A játékipar legnagyobb szereplői szólalnak meg egy tárgyalóteremben az igazuk megvédése érdekében.

Mint korábbról ismeretes, az Apple megkérdőjelezte a Microsoft tanúvallomását, miszerint nem támasztották kellően alá, hogy tényleg soha nem kerestek pénzt az Xbox konzolok eladásain. A Microsoft már készül a válaszreakcióval, az Epic Games viszont ügyesen kezdte hitelteleníteni az Apple szakértőjét a tárgyalóteremben.

Az Epic tanúpadra hívta a Pennsylvania egyetem közgazdász professzorát, Lorin Hittet, aki korábban az Apple számára megvizsgálta, hogy mennyire egyszerűen lehet iOS-en kívül játékon belüli tartalmakat vásárolni. Ez alapján pedig az Apple nem lehet monopol helyzetben, hiszen egy böngészőt felhasználva bárki elköltheti a pénzét máshol is, lényegében csak csekély súrlódásokkal jár a dolog.

Hitt azt állapította meg, hogy a legkelendőbb 25 App Store játékból 8 megengedte az ügyfeleknek, hogy megkerüljék az Apple játékon belüli vásárlási rendszerét, mindezt pedig egy böngésző segítségével kivitelezve. Az Epic Games tanácsadója viszont próbált vásárolni tartalmakat Apple telefonon keresztül például a Candy Crush Saga játékhoz a bíróságon, ám problémákba ütközött, annak ellenére, hogy a Hitt által közzétett listából válogatott.

Felment a King.com-ra és látta, hogy a játék számtalan platformra elérhető. Viszont amikor megpróbált játszani a játékkal a King.com oldalon vagy Facebookon, akkor rögtön hibaüzenetet kapott, hogy azok csak számítógépen elérhetőek, vagyis nem jutott el a pénzköltésig.

Erre viszont Hitt megismételte, hogy lehetséges vásárolni böngészőn keresztül tartalmakat, bár ő nem tudja hogyan, mivel ezt a kutatócsapata állapította meg, nem ő személyesen.

Ezután az Epic tanácsadója játékot váltott. A Clash Royale hivatalos weboldaláról akart vásárolni, ahol viszont rögtön megkapta üzenetnek, hogy nem lehetséges innen vásárolni, mert nem tárolnak bankkártya adatokat, csak az Apple App Store-ból vagy a Google Play-ről lehet vásárolni.

Ezután az Epic ügyvédje megkérdezte Hittet, hogy még mindig úgy gondolja-e, hogy lehetséges törvényes módon játékon belüli fizetőeszközt vásárolni a Clash Royale-hoz és visszamenni az iOS alkalmazásba ott felhasználni? „Követnem kellett a linkeket, de a kutatócsoportom megtalálta azokat a linkeket, amikkel lehetséges vásárolni így is. Vissza kell mennem, hogy megbizonyosodjak erről.”

Az Epic tanácsadója fel is tette a kérdést Hittnek, miszerint tudja-e, hogy egy átlagos Clash Royale felhasználónak nincsen saját kutatócsoportja, hogy vásárolni tudjon, amire Hitt válasza az volt, hogy úgy gondolja, ez igaz állítás.

Az Epic Games ügyvédje folytatta, és rákérdezett arra, hogy egyetért-e azzal, hogy a súrlódásmentes vásárlás részeként nem kellene egy kutatócsoporthoz menni segítségért 5 doktori fokozatú közgazdász tanácsáért hogy rájöjjön, hogyan kell lebonyolítani egy tranzakciót, Hitt pedig megerősítette, hogy ez szintén igaz állítás.

Az Epic ügyvédje ezután a bíróság számára hangsúlyozta, hogy a böngészőből vásárlás a legtöbb esetben nem opció és csak a legnagyobb fejlesztők fontolják meg, hogy így járjanak el. Ők maguk Hitt listájából csak három játékot találtak, amik így működnek, a PUBG, a Roblox és a Fortnite, ami azért érdekes, mert legutóbbi már nincs is jelen az App Store-ban.

