Shop menü

AZ ANDROID 16-TAL JÖN AZ AKKUÁLLAPOT-JELZÉS, CSAK NEM A RÉGI ESZKÖZÖKRE

A Pixelek kapják majd meg az újítást első körben, de nem azok a modellek, ahol erre elsősorban szükség lenne.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Az Android 16-tal jön az akkuállapot-jelzés, csak nem a régi eszközökre

A Google már dolgozik azon, hogy az Androidban megoldott legyen az akkumulátor állapotának ellenőrzése. Az Android 16 frissítés bevezeti majd ezt a lehetőséget, viszont nem azok fognak ebből részesedni, akiknek erre leghamarabb szüksége lenne.

Az elmúlt években az okostelefonok kihordás ideje folyamatosan növekedett, ami elsősorban annak köszönhető, hogy ma már egy középkategóriás eszközben is elég erős a hardver ahhoz, hogy akár 3 éven át is gondtalan használatot biztosítson. Mostanában már főleg azért unják meg a régebbi készülékeket az emberek, mert az akkumulátor megöregedik, és az üzemidő csökkenni kezd. Részben ezért az elmúlt években egyre több terméknél jelent meg olyan funkció, ami az akkumulátor élettartamáról ad információt.

Így már pontos tudatában lehet a felhasználó annak, ha ideje a telepet cserélni a mobiltelefonban, mert annak elhasználódása miatt rossz az eszköz üzemideje.

Remek hír, hogy már az Android 16 is bevezeti ezt a funkciót az akkumulátorral kapcsolatosan. A jövőben ez általános lehet majd az összes androidos gépezetnél. Most viszont még az a rossz hírünk van, hogy ezt Pixel-exkluzív extraként vezeti be a Google. Az elmúlt években az Android több fejlesztését is elsőként csak a Pixelek kapták meg, így juttatja jobb felhasználói élményhez a vállalat azokat, akik a „referencia” masinákat választják.

Galéria megnyitása

Ez viszont még nem minden. Mint azt megtudtuk a napokban, az öregebb Pixeleken sem lesz elérhető az akkumulátor állapotának ellenőrzése. Márpedig éppen a régebbi termékek esetében lenne érdekes az, hogy áll éppen a telep állapota. A Pixel 6-ig nyúlik vissza az Android 16 támogatása, de ezt a fejlesztést még a Pixel 8 Pro sem fogja megkapni. Néhányan arra gyanakodta, hogy csak egy hiba miatt nem látszik a funkció az aktuális Android 16 bétában, de nem erről van szó.

A kellemetlen hírre Reddit felhasználók mutattak rá, és az Android Authority számolt be erről. A Google hivatalosan is megerősítette, hogy nem egy probléma következménye ez, hanem tényleg nem lesz elérhető ez az információ a korábbi mobiltelefonokon. „Termék korlátok” állnak az akkumulátor állapotának ellenőrzése útjában a régebbi Pixel generációkon. Legalábbis a Google erre hivatkozik, „kivitelezhetetlennek” találták ezt a fejlesztést.  

Az Android 16 béta 3 kiadásban bukkant fel az akkumulátor állapot információs felület, és jelen állás szerint kizárólag a Pixel 8a, a Pixel 9, a Pixel 9 Pro és 9 Pro XL, valamint a Pixel 9 Pro Fold támogatja majd ezt.

Vélhetően ezek körében egy ideig még nem igazán lesz szükség arra, hogy a telep éllettartamát ellenőrizgesse a tulajdonos. Persze idővel azért majd hasznos lesz ez. Bízunk abban, hogy a Google nem azért korlátozza ezt a lehetőséget, mert abból hirtelen kiderülne, hogy a Pixelekben található akkumulátorok meglepően gyorsan öregednek. És még mielőtt valaki azt gondolná, hogy ez a felvetés teljesen indokolatlan: idén már két komolyabb problémáról is beszámolhattunk korábbi Pixelek akkumulátorával kapcsolatosan. Az egyik esetben a Pixel 4a, a másikban pedig a Pixel 7a volt az érintett.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére