A koronavírus-járvány miatt szinte minden gyártó nehéz helyzetbe került, egyértelműen este a mobilok eladási mutatói, csak néhány vállalat tudott érdemi növekedést elérni. És bizony a Sony nem tartozik azok köz, a japán vállalat félelmetesen visszaszorult az elmúlt években, a lejtmenetben pedig most sem állt meg.

Nehéz visszaidézni azt, hogy mikor volt az Xperia eszközöknek legutóbb pozitív a mérlege. Információink szerint 2017 második negyedéve óta egyszer sem fordult elő az, hogy növekedett volna éves viszonylatban a forgalom. Annak pedig már lassan három éve. Ezúttal azonban akkora mértékben estek vissza a cégnek az eladásai, amit nehéz szavakba önteni. Csaknem harmada annyi okostelefon tudott értékesíteni a Sony, mint 2019 azonos időszakában.

Miután a vállalat forgalma 64%-kal esett egyetlen év alatt, már csak 400 ezer körüli darabszámot tudott elérni. És a korábbi évek tendenciáiból, valamint a jelenlegi körülményekből kiindulva, egyáltalán nem lenne meglepő, ha a második negyedév még ennél is elkeserítőbb eredményt hozna.

Galéria megnyitása

A Sony egyébként a jelek szerint továbbra sem adta fel a piacot, de nem is igazán próbálnak változtatni semmin, hogy a lejtmenetet megfordítsák. Előrukkolt újdonságokkal a vállalat, és nem is sikerültek rosszul az idei első okostelefonjai, viszont kellően drágák lettek ahhoz, hogy érdektelenségbe fulladjanak. Ráadásul a vállalat hiába mutatta be február végén a legfrissebb sikervárományosait, ezek nagyon lassan kezdtek el terjedni. Magyarországon még nem is kaphatóak az idei modellek, függetlenül attól, hogy hónapok teltek el a leleplezésük óta.

Nemrégiben volt alkalmunk arról beszámolni, hogy a Sony Xperia L4 ebben a hónapban kerül be a hazai boltok kínálatába, az Xperia 10 II viszont már júniusra csúszik. Az Xperia L4 ára 75 ezer forint körül alakulat, az Xperia 10 II meg 135 ezer forint közelében kezdhet. Arról pedig egyelőre nincs is információnk, hogy az Xperia 1 II csúcsmodellel mi a helyzet a hazai forgalmazás szempontjából.

Most zárult le egyébként a vállalat 2019-es pénzügyi negyedéve is, ami a Sony Mobile szempontjából nem sok örömet hozott. A mostani gyenge eredménnyel együtt a vállalat mindössze 3,2 millió Xperia eladásáról tudott beszámolni. Mivel a 2018-as pénzügyi évben még 6,5 milliós eredményt volt képes felmutatni, a japán alakulatnak lényegében a felére esett egy év alatt a forgalma. Érdekesség, hogy 2017 negyedik negyedévében még 4 milliós forgalma volt a vállalatnak, szóval bőven több, mint ami most egy év alatt sem jött össze.

Galéria megnyitása

A Sony továbbra is azt hangsúlyozza, hogy teljesen elkötelezett az okostelefonos ágazat mellett, de a vállalat korábbi információk alapján most azon van, hogy profitképessé tegye a Sony Mobile részleget. Ha ez összejönne, akkor utána talán újra beindulhatna az építkezés a modellpaletta szempontjából. Jelenleg a cég Kínában és Thaiföldön gond nélkül gyártat, viszont maláj és más ázsiai beszállítók kisebb készlethiányai miatt néhány jövőben érkező készülék még csúszhat is, ami most nem jönne jól a számára.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
nanotek
nanotek
2020. máj. 16. 15:49
#5

Z5 volt is az utolsó telóm ami cSONY, az optikai divíziójukat fejlesszék szépen, nyugodtan tovább, legyenek elsők, innovatívak, de maradjanak is ennek, ne költsenek erőforrást a telefonok világára, ahhoz nincs elég tőkeerősség, mivel szerintem a PS és még sok szegmensben ottvannak. Ne akarjanak többet a tortából, ha nincs rá erőforrásuk. Értem én, hogy profit, de ha egy cég túl sokat vállal magára ez következik be.

humaniod
humaniod
2020. máj. 19. 23:03

@bbwtamara  Nekem volt Sony telefonom és tényleg mindig láttam, bármit állítottam be háttérképnek, halványan mindg ott állt egy amerika kapitalista! Törölgettem a kijelzőt fokhagymás-ecetes ronggyal, de semmi, a kapitalista ott maradt a háttérben.

tomchee
tomchee
2020. máj. 16. 1:26
#4

Leg utóbb amár a részvényesek is nyomást gyakoroltak rájuk, hogy zárják be a mobilos ágazatot. Nem tudom mit erőltetik. Seggre fogják őket ejteni.

Ione
Ione
2020. máj. 16. 0:55
#3

Számomra felfoghatatlna, hogy egy nagyvállalat, miért nem tudja megtalálni a problémákat. A legfőbb probléma ezekkel az új Xperiákkal, az árazás, prémium termékként akarják eladni a telefont, miközben sajnos az embereknek megrendült a bizalmuk az Xperia szériában, be kellene látniuk, hogy visszavett versenyképes árazással, sokkal hamarabb "újraépithetnék" a márkájukat. Amikor ez sikerül, felépült újra a brand, lehet emelni az árakat!

axe
axe
2020. máj. 15. 20:11
#2

még véletlenül sem jutott eszükbe mi a probléma gondolom

R3LaX123
R3LaX123
2020. máj. 15. 19:32
#1

Neked nem mind1? Úgyis csak Photoshop...

Vissza az oldal tetejére