Hitt válaszul továbbra is azt mondta, hogy a kutatócsapata eredményei alapján ez egy nagyon-nagyon könnyű folyamat. A bírónő erre viszont rákérdezett, hogy van-e logikus magyarázata akkor arra, hogy miért nem tudta pár perccel korábban felidézni, hogyan kell vásárolni, mert ez neki elég bonyolultnak tűnik. Hitt végül azzal védekezett, hogy sok link volt ott és ha visszaemlékezik, a kutatócsoportja nagyon hasonló játékokat mutatott és így működnie kellene a dolognak.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

30 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
AndrisOdor
AndrisOdor
2021. máj. 19. 17:43
#8

Sajnos az epic azt elfelejtette megemlíteni hogy FÉL ÉV UTÁN [font]FOLYAMATOSAN CSÖKKEN[/font] a levonási százalék! Ja, és persze pont ők kezdenek el sírni így is elég a bevételük, nekik semmit nem számít az a harminc százalék.

Szefmester
Szefmester
2021. máj. 17. 17:42
#7

Ez nevezi magát szakértőnek? Az embereit hirtelen fel kellett volna hívni a tanúk padjára hogy demonstrálják akkor ők... ha már akkora szakik.
Miközben arról megy a duma hogy egy kisgyerek véletlen is tud venni valamit amit nem lenne szabad...

Ujjal mutogatás pipa,
pucér banánok pipa,
istenbarma szakértő pipa,

Ez a per egyre jobb. Ebből filmet kellene csinálni a Chikagoi hetek mintájára... Csak ezen lehetne röhögni. :D

Ch00ler
Ch00ler
2021. máj. 17. 16:25
#6

Megy a birkozas 1 evig, aztan peren kivul megegyeznek es mindenki vigyorogva hazamegy. Ezutan semmi sem valtozik.

humaniod
humaniod
2021. máj. 17. 16:10
#5

Ez a per egyre viccesebb. Ha egy fejlesztő megoldja, hogy az App Store-on kívül is lehessen költeni a játékában, azt az Apple úgy hajítja ki a rendszeréből, mint macskát szarni...

fszkivan
fszkivan
2021. máj. 18. 23:31

@humaniod  Beakadt a Google forditoh (sic)... Nekem több elofizetésem is webes csatornán megy: fun fact, hogy Elon is benne van. Mikor valamire PayPal fizetésem van, hirtelen minden egyszerű.

Resike
Resike
2021. máj. 17. 15:18
#4

Na az ilyen emberek zsebébe landol a pénzed amikor valami cefrés szarért pénzt adsz.
25-ből 8 az már majdnem 30%, csak kár hogy ez is csak hazudozás volt. Pont mint az iparági 30%-kos sztenderd.

Busterftw
Busterftw
2021. máj. 24. 9:36

@Resike Pedig akkor jo esellyel megszunne minden monopolium vad es hasonlo perek, na meg Tim mi a customerekert vagyunk tweetjei is kb ertelmet nyernenek.
Manapsag azert nem olyan nagy kunszt am, megallapodnak egy kinai gyartoval, rebrandolni kell csak a meglevo hardvert, aztan mehet az EpicOS.

Love van ra.

Saabtroll95
Saabtroll95
2021. máj. 17. 14:57
#3

Az ilyen nyilvánvalóan hazudáson kapott "szakértőket" miért nem lehet beperelni? Ez ugyanúgy a bíróság szándékos félrevezetése.

Avisto
Avisto
2021. máj. 17. 23:04

@Ch00ler De ha egyszer fingja nincs, csak úgy mondtak neki valamit, akkor nem kéne nagy határozottan állítania hogy az márpedig úgy van.

patrik2991
patrik2991
2021. máj. 17. 14:25
#2

Hát ez nagyon tetszett! :D

peti19870621
peti19870621
2021. máj. 17. 14:05
#1

Elefántok tessékelik a kisegér ánuszát.. -Már-már röhejes módon. Mikor a kisegér tudja: -Az nem fér bele..

mateos77
mateos77
2021. máj. 17. 15:55

@Andreios_81 Gondolom ez a kisegér-elefánt hasonlat inkább az ügyvéd-"szakértő" tengelyre vonatkozott.

Vissza az oldal tetejére