Egy amerikai gamer éppen a szokásos éjjeli Call of Duty csatáit vívta az online térben, amikor elmondása szerint nagy dörrenést hallott kintről és már akkor tudatosult benne, hogy ez nem a játékból jön, így reflexből a padlóra vágta magát, mert a csattanás kissé túlságosan közelről érkezett.
Az éjjeli eseményről értesítette a helyi segélyhívót, a 911-et is, ahol a diszpécserrel folytatott beszélgetése közben azt a tanácsot kapta, nézze át jól környezetét, hátha van nyoma a csattanásnak, ami lövésre utalhatott. Ekkor találta meg a falban a lövedék nyomát, ami a monitor hátuljába fúródott és a kijelző paneljében állt meg, alaposan roncsolva azt, de a monitor ettől még működőképes maradt.
A lövedék korábban egy lambérián is áthaladt, azaz eléggé jelentős mértékben veszített lendületéből, de ha a monitor nincs az útjában, még így is képes lehetett volna súlyos, életveszélyes sérülést okozni, ha például szemen találja a gamert.
Az ASUS TuF Gaming sorozatú monitort öt évvel ezelőtt vásárolta, amikor az első gamer PC-jét összeállította, elmondása szerint a történtek fényében az volt a legjobban elköltött 280 dollárja. A szóban forgó monitor egy 280 Hz-es VG258QM modell, amit egyébként már le szeretett volna cserélni, így most meg is van az indok arra, hogy új gamer monitor után nézzen, a meglévő ugyanis alaposan megsérült, normál használatra már nem alkalmas.
Az eset eléggé megdöbbentő, de sajnos nem egyedi, korábban is történtek már hasonló „balesetek”, amikor okostelefon, könyv, fejhallgató, vagy egyéb eszköz állt a lövedék útjába, ezzel megmentve tulajdonosa életét vagy csökkentve a potenciális sérülések mértékét. Arra még nem derült fény, hogy jelen esetben pontosan honnan érkezett a lövedék és miért tévedt el ennyire, de ezekre a kérdésekre majd a nyomozók választ találnak a röppálya modellezését és a környék kamerafelvételeinek begyűjtését követően. Arról egyelőre nem esett szó, pontosan hol történt az eset, de a 911-es segélyhívó említése alapján Észak-Amerikáról lehet szó.
Az ASUS egyelőre nem reagált az eseményre, de ha van egy csepp marketingérzékük az illetékes kirendeltség munkatársainak, megajándékozzák a károsultat egy modern gamer monitorral, a „balesetet szenvedett” példányt pedig felhasználhatják egyéb reklámcélokra is, látványosság gyanánt.


































