Túl van napközelségén a Naprendszeren kívüli üstökös

Az idén augusztusban felfedezett 2I/Boriszov minden valószínűséggel az első ismert csillagközi eredetű üstökös.

Túl van napközelségén a Naprendszeren kívüli üstökös

Azt nem tudjuk, hogy az égitest honnan származik, de annyi bizonyosnak tűnik, hogy el fogja hagyni a Naprendszert: bár központi csillagunk némileg változtatott pályája irányán, annak formája és az üstökös nagy, körülbelül 160 ezer km/órás csúcssebessége miatt nem marad sokáig.

Az üstököst 2019. augusztus 30-án detektálta először Gennagyij Boriszov krími csillagász, és a következő napok megfigyelései nagyon valószínűvé tették, hogy az égitest a Naprendszeren kívülről származik. A 2I/Boriszov névre keresztelt objektum így a 2017-ben azonosított 'Oumuamua után a második égitest, amelyről úgy sejtik a szakértők, hogy nem a Naprendszerben formálódott.

Míg azonban az 'Oumuamua kapcsán annak szokatlanul hosszúkás alakja máig érthetetlennek tűnik a kutatók számára, a 2I/Boriszov különleges pályáját leszámítva összetételében és viselkedésében is nagyon hasonlónak tűnik a saját rendszerünkben található üstökösökhöz. Az égitestet felfedezése óta világszerte számos távcsővel megvizsgálták, és október óta a Hubble űrtávcső is rendszeresen tanulmányozta azt.

A legfrissebb vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy a jég és por laza halmazából álló üstökösmag nem egészen 1 kilométer átmérőjű, ami azért érdekes, mert ez 15-ször kisebb méretet jelent, mint amit az első becslések során megállapítottak a szakértők. Ez pedig árulkodó lehet azzal kapcsolatban, hogy a hasonló mérettartományba eső égitestek esetében mennyire nehéz pontosan megállapítani azok dimenzióit – amelyek pedig például egy Földet megközelítő égitest esetében igen fontosak lehetnek.

Galéria megnyitása

A mellékelt két fotót a Hubble készítette az elmúlt hetekben, ahogy a 2I/Boriszov átvonult a Naprendszer belső vidékein. Az első kép november 16-án készült, és rajta az üstökös mellett egy távoli spirálgalaxis is feltűnik a háttérben. A felvétel készítése idején az égitest 324 millió kilométerre volt a Földtől.

A másik fénykép közvetlenül a december 8-ai napközelség után, december 9-én készült, vagyis azt követően, hogy az üstökös a legerősebb sugárzásnak volt kitéve, mióta betette a lábát rendszerünkbe. Drámai változások nem látszanak a képen, hiszen az üstökös napközelpontja nem volt nagyon közel a Naphoz: a 2I/Boriszov csak a Kisbolygóöv belső peremének távolságára, de egy kicsit az alatt közelítette meg csillagunkat, mielőtt elfordult volna a Nap irányából. Az égitest december végén közelíti meg legjobban a Földet, 288 millió kilométerre haladva el bolygónk mellett.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap