Közzétették első égtérképüket a HAWC (High Altitude Water Cherenkov, Nagy Magasságú Vízi Cserenkov) obszervatórium munkatársai. Az új térkép különlegessége, hogy olyan adatokat tartalmaz, amelyek hozzásegíthetik a szakértőket annak felméréséhez, milyen gyakorisággal aktiválódnak és hunynak ki a környékbeli fekete lyukak. A műszer ezen kívül pulzárokat, szupernóva-maradványokat és más kozmikus furcsaságokat is lencsevégre kapott.
A HAWC a legnagyobb energiájú kozmikus sugarakat méri, mondja Brenda Dingus, a Los Alamos Nemzeti Laboratórium munkatársa, a projekt egyik tagja. A Mexikó középső részén, egy 4100 méter magasan fekvő fennsíkon helyet foglaló obszervatórium egy évvel ezelőtt készült el, és feladata a 100 GeV és 100 TeV közötti energiájú gammasugarak mérése. (A Nagy Hadronütköztetőben jelenleg 13 TeV-on zajlanak az ütközések.)
A különleges feladathoz különleges felépítésre is szükség van, így a HAWC egyáltalán nem úgy néz ki, ahogy azt egy obszervatóriumtól várnánk. A létesítménye 300 darab, egyenként 200 ezer literes tartályból épül fel, amelyek desztillált vízzel vannak feltöltve. Ha nagy energiájú részecske éri el a légkört, az előbb-utóbb ütközni fog egy atommaggal. Az esemény nyomán nagy energiájú, sokszor instabil hadronok keletkeznek, amelyek rövidesen további részecskékre bomlanak, majd lezáporoznak a Földre.
Ha ezek a részecskék elérik a HAWC egyik tartályát, nagy energiájuk miatt azon gyorsabban fognak áthaladni, mint vízben mért a fénysebesség, így töltéssel rendelkező képviselőik Cserenkov-sugárzást bocsátanak ki. A detektorok ennek fotonjait észlelik, majd a kozmikus sugárzás nyomán keltett részecskezápor jelei alapján igyekeznek megállapítani, hogy honnan jöhetett az ezt kiváltó részecske.
Dingus elmondása szerint minden másodpercben 20 ezer kozmikus sugárzás nyomán létrejött részecske éri el a detektort. Az első év mérési adatai révén a HAWC 40 gammasugár-forrást azonosított az égbolton, amelyek közül 10-et eddig nem is ismertek a kutatók, illetve nem tudták, hogy ebben a tartományban sugároz. Jelenleg is folyik annak felderítése, hogy ez utóbbi források esetleg más hullámhosszokon végzett méréseken felbukkantak-e a korábbi években, illetve ha nem, akkor észlelhetők-e más tartományokban.
Ami az ismert forrásokat illeti, az egyik érdekes felfedezés például úgy tűnik, hogy egy közeli szupernóva-maradványhoz köthető, egy másik pedig egy 26 ezer fényévnyire található pulzárhoz. A HAWC a Tejútrendszeren kívülről érkező gammasugarak észlelésére is alkalmas, bár ezek eredetét jóval nehezebb megfejteni. Az eddig észlelt ilyen jelek többségéről úgy vélik a szakértők, hogy azok más galaxisok központi fekete lyukaiból származhatnak, bár az egyelőre nem világos, hogyan tesznek szert ezek fotonjai ilyen óriási energiákra.
Mivel a HAWC napi 24 órán keresztül figyeli az eget, a detektor az azonosított gammasugár-források intenzitásában bekövetkező változásokat is példátlan pontossággal tudja követni. Néhány héttel ezelőtt például a Markarian 501 nevű galaxisban észlelt egy felfénylést. Április 5-én még semmi sem látszott az ég ezen pontján, április 6-án nagyon fényessé vált egy ottani gammaforrás, majd április 8-ra újra szinte teljesen eltűnt, mondja Robert Lauer, a csapat tagja. A kutatók több földi obszervatóriumot is riadóztattak az eseményről, hogy más hullámhosszokon is megvizsgálják, mi történhetett, de egyelőre nem tudni, hogy sikerült-e másoknak bármit is észlelni.
A HAWC eredményei az évek múlásával egyre érdekesebbek lehetnek, hiszen eddig nem volt példa olyan obszervatóriumra, amely az ég ekkora darabját tudta folyamatosan figyelni a gammasugarak tartományában. (A rendszer egyszerre az égbolt 15 százalékát képes észlelni, és 24 óránként az ég kétharmadát „letapogatja”.) A létesítmény munkatársai azt remélik, hogy a detektorral elsőként figyelhetik meg, hogy milyen gyakorisággal „táplálkoznak” az egyes galaxisok fekete lyukai, köztük saját csillagrendszerünk centrális objektuma.
