WINDOWS 11 – ELŐRELÉPÉSEK ÉS VISSZALÉPÉSEK

Az új operációs rendszer több friss dizájnnal és számos új funkcióval érkezik, de sajnos visszalépésekre is számíthatunk bizonyos területeken, amiket szomorú látni. Utóbbiak persze változhatnak, ha sokan elégedetlenkednek miattuk.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2021. okt. 6. 6:01
Windows 11 – Előrelépések és visszalépések

A Microsoft korábbi ígéretét betartva elérhetővé tette a legújabb Windows operációs rendszert, amely a Windows 11 nevet viseli. Ez a változat elég sok területen hozott újításokat, változtak a menük és a felhasználói kezelőfelület dizájnja, valamint új funkciók is debütáltak, ám nem minden változás nevezhető pozitívnak, a Windows 10-hez képest visszalépésekre is bukkanhatunk.

Fontos, hogy a motorháztető alatt is átalakult egy s más, például a feladatütemező mostantól sokkal jobban idomul a hibrid processzorokhoz, mint amilyen az Intel érkező Alder Lake sorozata, ám pont erről a területről nem esett még szó, pedig sokakat érdekelne. Ugyanakkor nem is túl meglepő: az Alder Lake család első képviselői formálisan majd csak 2021. október 28-án mutatkoznak be, a tényleges rajtra pedig 2021. november 4-én kerül sor – várhatóan a hivatalos bemutató alkalmával hullhat le a lepel a Windows 11 ezzel kapcsolatos újításairól is.

Windows 11 – Sok területen javulásra számíthatunk, de van némi visszafejlődés is

A Windows 11 jelenlegi formájában még nem tűnik tökéletesnek és teljesen késznek, néhány beígért funkció például nem is készült el, de erre számíthattunk – itt főként az androidos alkalmazások támogatására kell gondolni. A felhasználói kezelőfelület alaposan megváltozott, a Start Menüből eltűntek az élő csempék, valamint a menü felépítése is más lett. Itt most nem tárul elénk azonnal az összes telepített szoftver listája, helyette a kitűzött, gyakran használt szoftvereket, az ajánlott, legutóbb megnyitott fájlokat, valamint egy keresőt találunk, ami a felső sorban helyezkedik el. A beállításokhoz és a kikapcsolással/újraindítással kapcsolatos dolgokhoz a jobb alsó sarokban férünk hozzá. A start menü alapértelmezetten középen jelenik meg, a telepített alkalmazások listáját pedig egy extra kattintással tudjuk előcsalogatni. Egyes vélemények szerint az új menü feleslegesen nagy is lett, ám ez nem biztos, hogy baj, legalább az érintőkijelzős eszközökkel egy fokkal könnyebb lehet használni.

Ide, vagyis az érintőkijelzőkhöz kapcsolódik, hogy az érintő-billentyűzet fejlődött, sokkal hatékonyabban használható, valamint új témákat is kapott, extraként pedig egyedi témákat is létre lehet hozni egyedi hátterekkel. A többujjas gesztusok szintén fejlődtek, ugyanis most már három- és négyujjas műveletek is rendelkezésre állnak. Három ujjal oldalra söprő mozdulatot végezve gyorsan válthatunk az alkalmazások között, míg lefele mozogva visszatérhetünk az asztalra. Négy ujjal a virtuális asztalok között váltogathatunk, míg négy ujjunkat felfelé mozgatva az összes elérhető virtuális asztal előnézetét csodálhatjuk meg.

Galéria megnyitása

A Start Menüt még úgy-ahogy el lehet fogadni, hiszen végül is használható, ám a Taskba/Tálca már problémásabb, ez ugyanis nem előnyére változott. Itt az ikonok középre igazítva jelennek meg, mint macOS alatt, valamint a Start Menü ikonja mellé pozícionált keresőmező is eltűnt, az pedig Windows 10 alatt sokszor jól jön, hogy ennyire szem előtt van és ilyen gyorsan használható – búcsút vehetünk tőle. Ha szeretnénk, az ikonok pozícióján lehet módosítani, azaz balra igazítva is megjelenhetnek, viszont a tálca pozícióján nem tudunk módosítani, valamint gyárilag a magassága sem növelhető.

Galéria megnyitása

További probléma, hogy most már nem lehet egyes alkalmazásokra fájlokat húzni az Asztalról vagy a Fájlkezelőből, ez a funkció ugyanis nem működik. Kaptunk viszont Microsoft Teams integrációt: ez a szolgáltatás most már a Tálcára integrálva foglalhat helyet a rendszerben, ha használjuk, így ugyanis gyorsabban kezdeményezhetünk kommunikációt, egyéb esetben azonban nincs jelentősége. Maga a Teams egyébként kijelző-megosztásra, audió és/vagy videó alapú hívások fogadására és kezdeményezésére, valamint megbeszélések megtartására egyaránt alkalmas. A Tálca jobb oldalán hagyományosan helyet foglaló ikonok némi egyszerűsítésen estek át, ám itt nincs túl nagy változás, pedig lenne benne potenciál. Például jól jött volna a globális némítás funkció, amellyel minden alkalmazásban egyszerre lehetne némítani a mikrofont – ezt a funkciót ugyan beharangozták, de a rajtra sajnos nem készültek el vele.

Apró változás viszont az órával kapcsolatban, hogy az több monitoros rendszer esetén csak a fő kijelzőn látható, maga a tálca egyébként alapértelmezetten le is van tiltva a többi monitoron. Az óra most már egyébként támogatja a Focus Sessions funkciót, amelynek köszönhetően kisebb szünetek beiktatásával tudjuk elvégezni a munkánkat, ráadásul a funkcióhoz Spotify támogatás is társul, azaz zenehallgatással is hatékonyan kombinálhatjuk a munkavégzést.

Természetesen a Dark Mode sem hiányzik a sorból, amelynek köszönhetően sötét színekbe öltözhetnek az egyes alkalmazások ablakai, ami este mindenképpen előnyös lehet, ám úgy tűnik, a munka nem sikerült tökéletesen, ugyanis az aktivált Dark Mode ellenére továbbra is világos színben jelenik meg néhány ablak, pedig ennek nem kéne így lennie. Sajnos még a két üzemmód közötti automatikus váltás sem képezi a kínálat részét, de hasznos lenne, ha erre is figyelmet fordítanának, vagyis ha a tartalom témája automatikusan igazodna a napszakhoz.

Galéria megnyitása

Vannak Widgetek is, amelyek hasznos információkat tudnak megjeleníteni, ezek a bal oldalon bukkannak fel. Lapjuk még egy külön keresőt is kapott, ami webes találatokat hoz. A Widgeteket ki lehet húzni igény szerint akár az asztalra is, ám a tálcán már nem jelennek meg, mint például Windows 10 alatt az időjárás aktuális állapota, ami sokak számára volt hasznos. Külsősök által készített Widgetek egyelőre nincsenek, de ha lesznek, az egészen biztosan segíteni fog a funkció népszerűségének növelésében. A Widgetekre kattintva egyébként teljesen mindegy, milyen alapértelmezett webböngészőt használunk, az információ a Microsoft Edge webböngészőben fog megnyílni, ami kissé zavaró lehet, ha nem vagyunk Edge rajongók. Az alapértelemzett webböngészőt ráadásul nehezebb is megváltoztatni, ha az első lehetőségnél nem állítjuk be a kívánt szoftvert, ugyanis utána több opciót kell átállítgatni egyenként, nincs globális beállítási lehetőség, mondjuk egy kattintással.

Kicsit mélyebbre ásva megújult a Settings/Beállítások app, frissült a File Explorer/Fájlkezelő dizájnja és a funkcionalitása, de a Control Panel/Vezérlőpult sem tűnt el, továbbra is használhatjuk. A File Explorer/Fájlkezelő esetében a szalagmenü sokkal inkább az ikonokra koncentrál, mint korábban, egyes speciális beállítások pedig mélyebbre rejtőztek, így egy kicsit nézelődni kell, mire megtaláljuk őket.

Galéria megnyitása
Hasznos viszont, hogy több virtuális asztalt is létrehozhatunk, amelyek között egyszerűen lehet váltogatni, akár a szokásos Windows + Control + Nyíl billentyűk használatával is, sőt, különböző háttereket is adhatunk ezeknek az asztaloknak és el is nevezhetjük őket, hogy könnyebben eligazodjunk közöttük. Ahogy korábban elhangzott, a Windows 11 megjegyzi a korábbi alkalmazás-elrendezést, ha külső monitort használunk, így ha újból külső monitorhoz kapcsolódik a rendszer például a munkahelyen, minden a helyén marad. Ez a funkció még nem mindig működik tökéletesen, de az irány mindenképpen jó, amit a Microsoft megszabott általa.

A normál asztalhoz kapcsolódik még a kontextus-menük kérdése, amelyeket jobb klikkel lehet előcsalogatni. Az új dizájn a lekerekített sarkokkal és az átdolgozott felépítéssel kétségkívül szemet gyönyörködtető, ám néhány funkciót elrejtettek, ami már nem annyira jó. A menü felső részén néhány korábbi funkció ikonok formájában köszön vissza, ám hozzá kell szokni, hogy melyik pontosan mit is csinál. Ha több opcióra van szükségünk, a Show more options menüre kattintva azt is megkaphatjuk.

Alternatív módon a Registry is segítségül hívható, hogy teljes kontextus menünk legyen, ehhez az alábbiakat kell tenni:

  1. A Windows+R billentyűkombináció lenyomása után írjuk be: regedit és nyomjunk entert
  2. Keressük ki ezt a helyet: HKEY_CURRENT_USER\SOFTWARE\CLASSES\CLSID\
  3. A CLSID-n belül hozzuk létre ezt a kulcsot 86ca1aa0-34aa-4e8b-a509-50c905bae2a2
  4. Ha ez megvan, ezen belül hozzunk létre egy InprocServer32 kulcsot
  5. Nyissuk meg az InprocServer32 kulcsot és az értékét állítsuk üresre
  6. Ha ez is kész, zárjuk be a Registry Editort és indítsuk újra a rendszert
  7. Ha később mégis inkább a kompaktabb kontextus-menüre vágyunk, csak töröljük az InprocServer32 kulcsot
Galéria megnyitása

A produktivitást javítja az is, hogy az alkalmazások ablakait a Snap Assist funkció segítségével többféle módon is elrendezhetjük, így hatékonyan ki lehet használni a rendelkezésre álló képterületet, az egyidejűleg megtekinteni kívánt alkalmazás-ablakok pedig a lehető legjobban kézre eső módon jelenhetnek meg.

A Settings/Beállítások appban könnyebbé és gyorsabbá vált a navigálás, valamint az egyes almenük között is könnyebb eligazodni, ami mindenképpen pozitívum. Említést érdemel, hogy most már információt kaphatunk arról, mennyi idő lesz egy frissítés elvégzése, de a hangbeállítások is fejlődtek – a hangszórók és a mikrofonok beállításai jobban különválnak és a lehetőségek is jobbak.

Galéria megnyitása

A Windows Store szintén megújult, de erről igazából korábban is írtunk már. Mostantól külsős alkalmazás-áruházak kínálata is elérhető rajta keresztül, és végre nemcsak az UWP és a PWA, de a Win32 formátumú alkalmazások letöltésére is van mód. Egy apró hiányérzet azért még maradt, ugyanis a beígért Android app támogatás, ami az Amazon Store-on keresztül érkezik majd, nem készült el a megjelenés időpontjára, de az ígéret szerint hamarosan debütálhat. Az alkalmazás-áruház már most is sokkal ütőképesebb, mint volt, de ha szeretnék jelentősen növelni a népszerűségét, sokkal több tartalomra lesz szükség. A VLC, a TeamVirewer, a VLC, a Zoom és a Discord már most is elérhető, valamint az Amazon Appstore és az Epic Game Store kínálata is jelen lesz a felhozatalban, sőt, idővel akár egyéb alkalmazás-áruházakra is számíthatunk. A Windows Store általános dizájnja és használhatósága is javult, ami mindenképpen jó hír.

Galéria megnyitása

Végül, de cseppet sem utolsó sorban a játékosokat célzó funkciókról is érdemes említést tenni. Van például AutoHDR támogatás, amit már több játék alatt is lehet használni, ha rendelkezünk megfelelő hardverrel és monitorral – ez az Xbox háza tájáról már ismerős lehet. Korábban arról is szó esett, hogy majd érkezik a DirectStorage támogatás is Windows 11 alatt, amellyel gyorsítható az egyes játékok betöltése, illetve a textúra-kicsomagolás is, ha megfelelő SSD-vel rendelkezik az adott konfiguráció, ám ezt a szolgáltatás sajnos nem készült el a rajtra. Ez a funkció később érkezik, de nemcsak Windows 11, hanem Windows 10 alatt is elérhető lesz majd. Érdekesség, hogy a Windows 11 esetében rendelkezésre áll Xbox app integráció, ami segítő jobbot nyújt az Xbox játékok streamelésében, valamint az Xbox Game Pass szolgáltatáson keresztül játékok letöltésére és telepítésére is van mód.

Na jó, de mikor kapom meg a Windows 11-et?

A Microsoft tervei szerint az új operációs rendszer ugyan már 2021. október 5-én elérhetővé vált, az egyes konfigurációkra több hullámban érkezik majd meg egészen 2022 közepéig bezárólag. Amennyiben a Windows Update-en keresztül már felajánlja a rendszer a Windows 11-re történő frissítést, akkor zöld utat kaptunk, ha viszont nem, akkor manuálisan is lehet kezdeményezni a váltást.

Előtte érdemes használni a PC Health Check alkalmazást, ez ugyanis ellenőrzi a rendszert, hogy az megfelel-e a Windows 11 igen szigorú hardverkövetelményeinek, és ha igen, akkor nincs akadálya a telepítésnek. Ehhez viszont legalább 8. generációs Intel Core, vagy ZEN 2 alapú AMD processzorra van szükség, továbbá legalább 4 GB-nyi RAM, 64 GB-nyi tárhely, valamint TPM 2.0 támogatás is kelleni fog – utóbbit a modern platformok esetében a BIOS-ból is be lehet kapcsolni, és ha már ott járunk, a Secure Boot opciót is engedélyezni kell, az ugyanis szintén szükséges a Windows 11 telepítéséhez.

Arra is oda kell figyelni, hogy iGPU/dGPU fronton szükség lesz DirectX 12 támogatásra, ám ez manapság már nem egy megugorhatatlan feladat. Elméletben nem kompatibilis rendszerre is telepíthető a Windows 11, ha a Media Creator Tool segítségével készítünk egy telepítőt, ám ezeknél arra hívta fel a figyelmet a Microsoft, hogy az esetleges inkompatibilitás miatt nem garantált a rendszer stabil működése, valamint a Windows Update szolgáltatáson keresztül sem kapnak frissítéseket ezek a rendszerek, még biztonsági frissítéseket sem. Egyszóval csak saját felelősségre érdemes megpróbálkozni egy efféle mókával.

Most már kötelező a Microsoft Account és az internetkapcsolat használata Windows 11 Home alatt

Eddig volt lehetőség arra, hogy offline fiókkal használjuk a Windowst, ám a Windows 11 esetében a telepítés során már Microsoft fiókba is be kell jelentkezni, ehhez pedig nyilván internetkapcsolatra is szükség lesz. Ha egyik vagy másik nem áll rendelkezésre, az probléma lesz. A Windows 11 Professional kiadásoknál még mindig lesz menekülőút. Hogy ezen a téren később lesz-e változás, ha sokan elégedetlenkednek? Idővel mindenképpen kiderül, mindenesetre a szabadon választható használat mindenképpen jobb irány lenne.

Egyébként a telepítő is frissült, modern köntöst öltött magára, a Cortana integrációt pedig végre elengedték. Átláthatóbbak a beállítások, valamint egyszerűsödött egy kissé az egész folyamat, így ezen a téren elégedettek lehetünk.

Érdemes váltani?

Ha modern hardverrel szerelt PC-vel vagy noteszgéppel rendelkezünk, akkor érdemes lehet, amennyiben az újításokkal és az új dizájnnal szimpatizálunk. Az érintőkijelzős eszközök esetében szintén érdemes lehet Windows 11-re frissíteni, ugyanis jobban kézre esik az új operációs rendszer rajtuk, mint a Windows 10. Általános ökölszabályként egyelőre azt javasoljuk, akinek nem sürgős, várjon néhány hetet a Windows 11-re történő átállással, ugyanis előfordulhatnak olyan hibajelenségek, amelyekre eddig nem derült fény, most viszont, hogy többen kezdik telepíteni és használni az új operációs rendszert, sok olyan kellemetlenségre derülhet fény, amelyeket jobb elkerülni.

Ilyesmire „egyszerű” Windows 10 frissítőcsomagok érkezésekor is számtalan példa volt már, így a kivárás jó stratégia lehet. Más a helyzet akkor, ha eleve Windows 11-gyel szerelt konfigurációt vásárolunk, illetve akkor is, ha tiszta telepítés keretén belül használjuk az új operációs rendszert, esetleg egy másik adattárolón vagy partíción a régi jól bevált Windows 10-et is meghagyva. A Windows 10-ről 11-re történő frissítéssel inkább még várjunk, főleg, ha a Windows Update amúgy sem kínálta még fel.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

44 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
BigLui56
BigLui56
2021. okt. 11. 11:48
#16

[heading3]MSI Z270 GAMING M3 alaplaphoz nem tudok beszerezni TPM 2.0 (MS-4136) MODULE-t. Az MSI Store-n a Windows 11 bejelentése óta nem elérhető. Talán most kényszerülök rá, hogy alaplapot és processzort cseréljek. Vajon érdemes egy még jól müködő gépre nagy pénzt beruházni, hogy a Windows 11 fusson rajta?[/heading3]

BigLui56
BigLui56
2021. okt. 11. 12:35

@Terror  Köszönöm a választ. Egyetértek veled.

pdx006
pdx006
2021. okt. 8. 5:32
#15

A Windows mint felület soha nem érdekelt, nem időzök el benne, fusson rendesen amit telepítek oszt kész. A Win98 óta nem nagyon merültem el a többiben, mert lényegében ugyanaz mind.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2021. okt. 8. 8:48

@pdx006 "Felőlem lehet akármilyen jó, ha undorítóan néz ki."  - úgy látszik nem minden téren követed ezt a szemléletet :D

Antantenusz
Antantenusz
2021. okt. 7. 11:15
#14

Olvasva a leírást azt nem értam, min dolgoztak évekig a tervezők és porgramozók? A sok backdoort akarták elrejteni?

axe
axe
2021. okt. 8. 2:36

@Antantenusz  az online részen, hogy mindenre csak előfizetésed legyen, előfizuval jöjjön be a winfos is

expander
expander
2021. okt. 6. 23:15
#13

Itt szinte mindenki a windowst szídja. De akkor miért ezt használjátok? Van alternatíva...

De tök mindegy mit használtok, mindegyik tele van bug-al.

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2021. okt. 12. 9:25

@expander  Mondj egy valódi alternatívát.

"Vedd rá a Pixologicot".. meg írd át a szerinted alternatívát nyújtó oprendszerre a VST-ekt meg a gamerpiacot hogy arra is hozzák ki.

T'án van microfos részvényed haver, vagy majkroszoft alkalmazott "e vagy" ?

czibulazoli
czibulazoli
2021. okt. 6. 20:29
#12

Ha az itt felsorolt rengeteg zseniális új funkciók közül egyetlen egyre sincs szükségem, és soha nem is éreztem a hiányát, az azt jelzi hogy nagyon öreg vagyok?

lc
lc
2021. okt. 6. 20:56

@czibulazoli Nem. Csak neked is feltűnt, hogy a legtöbb fejlesztés, új verzió stb. nem igazán fejlesztés, csak látnak valakinél valahol valamit és valaki szerint kibaszott jól néz ki, és ezért beimplementálják. Mert milyen trendi lesz majd.  Hogy hasznos is-e? Az más kérdés. Körülbelül a legtöbb windows fejlesztés mostanság, faszságok betalicskázása és hasznos dolgok kiemelése. + Ha már a nép megszokott valamit, meg tud hogy hol talál, akkor basszuk szét az egészet, tegyünk mindent máshova, mert hát a boltoknál is működik, hogy akkor szétnéznek benne keresvén amit venni akarnak, és közbe hátha vesznek mást is.(Ha meg nem akkor meg legalább jól felbaszták magukat rajta. Win-win:P) Csak ők ezt még innovációnak is nevezik:P ill a marketing osztály szerint az...de sajnos úgysincs nagyon alternatíva ezért megtehetik.

(Firefox is ugyanezt csinálja. Lassan már chromeabb a chromenál kinézetben. De hogy ennek mi a fasz értelme van azt nem tudom, mert így most van egy chrome meg egy chrome-szerű.... és akkor már mi a fasznak használják a hozzá nem értő az it analfabéta emberek a chrome-szerűt, ha ott a KRÓM. )

Tinbi
Tinbi
2021. okt. 6. 15:57
#11

"valamint a Start Menü ikonja mellé pozícionált keresőmező is eltűnt, az pedig Windows 10 alatt sokszor jól jön, hogy ennyire szem előtt van és ilyen gyorsan használható – búcsút vehetünk tőle"

Ugye tudja a kedves cikkíró, hogy W10-ben ki/be kapcsolható? Tehát egyrészt nem lesz eget rengető változás (egyesek már búcsút vettek tőle 6 évvel ezelőtt rögtön az OS telepítése után), másrészt a kikapcsolt állapot is csak vizuálisan szünteti meg és ugyanúgy működik tovább a start menüben (úgy hogy nem kell hozzá keresőmező). Tehát W10-ben végül is csak centikkel arrébb kell mozdítani az egeret (kereső mező helyett start gomb) és kattintás után már lehet is gépelni a megnyitott startmenüvel ugyanúgy, mintha csak a mellette levő mezőbe írtunk volna. Egyetlen darab kattintással sem több művelet. Szóval ugyanolyan gyors kikapcsolva is, mintha be lenne kapcsolva a tálcán. ÉS még hely is felszabadul a gyorsindító gomboknak / futó alkalmazásoknak. Nem értem, hogy ez miért lenne "problémásabb".

KikiGames
KikiGames
2021. okt. 6. 22:47

@Tinbi Plusz sokszor elő fordul szerintem másoknál is hogy már írnál is mire rápillantasz és pont ott van a (Például) program vagy akármi amit keresel és még csak várnod sem kell hogy a rossz algoritmus teljesen mást kiadjon. Tehát az hogy (ahogyan írtad is) 42 pixellel arrébb kell kattintanod nem oszt nem szoroz. Sőt! Szerintem jobb is úgy mert tudod hogy pont a sarokba kell vinned az egeret ütközésig és klikk, type. Thats it!

Ch00ler
Ch00ler
2021. okt. 6. 12:51
#10

.

Sadenal
Sadenal
2021. okt. 6. 12:43
#9

Kalapálják csak ezt még a srácok. Majd 2022-ben visszatérünk rá.

KikiGames
KikiGames
2021. okt. 6. 22:44

@Sadenal 2022 még korai szerintem. Majd ha elfelejtik ezt a TPM meg Secure boot butaságot. Inkább csak JAVASOLJÁK ne erőltessék ennyire. Meg reklámozzák szarrá hogy majd a Windows 12-höz majd valamikor 6 év múlva kötelező lesz addigra készüljenek fel az emberek. Nem az hogy bejelentenek egy új OS-t amihez szükséged lesz valamire ami az emberek nagyrészének vagy nincs vagy nem ért olyan szinten hozzá hogy tudja pótolni...

Zotya84
Zotya84
2021. okt. 6. 11:45
#8

Ez jó. Leírod, hogy mi módon kell meghekkölni a rendszert, hogy menjen a normál helyi menü, és aztán meg leírod ezt: "Most már kötelező a Microsoft Account és az internetkapcsolat használata Windows 11 Home alatt"

Mert szerencsére ez nem igaz – jelen pillanatban. Ugyan nekem is eltartott vagy két órámba mire végigpróbáltam az összes általam is ismert módszert ennek kijátszására, majd feladtam, és sikerült megtalálni a jelenleg egyetlen járható hekkölését a dolognak. De ezt muszáj is volt, mert Virtualbox alatt mindig nem nélkül kezdek tesztelni. És megoldható a dolog, még egyszerűbben is, mint a helyi menü variálása.

Zotya84
Zotya84
2021. okt. 11. 10:12

@KikiGames Ahol netre akar csatlakozni (LAN se legyen bedugva), ott egy SHIFT+F10 után kell egy *taskkill /f /IM oobenet **parancsot futtatni, és akkor megszakad a hálózati kapcsolódás folyamata, és továbbenged. ;)

arn
arn
2021. okt. 6. 11:30
#7

Mikor fognak profilokat kitalalni vegre? Hogy amit hasznalok az egy desktop egerrel, notebook v tablet. Teljesen errelmezhetetlenek desktopon a funkciok egy resze (repulo mod, etc).

vegre egyseges a felulet, vagy meg mindig az ui katasztrofa? hogy gy a win98tol kezdve mindenre talalok ablakozos peldat a win sajat tooljai kozott. Mert ha egy 3rd party tool nem tudja ok, de a sajat szarjaik?

Meg hogy vmi regi control panelen elerheto, vmi meg az ujon. Az egesz win10 olyan volt, mint egy felkesz ablakozo rendszer. X ev alatt sem sikerult nekik megoldani.

Tinbi
Tinbi
2021. okt. 6. 15:23

@Mosdatlan_falusi  azok egyébként tényleg horrorisztikusak néha W10-ben viszontlátni. Amikor ikoncserét hajtok végre és néha bejön az a régi szett, mindig kiráz a hideg attól a látványtól.

_PARASZT_
_PARASZT_
2021. okt. 6. 9:45
#6

A cím szerint van előrelépés, de én nem látom a cikkben, hol van ez?

Ch00ler
Ch00ler
2021. okt. 6. 12:52

@PARASZT 10  -> 11

axe
axe
2021. okt. 6. 9:10
#5

BUGHALMAZT A NÉZNEK!!!!!! jót fogok röhögni a rengeteg hibán amik ki fognak derülni amint megkapja a közönség a komédiát

axe
axe
2021. okt. 8. 2:32

@axe  népnek*  túl szembetűnő volt valószínűéeg azért nem vettem észre :)

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2021. okt. 6. 8:56
#4

"További probléma, hogy most már nem lehet egyes alkalmazásokra fájlokat húzni az Asztalról vagy a Fájlkezelőből [...]"

