A hajtogatható okostelefonok piacán egy új korszak indult azzal, hogy az Apple színre lépett. Az iPhone Duo már elérhető, de az első napokban rögtön egészen sok minőségi probléma adódott az eszközzel, és azóta is jönnek a hírek a különböző módon meghibásodott gépekről. Vélhetően ennek köszönhető az, hogy a Galaxy Z Fold8 iránt hirtelen megnőtt a kereslet.
Egy dél-koreai beszámoló szerint az iPhone Duo bevezetését követő héten a Samsung Galaxy Z Fold8-ból több mint 20 százalékkal többet adtak el, mint az azt megelőző hetekben átlagosan.
A Samsung egyelőre úgy fest, hogy megköszönheti az Apple-nek, hogy végre megalkotta a saját hajtogatható készülékét. A Galaxy Z Fold8 eleve megdöntött több korábbi értékesítési rekordot a maga nemében, és hosszabb távon is sikerül a figyelem középpontjában maradnia azzal, hogy az iPhone Duo legnagyobb riválisaként extra figyelmet kap. Nem először reagált a Galaxy Z Fold8 növekvő eladásokkal az iPhone Duóval kapcsolatos hírekre.
Az Apple szeptemberi bemutatóját követő hetekben is ezt lehetett látni. Akkor arról szóltak a hírek, hogy több mint 10%-kal nőtt a Galaxy Z Fold8-ra irányuló kereslet.
Októberi adatok szerint a Samsung Európában több mint 45 százalékkal több Galaxy Z Fold8 és Galaxy Z Fold8 Ultra modellt értékesített, mint amennyi Galaxy Z Fold7 elkelt egy évvel korábban ugyanannyi idő alatt.
A Samsung természetesen azonnal felismerte az adódó lehetőséget, és mindent megtesz azért, hogy most új vásárlókat csábítson el. Több reklámkampánnyal igyekszik még jobban fűteni a keresletet, és ezekben a kampányokban az Apple termékének gyengéire igyekszik rámutatni. Továbbá egy hónappal (novemberig) meghosszabbította azt az akcióját is, melynek keretében a felhasználók kedvezményesen cserélhetik le a korábbi mobiljukat egy teljesen új eszközre. Ezen felül globálisan egyéb kedvezményes ajánlatokkal is szolgál a gyártó a vásárlók számára.
Igyekszik a cég azt kiemelni, hogy a Galaxy Z Fold8 megbízható, és nem kell az embereknek rejtett minőségi gondoktól tartaniuk. Egy kisfilmet is kiadott a cég, melyben a gyártási procedúra végét lehet megtekinteni. A vállalat mögött már nyolc generációnyi tapasztalat van valós helyzetekből, és évről évre folyamatosan finomította azokat a technológiákat, amelyekkel teszteli a termékeket, hogy azok biztosan a lehető legjobb minőséget tudják nyújtani.
Az új Galaxy Z generációnak már több mint 100 terméktartóssági, kijelzőminőségi és hosszú távú megbízhatósági teszten kell sikeresen vizsgáznia. Ezek egy részét minden forgalomba kerülő okostelefonon elvégzi a gyártó az előkészítési folyamat során. Ez a rendszer már szinte teljesen robotizált, a hibákat is a gépek szűrik ki nagyon szigorú ellenőrzési mechanizmusokkal.
A cég szerint a sokéves tapasztalatnak köszönhetően tudta azt is elérni, hogy ennyire vékony és könnyű legyen az okostelefon. A Galaxy Z Fold8 Ultra már nincs 9 milliméteres, a Galaxy Z Fold8 pedig 9,7 milliméterre emelkedik ki a síkból összehajtva, 4,5 milliméteres nyitott állapotában, a tömege pedig csak 201 gramm. Az iPhone Duo ezzel szemben egy 11,3, illetve 5,2 milliméteres házban “lakik” és 254 grammot nyom. A Samsung elmondása alapján ehhez az évek során több száz alkatrészt kellett úgy átterveznie, hogy a fizikai jellemzők javítását tartotta szem előtt.





























