Shop menü

GIGANTIKUS HALKELTETŐT TALÁLTAK AZ ANTARKTISZ KÖZELÉBEN

A hatalmas ívóhelyen példátlan mennyiségű jéghalat azonosítottak.
Jools _
Jools _
Gigantikus halkeltetőt találtak az Antarktisz közelében

A kolónia méretein a tengerbiológusok is ledöbbentek, jelen állás szerint ugyanis ez a legnagyobb ismert ívóhely bármely halfajt tekintve. A jéghalakra először 2021 februárjában figyeltek fel, amikor egy nemzetközi kutatócsoport kamerái rögzítették azok jelenlétét. A szakértők a Weddell-tengeren vizsgálták az óceáni szén körforgását, és az éghajlatváltozás helyi ökoszisztémára kifejtett hatásait. A munka során először csak egy halfészket azonosítottak, majd sorra egyre több ilyet fedeztek fel.

„Egészen hihetetlen, hogy egy ekkora jéghalívóhely mostanáig felfedezetlen maradt a Weddell-tengeren” – mondja Autun Purser tengerbiológus, az Alfred Wegener Helmholtz Központ kutatója, a kutatócsoport egyik tagja. Korábban csak néhány fészekcsoportot azonosítottak a régióban, és csak időnként láttak egy-egy felnőtt példányt.

A feltárt jéghalfészkek mindegyike nagyjából 75 centiméter átmérőjű, és a konstrukciókból több mint 100 ezret számláltak össze a kutatók radarral. 16 ezer fészekről képi felvételek is készültek. Az ívóhely teljes kiterjedése a becslések szerint 240 négyzetkilométer, a kolónia létszáma pedig elérheti a 60 milliót, az ikrák száma pedig a 100 milliárdot.

A közvetlenül is megfigyelt fészkek közül sok aktívnak bizonyult, vagyis bennük ikrák látszottak, amelyeket egy-egy felnőtt jéghal őrzött. Mások elhagyatottnak tűntek, és voltak olyan fészkek is, amelyekben haltetemeket láttak. ezeket valószínűleg ragadozók pusztíthatták el, elvégre a felnőttek nem véletlenül állnak őrt az ikrák felett, mondja Purser.

A kutatók olyan jeleneteknek is tanúi voltak, amikor egy rája ellopózott az őr mellett, hogy az ikrákból lakmározzon. Ezen kívül a tengeri ászkapókok, tengeri csillagok és polipok is rendszeresen megdézsmálják a fészkeket, valamint valószínűleg a fókák is rendszeresen ellátogatnak az ívóhelyre, bár őket inkább a felnőtt halak érdeklik.

Galéria megnyitása

A jéghalkolónia ugyanakkor döbbenetes méretei ellenére is komoly veszélyben van. A fiatal jéghalak közvetlenül a jég alatt keresnek maguknak táplálékot, és itt bújnak meg a ragadozók elől is. A jég olvadásával azonban egyre kevesebb hely áll rendelkezésükre, ami drasztikusan megváltoztathatja az állatok életét. A melegedő vizek ráadásul az ívóhelyet is veszélyeztethetik, hiszen megváltozik a moszatok összetétele, több törmelék kerül a vízbe, amelyek a fészkekbe hullva problémákat okozhatnak, hiszen kitűnő táptalajt biztosítanak a baktériumoknak, mondja Purser.

A felfedezést tevő kutatócsoport rendkívül gyümölcsöző éveket tudhat maga mögött, ők voltak például azok, akik bizonyítékot találtak arra, hogy az antarktiszi vizekben élő mélytengeri szivacsok kifejlett állapotban is képesek az aktív helyváltoztatásra. A kutatók a tervek szerint áprilisban tér vissza a Weddell-tengerre, hogy újabb területeket vizsgáljanak meg, ezúttal a halkeltetőtől északra.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére