A Bluetooth lassan 30 éve van velünk, és a hosszú pályafutása alatt rengeteg változáson ment keresztül. Ma már sokkal többre képes a technológia, mint amire az eredeti alkotók gondolni mertek a 90-es években. És a jelek szerint még egyáltalán nem fogyott el a fejlődés tere, ugyanis most egy jelentős újításról számolhatunk be.
Történetének egyik legnagyobb “sebességváltása” jön a világ legelterjedtebb vezeték nélküli technológiájánál, a szabvány fejlesztését felügyelő Bluetooth SIG hivatalosan bejelentette a Bluetooth High Data Throughput (HDT) technológiát.
A Bluetooth Core 7.0 szabvány részeként érkező fejlesztés a Bluetooth Low Energy (LE) maximális adatátviteli sávszélességét akár 7,5 Mbps-ra emeli. Ennek korábban a közelében sem járt a Bluetooth. A Bluetooth Core 6.0-nál ugyan már akár a 3 Mbps is elérhető volt az EDR alkalmazásával, de erről a mostani bejelentésben mintha megfeledkeztek volna, és “közel négyszeres” gyorsulásról szól a hivatalos közlemény, amit a korábbi 2 Mbps-os plafonhoz viszonyítva kapunk meg.
A közel négyszeres sebességnövekedés nemcsak a fájlátvitelt és az okoseszközök szinkronizálását gyorsítja fel jelentősen, hanem megteremti az alapjait a gyártófüggetlen, szabványosított, valódi vezeték nélküli lossless zenehallgatásnak is.
A Bluetooth LE architektúrájában a legutóbbi jelentős gyorsulást 2016-ban a Bluetooth 5.0 hozta el, akkor az eredeti 1 Mbps-os sebességet duplázta meg 2 Mbps-ra a Bluetooth SIG. Noha az az ugrás a maga idejében még jelentős volt, az évek során a technológia fejlődésével “kinőtte” a fogyasztói társadalom. Ma a 2 Mbps-os tempót a nagy felbontású zenék, a kiterjesztett valóság okosszemüvegeknél megjelenő többcsatornás hangok, valamint a komplex szenzorok már bőven kihasználják, ezért megjelentek az egyedi 2,4 GHz-es átviteli technológiák. A Bluetooth 7.0 a Bluetooth HDT révén ezeket nyugdíjazná.
A Bluetooth SIG egy vadonatúj fizikai réteget (PHY) vezet be a 2,4 GHz-es sávban, amely fejlettebb modulációs eljárásokkal, nagyobb adatcsomagokkal és adaptív adatátviteli sebességgel dolgozik. A High Data Throughput architektúra összesen öt sávszélességi profilt támogat. Az eddigi 2 Mbps felett van 3 Mbps-os, 4 Mbps-os opció, továbbá a 7,5 Mbps-os csúcstempó előtt még van egy 6 Mbps-os lehetőség is. Ezek a HDT2, HDT3, HDT4, HDT6 és HDT7.5 jelöléssel lesznek behatárolva, értelemszerűen a sávszélességre utalva.
Fontos, hogy a Bluetooth HDT technológia támogatása nem jelenti automatikusan a 7,5 Mbps-os tempó támogatását. A HDT6 és a HDT7.5 teljesítményszintek már opcionálisak, és ezeket kezdetben a prémium hardverek fogják biztosítani. Emiatt sajnos az egészen biztos, hogy kicsit nehezebben áttekinthető lesz az eszközök képessége az újítást tekintve, de remélhetőleg a gyártók tisztességesen fogják jelölni a HDT támogatás szintjét.
A Bluetooth SIG tájékoztatása szerint a High Data Throughput technológia lehetővé teszi, hogy a készülékek a túlzsúfolt 2,4 GHz-es sávon is több adatot tudjanak mozgatni, elkerülve a sávszélesség torlódást. Ezen felül az új hibajavító algoritmusok, a szelektív újraküldés és a dinamikus jelszint szabályozás ellenállóbbá teszik a kapcsolatot az interferenciával szemben, mérsékelve a jelvesztést.
Bár a sebesség nő, a teljes fogyasztás csökkenni fog általánosságban. A Bluetooth HDT alkalmazás mellett, mivel rövidebb idő alatt fog lezajlani a kommunikáció. Adott esetben akár közel négyszer több időt tölthet a készülék alvó állapotban, ezzel növelve az üzemidőt. Persze amennyiben olyan minőségű zenehallgatásra adja a fejét az ember, ami meghaladja a korábbi Bluetooth technológiák korlátjait, abban az esetben elképzelhető, hogy csökkeni fog az üzemidejük, cserébe jobb élményt fognak nyújtani.
A Bluetooth HDT a jövőben érkező új termékeknél lesz elérhető, a meglévő technológiákkal nem lehet kihasználni. A gyártók már felkészülnek a váltásra, a Qualcomm és a Samsung esetében már tudható, hogy támogatni fogják a következő generációs kapcsolati alrendszerekkel a Bluetooth 7.0-t, és ezzel együtt a High Data Throughput technológiát is. Várhatóan 2027-ben debütálhatnak az első kompatibilis termékek.

































