A Naprendszer égitestjei közül számos felszínén figyeltek már meg dűnéket. A Földön régóta ismertek ilyenek, de a Marson, a Vénuszon és a Szaturnusz Titán nevű holdján is találtak már belőlük. A dűnékben közös, hogy olyan anyagszemcsékből állnak, amelyeket a szél fújt össze. Vagyis a dűnék létezése olyan légkört feltételez, amelyben légmozgás van. Ennek fényében pedig egészen rejtélyes, hogyan lehetnek dűnék a Jupiter Ió nevű holdján is, amelynek viszont nincs légköre.
Az Ió a Naprendszer vulkánilag legaktívabb ismert égitestje. Teljes felszínét kén fedi a 400 körüli látható vulkán tevékenységének köszönhetően. Az elemi kén és vegyületei színpompás kinézetet adnak a holdnak, amely sárga, narancs, barna és fekete színeivel, illetve körkörös vulkáni horpadályaival úgy fest, mint egy gigantikus, 3600 kilométer átmérőjű pizza.
A vulkáni aktivitás legfőbb hajtóereje a Jupiter óriási gravitációja. Az Ió enyhén elliptikus pályán kering az óriásbolygó körül, és amikor közelebb jár hozzá, a gravitáció összeszorítja az égitestet, majd ahogy távolodik, kicsit enged ez a fogás. Ez a szorítás és nyújtás elképesztő mennyiségű hőt eredményez a hold belsejében, olvadt állapotban tartva a vas-kén magot, és egyúttal komolya mozgásokat eredményezve a kéregben is. Az Ión bármely időpillanatban 150 vulkán pöfög ki magából anyagot.
A Jupiter közelsége és a hold kis méretei miatt nincs állandó légköre az égitestnek, viszont a folyamatos vulkáni aktivitás miatt nagyon ritkás, átmeneti, egyenetlen eloszlású kénatmoszférával rendelkezik. Ez a légkör tényleg nagyon alacsony sűrűségű, a földihez képest szinte vákuumnak hat, így benne légmozgások sem igazán elképzelhetők. A Galileo űrszonda által rögzített fotókon mégis dűnékhez hasonló felszíni formák látszanak a holdon.
A szakértők feltételezik, hogy ezek valamilyen kéntartalmú anyagból állhatnak, de hogy hogyan formálódtak, az mostanáig elképzelhetetlennek tűnt. Egy új vizsgálat azonban lehetséges választ ad a kérdésekre. A szerzők teóriája, hogy ahogy a vulkánokból távozó láva eléri egy fagyott kén-dioxid foltot, azt villámgyorsan gőzzé alakítja, ami aztán kitágulva átmeneti szelet képez. Ez pedig képes lehet mozgatni az útjába kerülő szemcséket, és azokból dűnéket formálni.
Ezt mutatják legalábbis a szakértők által összeállított modellek. A kén-dioxid szintén a vulkánokból származik, azonban a felszínre törve hamar megfagy, mivel az Ió felszíni hőmérséklete -160 °C körüli. Ilyen fagyott tócsák a vulkánok körüli, helyenként melegebb részeken is előfordulnak, lehetőséget adva a forró láva és a fagyott anyag találkozására. A szimulációk alapján az ilyen reakciókban fejlődő gőz képes a szemcséket mozgatni, és nagyobb struktúrákba lerakni azokat.
Az elképzelést megerősíteni látszik, hogy a lávafolyások környéki dűnék hullámos mintázatba rendeződnek, mintha hol itt, hol ott képezne gőzt a kiömlő láva, ide-oda tologatva és formálva a dűnéket. Hasonló dűnéket egyébként a 67P/Csurjumov–Geraszimenko-üstökös magjának felszínén is megfigyeltek, és ott is hasonló magyarázat született, arra, hogyan lehetnek ilyen képződmények egy légkör nélküli égitesten. Ott azt feltételezik, hogy a napfény hatására gőzölgő jegek keltik az átmeneti szeleket.
