A legjobban várt videojáték kiadása nagy felelősséggel jár, vagy valami hasonlót mondhatott Ben bácsi Peter Parkernek, mielőtt megtörtént a tragédia. Ez a nagy felelősség pedig folyamatosan pofozza a CD Projekt Red vezetőségét, akik nem csak a bizalmat vesztették el a hibás konzolos portok miatt amik lekerültek a PS áruházból, és nem csak az ígéreteket nem tudták betartani ami miatt a vezetők is rengeteg pénzt buktak, de még a befektetőket sem sikerült lenyugtatniuk.

Annyira nem, hogy a részvényesek annak a lehetőségét vizsgálják, hogyan lehetne csoportos pert indítani a CD Projekt Red ellen. Mikołaj Orzechowski ügyvéd és befektető szerint ugyanis a vezetőség a lengyel törvényekbe ütközően vezette félre őket a pénzügyi előnyök megszerzése érdekében. Erre lehet is valós indoka, mert az ígéretekből nem sok valósult meg, ellenben súlyos mélyrepülésben vannak a cég részvényei.

Az elégedetlenség nem csak a részvényeseket és a vásárlókat érinti, jelentések szerint a fejlesztők is nagyon dühösek a vezetőségre a fejlesztési körülmények, a megjelenés utáni állapot és a januári „már készen van a játék” hazugság miatt.

Szerintük ugyanis a Cyberpunk 2077 egyáltalán nem volt készen januárban, ahogyan a vezetőség hangoztatta a közvéleménynek, a fejlesztők pedig kétségbeesetten próbáltak megfelelni ennek a hazugságnak, hiszen jól tudták, hogy a Cyberpunk 2077 játszhatatlan a bugoktól és ezt meg kell oldaniuk.

Ehhez pedig heti 6 napos munkahetet kellett bevállalniuk túlórákkal és az sem nyugtatta a kedélyeket, hogy egy vállalati kizsákmányolásról szóló játékot kell készíteniük egy őket kizsákmányoló környezetben. Ezt tovább tetézi a tudat, hogy a vezetőség korábban kijelentette, nem lesznek túlórák a Cyberpunk 2077 fejlesztése esetében.

A PC-s vásárlók általánosságban elégedettek a Cyberpunk 2077-tel és szerencsére sokan nem találkoztak még az élményt tönkre tevő bugokkal. A játék jelenleg PC-n, Xbox Series X-en és PS5-ön a legstabilabb, de még így is könnyedén belefuthat az ember egy-egy olyan hibába, ami miatt kezdheti elölről a játékot, vagyis az ördög nem alszik.

Az egyik ilyen ismert probléma, ha a mentésünk 8 megabájtnál nagyobbra hízik bármelyik platformon, akkor vége a dalnak, a játékállásunk menthetetlenül elveszik. A CD Projekt azt javasolja, hogy ne gyűjtsünk tárgyakat és alapanyagokat az inventory-nkban, így talán elkerülhetjük a hibát.

Ha konzolon vásároltad meg a játékot, a CD Projekt Red azt ígérte, ha kell, saját zsebből fizetik vissza az árát számodra. Így, ha elégedetlen vagy a termékkel, fordulj ahhoz, akitől vásároltad, de ha nem érsz el eredményeket, akkor írhatsz a CD Projekt Red-nek is egy üzenetet, akik segítenek.

Ez rendkívül pozitív hozzáállás a kiadó részéről, de ők pontosan tudták, hogy milliók fognak szenvedni a nem működő játékukkal konzolon, így a felelősség őket terheli.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

66 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
drumfan321
drumfan321
2021. jan. 4. 13:37
#14

2021-ben...még mindig retek...várom a valódi megjelenés dátumát!

drumfan321
drumfan321
2020. dec. 28. 8:51
#13

Végigolvasva a kommenteket, ez jutott eszembe...de igazábl ez a Cp 2077-et is jól leírja: Manhattan: Rossz vagyok, de használhatóóóó....Mindnkinek lehet hangosan énekelni! Jah és igen, továbbra is azon a véleményen vagyok, hogy majd egy fél, egy év múlva lehet teljes értékű, kiadott Cp-kal játszani! Addig tököljön a demo verzióval az, aki akar!

roflpanda
roflpanda
2020. dec. 28. 0:39
#12

Fejlesztőkről / kiadóról:

Sajnálom a fejlesztőket, mert 1000% hogy nem rajtuk múlott, ők pontosan tudták, hogy ez a játék még nincs kész. Itt egyedül a kiadó okolható azért, hogy ezt ilyen formában és így kiadták. A megjelnés előtt kb 3millió mém volt arról a neten, hogy "majd 2070-ben talán érkezik a cyberpunk" stb. A kiadó nem akarta még egyszer eltolni a megjelenést, meg ugye ott volt az a fránya profit.  Tudták ők jól, hogy itt igazából nincs jó döntés, de a sok rossz közül is sikerült meghozni a legroszabbat.

Csóró fejlesztőknek nem jött legjobbkor a Ray Tracing megjelenése / Konzoloknál történő generáció váltás sem, de a legnagyobb baj itt, hogy a kiadó semmit nem kommunikált le / hazudott a konzolosoknak - vásárlóknak. Ha már minden áron ki akarták adni a játékot, akkor adták volna ki PC-re / Next GEN-re és jó fél/1 év múlva a régebbi konzolokra. Azt az időt amit pedig a régebbi konzolokra történő optimalizásával töltöttek (ami nem sikerült), azt lehetett volna mással. Savat így is - úgy is kaptak. És még ha tökük lett is volna egy ilyen döntéshez, sajnos vagy nem sajnos minden játékgyártó cég ugyanúgy működik. Míg a fejlesztő célja hidd el mindig az, hogy egy jó játékot adjon ki a kezei közül, addig a kiadó elsődleges célja mindig is a profit marad.

Játékról:

PC-n volt szerencsém kijátszani nem NASA géppel és azt kell mondjam ez egyeltalán nem lenne/lesz rossz játék, van benne potenciál nem kevés, de rengeteg helyen látszik a hiányosság és most nem a bugokról beszélek, van az is szép számmal :) Aki nem futott bele egy darabba se, az hazudik. Olyan zavaró hiányosságok, mint például, hogy az autók kerekei úgy viselkednek, mint egy darab aluminium ha meglövöd őket (nem tudnak kilyukadni) maga az egész fizika vezetésnél.... Hát 10 évvel korábban is komolyabbakat tettek le ezen a téren az asztalra :\  Komolyan egy FPS nézetes játéknál kiszállok az autóból 180km/h-nál és mintha egy álló autóból szállnék ki. Ne máááááááár, nem akarom elhinni, hogy ezt az egyszerű szar scriptet nem lehetett volna megírni, és csak egy darabot emeltem ki a kb 50 ilyen bagatel hiányosságból aminél csak fogtam a fejem... (de meg lehetett volna csinálni, csak nem volt rá elég idő)

És ezek mellett írom azt, hogy igen ez egy jó játék lesz, működik az FPS nézet, jók a dialógusok, jól megírt mellék szálak és a main story vonal is rendben van, jók a gunplayek, a grafika fullHD közepes beállítások mellett is szép, a franchise-os utalások ott vannak, Silverhand pedig egy állat. Az hogy hogyan építed, buildeled fel a karaktered komoly hatással van a játékmenetedre. A jelenlegi craftingban sajnos semmi logika nincs (boltban jobb legendary itemet veszel mint, amit le tudnál gyártani ha arra a skilltree-re mész rá), mint ahogy a lopakodás fának sincs jelen formájában sok értelme, de a többi rendben van. A játék valóban be tud szippantani, és minden adott egy kiváló játékhoz, mégis ha objektíven próbálod meg nézni ezt a jelenlegi egészet amit kaptál, [és nem vagy vak :) ] akkor látod, hogy idő kellett volna nekik, hogy befejezhessék és abszolút megértem azokat, akik nem ennyire toleránsak. Nem beszélve a konzolosokról, akiket szerintem konkrétan kirabolt a cég ezzel az optimalizációval....

Amit tanácsolni tudok azoknak akik még nem játszottak vele, de ki szeretnék / szerették volna próbálni, hogy ne írják le a hallottak / olvasottak alapján, inkább adjanak neki időt és tegyenek vele egy próbát fél - egy év múlva.

kocz111
kocz111
2020. dec. 27. 17:49
#11

4k + HDR, egy kezemen megszamolhato bugok száma, beszippant a jatekelmeny órákra, csak azt veszem észre, hogy fel napja ülök előtte. Az egész lázadás egy túltolt bojkott, hogy az emberek visszaszedjek a pénzt. Ilyen kaliberű játék (grafika, részletesség, story) nincs még egy. Részletesség - > az a szoba, ahova nem is lehet bemenni, tökéletesen kidolgozott és nem pedig elrejtett, nincsenek copy paste terek.

A legtöbb ember azért lázad, mert tudják (hála média, hála youtuberek (akik kihasznaljak hogy nézettséget lehet gyűjteni, ha sorbaállnak a lóasért) és ezért akkor "én is". Ki ne találjuk már, hogy mindenki sasszemu programozó lett és rohadtul ért hozzá.

Egy tetrist sem tudna a legtöbb ember megcsinalni, nem hogy ilyet. 

Egy újabb példája az osszefogasnak, csak nem a sza*dobalásban kellene összefogni, azt már tudjuk, hogy baromira megy.

Avisto
Avisto
2020. dec. 30. 13:29

@kocz111 Nem kell sasszeműnek lenni, programozónak meg pláne hogy az ember észrevegyen olyasmit mint pl. a tag akivel beszélnem kéne (Jackie a The Pickup küldi végén) nem hajlandó kijönni az épületből, engem meg már nem enged vissza a játék.

Ennél sajnos jobb állapotú early access játékok is vannak szép számmal. Pedig még csak nézettséget se remélhetek ettől a véleményemtől.

csendesmark
csendesmark
2020. dec. 27. 16:29
#10

Aki még 2020ra sem tanulta meg hogy nem szabad előrednelni játékot azokon nem is lehet segíteni...

Személy szerint érdekel a játék, majd 2021 nyarára/végére megveszem, az akkor éppen "legjobb" értelmes árú vidkari kíséretében ami szépen viszi majd 1440p-ben.
...nincs kedvem részt venni a nyílt béta tesztelében :DDD

RadeonFullHD
RadeonFullHD
2020. dec. 27. 7:47
#9

@developer

Akkor ezek szerint csak a hype miatt érdekel(t) a játék. Nem játszottál még egy rpg-vel sem, egy The Elder Scrolls-al, Fallout-al, Stalker-rel, Metroval amik mai napig nevetségesen bugosak mégis imádják és gondolkodás nélkül újrajátszák rengetegen. Leírtad magad ezzel.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2020. dec. 26. 22:35
#8

Aki szerint ez egy "hibái ellenére is" jó játék, annak el lehet adni az aknakeresőt mint az új call of duty-t.

eltevettlo
eltevettlo
2020. dec. 27. 22:40

@developer  ne nevettesd már ki  magad! játszottál valaha WoW kiegészitőkkel vagy TES játékokkal vagy akár Ubisoft játékokkal nyitónapon? a PC-s verzió nincs rosszabb állapotban, mint más rpg vagy arpg játék. sőt még jobb állapotban volt induláskor, mint az AC Valhalla, mert az első napon 2-szer is kifagyott nálam. PC-s verzióban ugyanazon grafikai hibák (bug-ok) vannak benne mint a Bethesda játékaiban. azonkivül néha falon át lövöldöz az enemy npc, ez induláskor volt TES játékokban is és WoW kiegészitőkben is, ez utóbbikat biztos javitják. van egy több mint hatvan egynéhány órás kimentett állásom (hol van ettől egy Sony exklúziv? még a felét sem éri el, sem játékidőben, sem sztoriban) és még a felénél sem vagyok, nem fagyott ki egyszer sem, nem kellett újrainditani egyszer sem. 

egyébként ez nem "egy hibái ellenére is jó játék". ez az A JÁTÉK, amit mindenkinek játszania kellene és nem COD-ot, LOL-t, FIFA-t, Overwatch-ot vagy Fortnite-ot. egyeseknek az a programozás, amikor csinálnak 5-10 map-ot, amibe belép pár játékos és ők ott egymást öldösik. az nem játék készités, az annak pont az ellenkezője. itt adott egy elég nagy térkép vertikálisan és horizontálisan is. szépen meg lett dizájnolva, be van rendezve a szobák változatosan, akad egy csomó lehetőség, amit csinálhatsz, illetve ahogy csinálhatod. ne az első 5-10 óra alapján vonj le következtetéseket erről a játékról, mert ez nem Fortnite. eltelik egy kis idő, mire kiépül egy karakter, de onnantól van legalább 5 féle játszhatóság. ha akarsz lövöldözöl úgy, mint egy COD-ban AR-val vagy shotgun-val, játszhatsz közelharcost (ebből is van vagy 3 féle választási lehetőség) karaktert, pisztolyos vagy mesterlövész sniper, laposan kúszó hátulról letámadót, avagy egy dot-olos "mágust". a skilltree, a perk-ek könnyen átlátható/megtanulható, nagyon jól müködnek és eléggé elkülönithető akció játékot adnak. akkora sztorivilággal rendeklezik a játék, amilyent néhány rpg meg sem közelit. ok, aki megveszi, hogy hu FPS, az itt nagyot csodálkozik és elsőre ráfogja, hogy xar. rá sem jön arra, hogy  nem muszáj végig tolnia az erősen sztori alapú fősztorit, ott egy egész nyilt világ, talán számára is elfogadható lenne a sztori mennyisége. az rpg játékokból ismert sztori szála is eléggé velejéig mélyre hatol, néha megmosolyogtat, máskor elszomorit. és itt TES vagy WoW játékokkal ellentétben egyetlen játékban kapod meg kb azt a mennyiségü sztori világot (lore-t), bár ilyen lenne minden játék és nem lenne ki nevet a végén, gazdálkodj okosan, aknakereső, passziánsz, COD/FIFA/LOL/Fprtnite...

arn
arn
2020. dec. 25. 14:20
#7

Egyertelmuen vezetesi problema... a fejlesztok azt csinaljak, amit mondanak nekik. Ha valaki neki kormanyozza a hajot a sziklanak, nem az a felelos, aki az evezoknel ul. Ok csak azt latjak ekkora meretu projektnel, hogy az o megoldasuk elkeszul e, vagy ha nem, akkor milyen minosegben lehet leszallitani. Sok vezeto meg a figyelmezteteseket is ignoralja, amik lentebbrol erkeznek, csak akkor szembesulnek a problemaval, mire ott a helyzet. A hatarido vhol fontos, de egyedi kreativ munkanal nem lehet pontos datumokat meghatarozni. Olyan mintha megkerdeztek volna kolombusztol, hogy mennyi ido felfedezni amerikat. Azt se tudta hol van (meg hogy letezik).

eltevettlo
eltevettlo
2020. dec. 27. 22:58

@PARASZT az idén nyáron és ősszel tesztelők nagyjából két csoportra oszthatók, az egyik csoport azt irta túl sok benne a sztori akad benne bug, de végig játszható és 10 pontból 7-et adnának rá, a másik tábor gondolom ez volt az rpg őrültek tábora azt irta akad benne 1-2 kisebb bug, de ők igy is átlagban több mint 9 pontot adnának rá a 10-ből. egyetlen egy őszi teszter irta azt az oldalán, hogy ez bugzik, mint állat, játszhatatlan. gondolom, mivel az első két tábor, akik messze a többséget képviselták, azt mondták végig játszható, igy a vezetők a kiadás mellett döntöttek.

egyébként PC-n indulás óta tolom, egyáltalán nem volt rosszabb a minősége inuláskor, mint bármelyik TES/WoW/Fallout játéknak, a grafikai bug-ok dettó ugyanazok. én is ahhoz a csoporthoz csatlakozom, akik minimum 10-ből 9 pontot adna rá és az a véleményem, hogy bár ilyen lenne minden játék. az más kérdés, hogy konzolra, régebbi konzolokra lehet nem kellett volna még kiadni. ami viszont megint egy fura kérdés, hogy a konzol kiadóknál tényleg megjelenés előtt végigjátszanak, ellenőriznek minden játékot?

Joachim21
Joachim21
2020. dec. 25. 9:47
#6

A leírásdok alapján maga asztori a legnagyobb csalódűs. MInimális kólünbség van ha Nomádként, vagy corpóként, vagy az utcagyerek szintjén kezded a játékot. 1 főcsapás van, mindegy hogy mi az alapod.

eltevettlo
eltevettlo
2020. dec. 27. 23:09

@Szefmester az, hogy honnan indulsz az esetek 90%-ában nem befolyásol a küldetésben, max ad egy kék választ/kérdési opciót. a flathead megszerzése eddigi ismereteim szerint  háromféleképpen kivitelezhető. Delamain-vel hova vitetted Jackie holttestét? nem mindegy... és ez még csak az első fejezet... iszonyatos különbségek vannak a fősztoriban, legalább 2-3 végigjátszás belefér.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2020. dec. 25. 1:39
#5

Én a továbbiakban is azt mondom, hogy pontosan emiatt a helyzet miatt lenne arra szükség, hogy a kisebb kiadók/stúdiók maradjanak annál a modellnél, amit a Larian alkalmaz már több játékuk óta. Early Access és a sztori egy bizonyos részének feloldása. Így nem kellene arról hazudozni, hogy a játék készen van, mégis be lehetne szedni az érdeklődők egy részétől a pénzt az anyagiak stabilizálása érdekében és megadnák a lehetőséget a többieknek, hogy egy tényleg csiszolt, kiforrott játékélményt kapjanak végeredményként a teljes sztorival.

eltevettlo
eltevettlo
2020. dec. 27. 23:14

@Törölt felhasználó  khm..., PC-n az intro és az első fejezetben nem láttam/tapasztaltam bug-ot, utána akadt néhány kisebb, de semmi rendkivüli, szóval ez a rész megfelel az általad leirt stúdiónak. AC Valhalla pl. 2-szer kifagyott indulási napon. én a játékra minimum 90 pontot adnék a 100-ból. már a második végigjátszáspm tolom, van különbség, ha másképp döntesz.

Mooky
Mooky
2020. dec. 24. 21:11
#4

Azert az nagyon sokat elarul az atlag szinvonalrol, ha egy a vezetoseg felelosseget taglalo cikk alatt is csak odaig sikerul eljutni, mekkora rohadekok a fejlesztok... -.-'

eltevettlo
eltevettlo
2020. dec. 27. 23:18

@Geralt_of_Trivia a Witcher 3 egy remek példa, pont ennyire volt xar játék induláskor. 11 patch kellett mire rendbe szedték az alapjátékot.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2020. dec. 24. 18:18
#3

Kire dühösek a fejlesztők? Saját magukra lehetnek, mert a játékot ők fejlesztették, nem pedig a kiadó. A pécések elégedettek? Ezt honnan szedtétek? Youtube-on naponta jönnek ki a bugvideók. Elégedettek a 3090 tulajok, mert megy nekik 35FPS-sel a játék jó esetben? És akkor még az ez alatti kártyákat ne is emelítsük.

thedeveloper
thedeveloper
2020. dec. 28. 14:36

@PARASZT  "szépen priorizálták volna a featureket" xD:

Ez nálunk úgy működik, hogy a sprint közepén simán megváltozhat a prioritás. Nem csak task, vagy story, de akár epic szinten is :D
Ennyit a planningről. Aztán az ember teheti félre a branch-et amin eddig dolgozott és folytathat egy másikat, amihez eddig köze sem volt. :D

Szóval hagyjuk már a scrum szépségeit... Amíg a PM / PO / CPO / CA döntik el, hogy éppen mi a fontosabb, addig a többi, szépen megtervezett dolog tök8. :D

cheatergs
cheatergs
2020. dec. 24. 17:33
#2

"A PC-s vásárlók általánosságban elégedettek a Cyberpunk 2077-tel és szerencsére sokan nem találkoztak még az élményt tönkre tevő bugokkal."

Én csak nem érintettként, a stadionotokon kívülről vauzok be, h a glitch-ek többségét a pc master race örökíti meg. Statisztikám nyilván nincs, de a bugok változatossága alapján 1 "Bethesda-műnek" elmenne a 3. patch után is.

cheatergs
cheatergs
2020. dec. 27. 9:14

@Terror Törölte magát, mivel leviske néven futott, ah a fölötte levő kommentemben látszik.

Az cink, ha te is képtelen v megérteni egy annyira 1xű mondatot, mint ami a legelső hsz.-emben szerepelt.

bunfi
bunfi
2020. dec. 24. 15:43
#1

A mai 1.06 patch javította a mentés "hibáját", amit egy glitch extenzív használata okozott (a mentés elkezdte önmagát felülírni többezer tárgy lecraftolása után, ami normál körülmények között szinte képtelenség).

fszkivan
fszkivan
2020. dec. 28. 17:35

@abysan  Érdekes ezt pont egy iponos szerkesztőtől olvasni. Ti "függetlenül" egy darab szarra is +90%-ot adtok. Kurva nagy face saving volt nektek, hogy a CP sajtója gyors és lesújtó volt.

Vissza az oldal tetejére