ÚJ GLOBÁLIS VEZETŐT KAP A MOTOROLA MOBILITY, AMI REMEK HÍR

A friss vezető feladata az lesz, hogy a Motorolát még nagyobb sikerre vigye, ehhez pedig jobb termékek dukálnak majd – nem csak a mobilok frontján.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
18:07
Új globális vezetőt kap a Motorola Mobility, ami remek hír

12 évvel ezelőtt került a Motorola Mobility a Lenovo kezébe, és a vállalat folyamatosan próbálta a márkát a felszínen tartani, ami olyan jól sikerült, hogy napjainkra egészen jó piaci pozícióba került. A kínaiak pedig minden jel szerint úgy döntöttek, hogy itt az ideje annak, hogy a Motorola még előrébb lépjen.

A vállalat hivatalos közleményben jelentette be, hogy Amar Babu lett a Motorola Mobility globális elnöke. Ezzel a márka történetének egy új szakasza kezdődik.

Amar az innováció terén korábban kialakult örökségre építve szeretné felgyorsítani a prémium szegmens növekedését, tovább bővíteni a vállalat intelligens eszközökből álló ökoszisztémáját, és megerősíteni piaci részesedését a legfontosabb területeken, így például az Egyesült Államokban, Indiában és Japánban.

Galéria megnyitása

 A szakember hivatalosan 2027. január 1-jén lép hivatalba, átvéve a vállalat teljes nemzetközi okostelefon és mobileszköz üzletágának irányítását. A kinevezés elsődleges célja a fentieknek megfelelően az, hogy a Motorola a jövőben az Apple iPhone-ok és a Galaxy S/Z szériás eszközök számára méltó ellenfeleket, alternatívákat legyen képes szállítani. Továbbá a mesterséges intelligencia eszközök terén is szeretne a márka sikeres lenni, ez a szegmens még csak most formálódik, a Motorola szerint éppen ezért most kell a legjobb döntéseket meghozni, a legjobb stratégiát kialakítani.

Galéria megnyitása

Ahogy azt mostanában többször is említettük, egyértelműen látszik az utóbbi időben, hogy a Lenovo igyekszik a Motorolát még feljebb emelni, jobb piaci pozícióba juttatni, ennek érdekében pedig átgondoltabb termékekkel állt elő, és többet tett azért, hogy Európában és Észak-Amerikában is jobb ajánlatokkal tudjon szolgálni. 

A friss döntés hivatalosan is megerősíti, hogy a Motorola sebességet váltott, és meghatározóbb szeretne lenni az okostelefonok piacán.

Amar Babu a poszton Luca Rossit váltja, aki a Lenovo Intelligent Devices Group (IDG) globális vezetőjeként az elmúlt időszakban ideiglenes jelleggel látta el a Motorola elnöki feladatait. Rossi a naptári év végéig hivatalban marad megbízott elnökként, az új struktúrában pedig Babu közvetlenül neki jelent majd a mobilos üzletággal kapcsolatos változásokról, eredményekről, sikerekről. 

Galéria megnyitása

Babu eddig a Lenovo alelnöke és az ázsiai és csendes-óceáni térség vezetője volt, tehát belülről érkezik a Motorola Mobility élére. Igazi veterán a Lenovónál, 2007-ben csatlakozott a céghez, és az elmúlt tizenkilenc évben számos vezetői tisztséget töltött be. Az elmúlt több mint öt évben az ázsiai és csendes-óceáni divízió első embereként a hagyományos hardverértékesítés mellett sikeresen hajtotta végre a szolgáltatásközpontú üzleti modell bevezetését és megerősítését. Indiában a Motorola piaci részesedése a semmiből lassan 9 százalék lesz, Japánban pedig a második erővé nőtte ki magát. 

Galéria megnyitása

Mivel az utóbbi időben már eleve érezhető volt, hogy a Motorola stratégiát váltott, így az új vezető érkezése valószínűleg nem fog látványos változásokat hozni, hanem a megkezdett úton halad majd tovább a cég. Vélhetően azt tapasztalhatjuk majd, hogy egyre több felsőkategóriás készülék jön a Motorolától, és MI-alapú hardverrel is készülhet a márka.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére