XIAOMI SU7 - TÉLI CSAPATÁS ÉS KISZIVÁRGOTT ÁRAZÁS

Nagyon úgy fest, hogy valóban vonzó árazással készül a Xiaomi, így a konkurensektől elcsábíthatja a nagyobb igényű vásárlókat.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2024. febr. 1. 15:18
Xiaomi SU7 - Téli csapatás és kiszivárgott árazás

Kínában az elektromos autókat gyártó BYD és Tesla nagyon komoly küzdelemben van egymással, folyamatos árváságásokkal igyekeznek a vásárlók kegyeibe férkőzni, és a jelek szerint a Xiaomi készen áll arra, hogy megmérettesse magát az említett piaci szereplők mellett. Valamivel drágábban fogja adni a saját járművét, de többet is nyújt, mint a riválisai.

Frissen kiszivárgott információk szerint a decemberben hivatalosan is bemutatott Xiaomi SU7 Max 361 400 jüanba fog kerülni, ami a jelenlegi árfolyamok mellett 18,2 millió forintnak felel meg.

A Xiaomi kínálatában a SU7 Max már a széria teteje lesz a nagy teljesítménnyel és a hosszabb hatótávolsággal. Szóval ez már a legdrágább kivitelnek számít. Itt a vásárlók már 673 lóerős teljesítményt kapnak a több motorból felépülő hajtáslánynak köszönhetően, és 101 kWh-s akkumulátorcsomag „lakik” a padlójában, amivel messzebbre tud menni minden versenytársánál.

A SU7 Max hajszál híján egy 5 méteres villanyautó lett, és meglehetősen széles is a kasztnija, ezáltal rengeteg helyet nyújt, miközben kevesebb mint 2,8 másodperc kell neki ahhoz, hogy álló helyzetből elérje a 100 km/h-s sebességet. A csúcssebessége pedig 265 km/h-ban lett korlátozva. Akár 800 km is lehet a jármű hatótávolsága a kínai mérési norma szerint, és még az alap SU7 is 668 km megtételére lesz alkalmas papíron. Kiváló fékrendszert és aktív aerodinamikai megoldásokat is felvonultat a csúcsmodell. Itt még az ülés is képes lesz vezérelten megtámasztani a sofőrt, ha sportosabban közlekedik.

Galéria megnyitása

Minden földi jóval igyekezett a Xiaomi felszerelni a SU7 villanyautót, hogy a lehető legkívánatosabb tárgyat hozza létre. Ráadásul mindezt a piac jelenlegi legáramvonalasabb formájába csomagolta. Lényegesen kisebb a légellenállási együtthatója, mint akár a Tesla Model 3 Highlandnek. A jármű bemutatójakor minden érdekességet elmondtunk róla, így akit a részletek érdekelnek, azok bátran lapozzanak vissza.

A fent említett ár nagyon jól hangzik Európából nézve, de azért azt hozzá kell tenni, hogy amennyiben eljut az öreg kontinensre, akkor sem fog ilyen olcsón a kereskedésekbe parkolni. Éppen ezért inkább azt érdemes megnézni, hogy mennyibe kerülnek a konkurenseinek tekinthető autók Kínában.

Galéria megnyitása

A Tesla Model 3 egy mérettel kisebb, mint a SU7, és az extrák tekintetében is szerényebb szintet képvisel még a Highland modellt tekintve is. Az új autóból még nincs friss Performance változat, a Model 3 Long Range a négykerékmeghajtással és az 500 lóerő körüli teljesítményével a két héttel ezelőtti árcsökkentést követően 285 900 jüanért cserébe vehető birtokba – előtte 297 400 jüanba került. Ez 14,4 millió forintos összeget jelent.

A BYD Han már méretben nagyon hasonló a SU7-hez, de egy minimálisan még mindig kisebb annál, a teljesítménye pedig ennek is 500 lóerő körül alakul. A BYD árazza a legagresszívebben a villanyautóit, hogy a Tesla orra alá borsot törjön. Ennek köszönhetően a Han 4WD verziója, ahol már több motor gondoskodik a jármű mozgatásáról, 249 800 jüanért cserébe megkaparintható. Hatótávban viszont bőven elmarad a többiektől, a kínai normák szerint 610 km-t lehet vele megtenni egy töltéssel ideális esetben.

A SU7 alapmodelljének áráról továbbra is csak találgatások vannak, azt legjobb esetben 250 ezer jüan környékére várják, de a SU7 Maxért fizetendő összeg alapján azért ettől valamivel fentebb helyezkedhet majd el.

A Xioami igyekszik felkelteni az emberek érdeklődését, és ezét megosztott egy videót arról, hogy „tesztelik” a SU7 modelleket a téli időjárási viszonyok között. Leginkább azt láthatjuk, ahogy hóban rendkívül kontrollált módon közlekednek a járművekkel kilinccsel előre. Nem lenne meglepő, ha az elektronika oldaláról direkt rájátszanának erre, és lenne az autónak „drift” üzemmódja.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

20 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
toronyhaz
toronyhaz
2024. febr. 2. 8:54
#5

Hétzúszpé videó egy új autó felvezetéséhez...istenem.Amúgy kezd kína feljönni mint a talajvíz és ideje is! Mivel túlságosan el vannak kényelmesedve a gyártók és sok az egyíméles ember és a sok mondvacsinált pozíció az ismerősöknek. Ezt én is látom annál az óríási vállalatnál ahol melózom 15 éve!

Mitch23
Mitch23
2024. febr. 2. 7:57
#4

Egy újabb eldobható kacattal bővül az autópiac

hunspirit
hunspirit
2024. febr. 2. 0:08
#3

Lehet kapni veszek is egyet, a nyugati szarokat meg vegyék a birkák.

thestock
thestock
2024. febr. 4. 17:43

@Bihus pedig de. A keletiek a jó kommunisták. Néha megtámadnak, megszállnak más országokat, baleset éri a nem kívánatos egyedeket, de az a mocskos nyugat.

ianbrenner
ianbrenner
2024. febr. 1. 18:58
#2

600 lóerő? 2,8sec alatt van százon? Végre megértette valaki a Föld suttogását, és helyreáll a klíma, nincs felesleges pazarlás! És vége annak a marhaságnak is, hogy akinek van pénze, annak nem kell figyelni semmire, mert ő megérdemli.

BiroAndras
BiroAndras
2024. febr. 5. 22:32

@Bihus

  1. Akkor nem értessz a szakmádhoz, mert tényekkel vitatkozol. A Model 3 hátsó motorja mindenestől 80kg. https://lucidmotors.com/air/performance Hasonlítsd ezt össze egy hasonló teljesítményű belsőégésű motor súlyával.
    Drága anyag se kell sok, és még kevesebb fog hamarosan. A Tesla következő generációs motorjához 75%-kal kevesebb SiC és nulla ritkaföldfém kell majd. Nem mintha eddig sok kellett volna.

  2. Ugyanannyiért vettem rá gumit, mint korábban a Skodára. A fék meg kifejezetten kicsi, mert visszatöltessz. A mechanikus fék arra van méretezve, hogy egy vészfékezést kibírjon túlmelegedés nélkül, tartós terhelésre nem kell méretezni. Van külön pálya csomag ha versenyezni akarsz, ahhoz jár komoly fék is.
    Használt Model 3 inverter árak  : https://www.ebay.com/sch/i.html?_from=R40&_nkw=tesla+model+3+inverter&_sacat=0&rt=nc
    A gyártási költség pedig : https://chargedevs.com/newswire/teardown-expert-sandy-munro-compares-tesla-nissan-jaguar-inverters/
    Mellesleg az is látszik, hogy a Nissan Leaf invertere alig olcsóbb, pedig az sokkal gyengébb.

  3. He? Pont azt írom, hogy villanyautóknál nincs lényeges különbség a tömegben. A motorok súlya minimális az egész autóhoz képest, az aksi meg a hatótáv miatt nagy.

  4. Ne legyél hülye. Nyílván nem 100%-os a vissztöltés. De a hagyományos autók 0%-ához képest bármi sokkal jobb. A gyakorlatban a mozgási energia 80-90%-át lehet visszanyerni, ami 5-10x kisebb veszteséget jelent egy hagyományos autóhoz képest.

  5. Te nem érted. Kezdjük ott, hogy súlyról volt szó, nem teljesítményről. És az magyaráztam el, hogy miért számít sokkal kevésbbé a villanyautóknál.
    Sokadszorra is, nem azt állítom, hogy nem számít, hanem hogy sokkal kevésbbé számít.
    Te a régi beidegződés alapján írtózol a nehéz autóktól, nem veszed figyelembe, hogy a villany hajtás alapvetően megváltoztat dolgokat.
    Nem beszélve arról, hogy megújuló energiát használva eleve sokkal kevésbé érdekes a magasabb fogyasztás.

  6. De minimális. Legalábbis sokkal kisebb, mint a hagyományos autóknál. Nyílván a mostnai drága autókról beszélek. Ha 5 milliós kisautóról van szó, akkor minden fillér számít.

Nem én felejtem el, hogy miről beszélek, hanem ti mentek el mindig random irányokba.

És az a környezetvédelem szempontjából pláne minimális a különbség. Egyrészt mert a fogyasztásra nincs nagy hatással a teljesítmény és a súly (a mért viszont igen). Másrészt mert a villany sokkal tisztább. Harmadrászt mert a villanyautók töltéséhez sokkal nagyobb arányban használunk megújuló energiát. Vagy otthoni napelemről, vagy a töltőhálózatok által vásárolt zöldáramból.
A fogyasztás tekintetében nézd meg a Teslákat a konkurenciához képest. A Model S Plaid 1000+ lóerővel az egyik legtakarékosabb autó. Többet számítanak a légellenállást befolyásoló dolgok, mint például a felni, vagy akár a kilincsek.

marc23
marc23
2024. febr. 1. 17:08
#1

Szerintem jol nez ki! A kerdes megint az, h mennyiert vesztegetik majd!

Bihus
Bihus
2024. febr. 2. 18:48

@expander csak a legdrágább van benne, és csak a kínai ár.

Vissza az oldal tetejére