Ez eddig se működött. A rühes tetves UAC XP óta egyre csak idegesítőbb lett, és már 10 előtt elértük azt a szintet, hogy különböző hozzáférési jogokkal indított programok között nem működött a drag&drop. Szóval ha kényszerűen rendszergazdaként indítok el egy programot (értsd: az összeset), hogy ne picsogjon nekem melyik mappában dolgozhatok, mihez fér hozzá... akkor nem volt drag&drop a sima user jogokkal indított Explorerből (a fájlkezelőből). Hogy mondjak rá egy példát mennyire nem túlzok azzal az "összessel" kapcsolatban, még a zenelejátszómat is rendszergazda módban kell elindítanom, hogy az összes plugint be tudja tölteni, és működjön az ASIO. Persze ezt csak akkor ha sima felhasználói fiókot használok.

2001 óta a legelső lépés minden saját számítógépen miután bejelentkeztem telepítés után a frissen létrehozott báb fiókomba az, hogy elindítok egy rendszergarázda parancssort, beleírom hogy net user Administrator /active:yes (magyar Winfosadékkal Rendszergazda /active:yes), átjelentkezek az így frissen beaktivált beépített Rendszergazda fiókba, ahol minden alapértelmezetten rendszergazda jogokkal indul, és törlöm a fiókot ahonnan átjelentkeztem. A hozzáférési jogokkal kapcsolatos gondjaim mind megszűnnnek, miközben valami csodával határos módon - értsd: úgy ahogy az rendjén van - továbbra is védve maradok minden kártékony baromság ellen aktív biztonsági szoftverrel.

Ezt a gödröt magának ásta a Windows.

czibulazoli
czibulazoli
2021. okt. 6. 20:26

@TyphoonX  Tizenx évvel ezelőtt, amikor először futottam bele olyanba még win7 alatt, hogy habár "rendszergazdai" fiókkal telepítettem, mégis elkezdte kiírogatni hogy nincs jogosultságom fájlokat módosítani, én is átálltam a beépített, alapból letiltott de aktiválható rendszergazdai fiók használatára. Soha, egyetlen egy adatszivárgásom, vírusom, vagy bármilyen biztonsági probémám nem volt. Mindig mondom az ismerőseimnek, se a vírusírtók se a tűzfalak nem tudnak megvédeni a saját hülyeségedtől. Ha tudod mit csinálsz akkor nem lehet gond. A baj az, hogy az emberek 99%-a nem tudja mit csinál.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2021. okt. 6. 8:22
#3

Tehát lényegében kiadták a legelső Insider változatot.

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2021. okt. 6. 9:00

@Mosdatlan_falusi Vágyálom. Ez marad ilyen szar. Az insider fórumon 24k upvote-ot kapott feature requestek maradtak implementáció nélkül 10-ben.

Supra
Supra
2021. okt. 6. 7:31
#2

Android app: az összes helyen azt írják, hogy nincs benne a keretkendszer (sem) induláskor - ez változott?

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2021. okt. 6. 8:17

@Supra "A Windows 11 jelenlegi formájában még nem tűnik tökéletesnek és teljesen késznek, néhány beígért funkció például nem is készült el, de erre számíthattunk – itt főként az androidos alkalmazások támogatására kell gondolni." - konkrétan csak az első vastagon szedett részig kellett voln eljutni...

zsozso23
zsozso23
2021. okt. 6. 7:19
#1

A gépem a teszten megfelel, de kösz Én várok a frissítéssel, játékra használom a gépet, és nem igérkezik jónak az új windows, "Visszafogja a játékok teljesítményét és a memóriát is falja a Windows 11". Jó publikos bétatesztelést a többieknek, én ráérek.

banrob
banrob
2021. okt. 6. 12:01

@zsozso23 Én feltettem, eddig működik (2 órája megy, szóval nem nagy kunszt), csodálatos, ahogy a megnyitott ablakok árnyékot vetnek az alattuk lévőre :P

Vissza az oldal tetejére