostelefonján is, melynek a prototípusa felbukkant az MWC-n a Sony és a Qualcomm standján is, de az 5G meglehetősen magas kutatási és fejlesztési költésggel jár, amiből egyhamar nem is lesz bevétel.

Galéria megnyitása
Sony Xperia 1, Xperia 10 és Xperia 10 Plus

Fontos változás még a Sony mobiljaival kapcsolatban, hogy az egyik kiemelt gyáregység hamarosan fel lesz számolva. Az Xperiák eddig Pekingben és Thaiföldön készültek, a jövőben viszont már kizárólag Thaiföldön folyik majd a gyártás. (Eltekintve néhány kisebb projekttől, amiket eddig is kiszervezett más gyártópartnerekhez a Sony.) A vállalat szóvivője kijelentette, hogy a Pekingben található mobilüzem bezárja kapuit. Ennek a lépésnek köszönhetően jelentősen csökkenhetnek az előállítási költségek. De a döntés valószínűleg annak is köszönhető, hogy már egész egyszerűen nincs is szükség akkora kapacitásra, mint amivel korábban dolgozott a vállalat, ugyanis az eladásai drasztikusan csökkentek. 2017-ben még 13,5 millió okostelefont tudott értékesíteni a cég világszerte, míg tavaly már csak nagyjából 6,5-7 milliós forgalmat produkált, szóval lényegében elfeleződött a kereslet.

A belső átalakításokkal és a gyártás áthelyezésével a Sony azt szeretné elérni, hogy legkorábban 2020 első negyedévére profitábilissá váljanak a mobilok, de a reálisabb cél inkább 2021 eleje. Kíváncsian várjuk, hogy miként fognak megvalósulni a japán alakulat tervei – és mikor éri el a forgalma a mélypontot.

Neked ajánljuk

arrow_backward arrow_forward
Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward