Úgy tűnik, hogy a Cyberpunk 2077 körüli fiaskó nem csak a CD Projekt Red hírnevének tett rosszat, de a tőzsdén is alaposan behasalt a vállalat részvényárfolyama. Egészen konkrétan a részvények értéke harmadával esett vissza, aminek következtében 1 milliárd dollár tűnt el egyik napról a másikra a CD Projekt Red négy alapítójának vagyonából.

Az egyébként Lengyelország leggazdagabb embereinek számító alapítók persze még így sem szegények, hiszen együtt 34%-ot birtokolnak a vállalatból, ami még mindig 3 milliárd dollárt jelent.

Marcin Iwinski, Adam Kicinski, Piotr Nielubowicz és Michal Kicinski mindannyian otthagyták az egyetemet, hogy inkább a játékiparral kezdjenek foglalkozni a CD Projekt Red megalapításával, így tehát történetük egy igazi csodának számít Lengyelországban és szerte a világban. Most azonban a különböző piaci elemzők ha nem is végzetes, de lesújtó véleménnyel vannak a helyzetről.

"Néhány nap alatt a CD Projekt Red az egyik leginkább kedvelt stúdióból az egyik leginkább utálttá vált. Nem lehetetlen visszaállítani a bizalmat, de nagyon sok időre és munkára lesz ehhez szükség" - közölte Tomasz Rodak, a BOS Bank SA elemzője. Abban az elemzők egyetértenek, hogy a bugok kijavításának üteme nagyon fontos lesz a jövőt illetően, azonban még ezzel együtt is jóval kevesebbet adhatnak el a Cyberpunk 2077-ből a hírek hatására. Míg korábban az elemzők szerint reális volt egy éven belül a 30 millió példány, addig most már "csak" 25,6 millió eladással kalkulálnak.

Ezen kívül az sem hangzik jól, hogy az elemzők szerint tovább árthat a stúdiónak, hogy a fejleményeket figyelembe véve valószínűleg a Cyberpunk 2077 beígért, különálló multiplayer módja is a vártnál később fog megjelenni, ami pedig nagyon fontos lenne a hosszabb távú bevételek szempontjából.

Mindenesetre azóta a CD Projekt Red részvényeinek zuhanása már legalább megállt, sőt, egy ponton 2,5%-ot erősödött is, így tehát az alapítók talán azzal vigasztalódhatnak, hogy a legrosszabbon már túl vannak. Ezen kívül közölték, hogy 2021 első negyedévében egy nagyobb közleményt adnak majd ki, melyben a helyzet fényében vázolják majd fel a stúdió következő időszakra vonatkozó stratégiáját.

Frissítés:

A ma reggeli hírre, hogy a Sony leveszi a PlayStation Store-ból a játékot, és azonnali visszatérítést ajánl fel mindenkinek, újra egy nagyot esett a CD Projekt Red részvényárfolyama, így az augusztusi csúcsnak számító 460,8 PLN-nek körülbelül az 55%-án, 257 PLN-en landolt az árfolyam.

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

39 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
bitye
bitye
2020. dec. 19. 10:15
#11

Nevetséges, szaros ezer éves PS4re nem is kellett volna kiadni, ennyi, amúgy örüljenek, hogy fut valahogy is az őskövületen, amik miatt ennyit kellett várni.. nekem egy Nvidia 1650S van a gépben és 40-60 FPSel játszom tök elvezető, a bugok meg nem idegesítőbbek mint bármilyen másik beharangozott AAA játékban

holu01
holu01
2020. dec. 23. 14:19

@bitye arra fejlesztették, meg a sima boxra

BiroAndras
BiroAndras
2020. dec. 18. 21:19
#10

Ez hírnek jól hangzik, de a jelentőssége minimális. Bár legalább helyesen van megfogalmazva a cím, mert papíron valóban szegényebbek lettek, viszont ténylegesen nem vesztettek semmit.

A részvényeken elért haszon vagy veszteség csak akkor válik valódivá, ha el is adják az adott árfolyamon. Ha most összekapják magukat, és 1-2 hónap alatt kijavítanak minden komoly problémát, majd a játék rekord eladásokat produkál, akkor a részvény ár szépen vissza fog menni oda, ahol volt, vagy akár magasabbra is, mintha semmi se történt volna. Így akár keresni is lehet egy csomót rajta, ha az ember ilyenkor vásárol. Régi jól bevált befektetési stratégia olyan cégeket keresni, amiknek a részvénye hasonló átmeneti nehézség miatt a szokásos árnál sokkal olcsóbb.

holu01
holu01
2020. dec. 23. 14:20

@BiroAndras  nem lesz ilyen

nanotek
nanotek
2020. dec. 18. 19:47
#9

Hát nem tudom, engem meggyőzött pedig, ahhoz kétség nem fér, hogy fat gépeken egy hulladék, de nálam PC-n, ha fullra rakom, azért megvan a játszhatóság, de egyes városrészeken, kocsikázás közben dropolgat azé.. Bottleneckem is van nem is kevés ráadásul (full régi konfig 4670K, 8GB DDR3, virtuálisan az SSD-ből 22 giga van megadva[RDR2-nél nem volt elég megadva régebben, nem volt elég, kibaszott kevés memóriával, mondom legyen 22, úgy már elég volt], ez segít sokszor, a kártya meg ugye egy 2070 AMP Ext., 144-es monitor), de ezek ellenére is játszható szint marad, ez 2 dolognak tudható be, kevés részben hozzá a vas, optimalizálatlan. Az előzőt lehet javítani, fogják is ez nem kétség. Nem is értem... egy alapjaiban PC komplexitású játékot mi az úristennek akartak leportolni egy FAT gépre... PS3-ra is lekelett volna ultra potato szintre. De attól független egy korszakalkotó játék, azért ilyen város architektúrát, infrastuktúrát nem nagyon láttam. Nagyon jól elképzelt a játék. Bugba 40+ óra alatt párszor találkoztam, találkozni, hiányzó, villodzó textúrák. Gamebreaking sem volt még küldik alatt. 1.03-ba vagy 10 crash egyhuzamban, érdekes 1.04 óta megszűnt. Ennyit tudok ráróni, hát szerintem "belefér" class. Ja, meg ugye GOG version alatt nincs kijavítva, hogy Magyar(on) maradjon... :D

holu01
holu01
2020. dec. 23. 14:22

@nanotek  talán mert konzolra fejlesztették, és még csak nem is nextgenre. jó ideje már inkább pcre portolnak. tetszik nem tetszik, ez trend

Saabtroll95
Saabtroll95
2020. dec. 18. 17:33
#8

A karma már csak ilyen.

RDNA2 kártyát észlelve letilja a raytracing lehetőségét is a programjuk, AMD processzort észlelve csak a szálak felén hajlandó futni (ezt mondjuk már saját felelősségre lehet javítani).

Egyetlen mentségük az lehet, hogy az Nvidia támogatta őket, és így be kellett igazodniuk az Nvidia "sodrásába".

Saabtroll95
Saabtroll95
2020. dec. 20. 9:09

@bitye Konzolokból fejlesztői példányok már nagyjából egy éve a fejlesztőknél vannak, mégsem jött a konzolokra sem RT móddal.

UjvariAdam
UjvariAdam
2020. dec. 18. 16:46
#7

Off topic, de oszinten sajnalom h ennyire toxic az iPon olvaso community egy resze, pedig a cikkek meg milyen jok mindig.

Adjal neki egy dislike jelet ha nem ertesz egyet, de leszanalmasozni valakit aki energiat aldozott arra hogy megjelen valami amit olvasol...

Szomoru ez.

bdave90
bdave90
2020. dec. 19. 19:02

@UjvariAdam Igazad van és egyre több cikk alatt ez megy. Persze hogy nem szólnak sokan hozzá mert a végén virtuálisan letépik a fejét.

pdx006
pdx006
2020. dec. 18. 15:55
#6

Ez csak ilyen lejáratókampány, meg csak 5 napos eseményt mutat a grafikon. Más játék jött ki sokkal rosszabb állapotban is. Mondjuk az igaz hogy év elején már írtam öngyilkosság régebbi hardverekre is kiadni, mert azokon nem lehet sokat hegeszteni.

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2020. dec. 18. 17:47

@pdx006 Akkor nem ugyanazt a grafikont nézzük, mert legutoljára márciusban volt ennyi, mint amennyi most.

axe
axe
2020. dec. 18. 15:04
#5

nem érdemes hoszútávú következtetéseket levonni abból, hogy hülyegyerekek miatt gyors bezuhan egy részvény

UjvariAdam
UjvariAdam
2020. dec. 18. 13:45
#4

"CD Projekt Red részvényárfolyama, így körülbelül már csak a negyedét éri annak a vállalat, mint a Cyberpunk 2077 megjelenése előtt."

Gyorsan ra-google-ztam es azt talaltam hogy marciusban 300£ volt a reszveny ara ma pedig 260£, de az eddigi csucs reszveny ar is 400£ volt.

Nem teljesen ertem ezt a negyedere esett vissza, meg buktak 66% dolgot, beneztem valamit?

InGen
InGen
2020. dec. 18. 14:05

@UjvariAdam  benéztem valamit a számokkal, köszi, fixed :)

Merwenus
Merwenus
2020. dec. 18. 13:44
#3

" így körülbelül már csak a negyedét éri annak a vállalat, mint a Cyberpunk 2077 megjelenése előtt. "

Ezt hol látjátok? A maximum 446 volt most pedig 260, még így is több mint a fele, sőt többet ér a vállalat még most is, mint márciusban.

fszkivan
fszkivan
2020. dec. 18. 14:27

@InGen  Nem kicsit... Bár ezzel a PISA teszten is "jól" szerepeltél volna... A grafikon a negyedét/harmadát mutatja valaminek, de hol a nulla!?

carrast
carrast
2020. dec. 18. 13:21
#2

ez sajnos elég szomorú, főleg annak tükrében, hogy milyen sokáig készült

fszkivan
fszkivan
2020. dec. 18. 13:20
#1

Paper gain, paper loss. A vagyonukat akkor szerezték, mikor tőzsdére vitték a vállalatot. Ez az árfolyamesés a külső befektetőknek és a részvényopcióval fizetett alkalmazottaknak rossz, az alapítók vagyona köszöni szépen, jól van.

spdrfx
spdrfx
2020. dec. 18. 16:38

@InGen " boldog karácsonyt :) " Ez egy gyonyoru "nem sullyedek le a szintedre" tipusu komment volt :)

Vissza az oldal tetejére