Az MWC elmaradt idén a koronavírus fenyegetés miatt, de a Sony azok között volt, akik ennek ellenére is bemutatták a tervezett újításaikat. A vállalat február végén rántotta le a leplet egyebek mellett az Xperia 10 II és az Xperia L4 okostelefonokról, most pedig arról számolhatunk be, hogy ezek a mobilok hamarosan már a magyar boltok polcait is színesíthetik.
A vállalat hivatalos közleményben számolt be arról, hogy már kilátásba helyezhető az Xperia L4 és az Xperia 10 II forgalmazásának a megkezdése. De sajnos arról azért nincs szó, hogy mindkettő rövidesen elérhető lenne. Először az Xperia L4 érkezik, ez a modell valamikor a hónap második felében fog érkezni, szóval 2-4 héten belül lehet kapható. Az Xperia 10 II viszont csak június második felére várható, szóval még 1,5 hónap, mire ideérhet.
A Sony sajnos azt sem közölte egyelőre, hogy az újdonságként érkező Xperiák mennyibe fognak kerülni. Ami az Xperia 10 II esetében mondjuk nem is meglepő, mivel arra azért még sokat kell várni, és jelenleg eléggé ingatag a hazai fizetőeszköz, aminek az árfolyama minden bizonnyal befolyásolja az ajánlott fogyasztói árat is. Némi iránymutatásként szolgálhat, hogy az EU tagországokban, ahol már elérhető az Xperia 10 II, 370 eurót kell érte fizetni, míg az Xperia L4 neve mellett 200 eurós összeg szerepel.
Az Xperia L4 már 21:9-es képernyőt kapott 720p-s felbontással és 6,2 colos átlóval. A készüléken az Android 9.0 fut a vállalat felületével. Az előlapján egy 8 megapixeles kamera figyel, míg a hátoldalán egy 13, egy 5 és egy 2 MPixeles egységnek a triója figyelhető meg. A MediaTek Helio P22 lapka dolgozik a gépben, ehhez 3 GB-nyi RAM és 64 gigás tárkapacitás társul. Van a gépben ujjlenyomat-olvasó, és már C-típusú USB csatlakozóval lett ellátva. És egy 3580 milliamperórás kapacitású akkumulátor került a műanyag burkolat alá.
Az Xperia 10 II már vízálló (IP68), és itt is egy 21:9-es panel van, csak már OLED technológiás alappal és 6 colos méretben. Ez a mobil az Android 10 rendszert nyújtja, szóval már friss, a társával ellentétben. Ez a mobil is 8 MPixeles előlapi kamerát kapott, de a hátán már 12, és kettő további 8 megapixeles egység sorakozik. A Sony a Snapdragon 665 alapot választotta ennek a mobilnak alapul, és 4/128 GB-os kivitelben lehet csak kapni az Xperia 10 II-t. A telep 3600 mAh-s, szóval nem az üzemidő bajnoka lesz, de cserébe van gyorstöltés támogatás.
A Sony arról nem nyilatkozott most sem, hogy az Xperia 1 II csúcsmodellel mi a helyzet. A vállalat új zászlóshajója szintén a Mobil Világkongresszus eredetileg tervezett ideje alatt került reflektorfénybe, és több piacon is elérhető már, de hazánkba még ez sem jutott el. Remélhetőleg az nyár folyamán befut majd, de az biztos, hogy nagyon türelmesnek lennie annak, aki esetleg erre pályázik.
































