TÁVOZIK AZ INTELTŐL RAJA KODURI, AKI A GPU-FEJLESZTŐ RÉSZLEG VEZETŐJEKÉNT TEVÉKENYKEDETT

A szakember 5,5 évvel ezelőtt az AMD Radeon Technologies Group éléről igazolt át az Intelhez annak érdekében, hogy segítse a vállalatot a GPU piacra történő újbóli belépésben.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2023. márc. 22. 10:41
Távozik az Inteltől Raja Koduri, aki a GPU-fejlesztő részleg vezetőjeként tevékenykedett

2017-ben nagy port kavart, mikor kiderült: Raja Koduri, az AMD Radeon Technologies Group vezetője távozik az AMD-től. ahonnan egyenesen a vállalat riválisához, az Intelhez igazolt át. A tapasztalt szakember most az Intel térfeléről is távozik, amihez alighanem köze lehet annak is, hogy az elmúlt esztendő végén átstrukturálásokra került sor, ennek részeként pedig ketté bontották a GPU fejlesztő részleget, amelynek addig Raja Koduri volt a vezetője. Az AXG csoport felbontását követően Raja Koduri újra Chief Architect, azaz vezető mérnöki pozícióba került, lényegében 2017 novemberében ebből a pozícióból kezdte karrierjét az Intelnél.

Pat Gelsinger egy Twitter poszt keretén belül közölte a publikummal a hírt, egyben meg is köszönte a szakember munkáját, főként azt, hogy segített a nagyteljesítményű grafikai megoldások fejlesztésében, amelynek eredményeként 2022 folyamán 3 új termékcsalád jelenhetett meg. Ebből az üzenetből az is kiderült, hogy Raja Koduri azt tervezi, a továbbiakban nem egy másik vállalathoz igazol át, hanem saját AI startupot alapít, ami szoftveres megoldásokat kínál majd a játékok, a média és a szórakoztatás területét megcélozva. Pat Gelsinger sok sikert kívánt a továbbiakhoz.  Raja Koduri természetesen megköszönte a kedves szavakat, illetve azt is, hogy rengeteget tanulhatott az elmúlt 5 esztendő során. Bővebb információk az elkövetkező hetek folyamán érkezhetnek azzal kapcsolatban, pontosan mit is tervez Raja Koduri a közeljövőben.

Raja Koduri kulcsfigura volt a GPU fejlesztés menetében és irányításában, egyebek mellett az Arc Alchemist GPU sorozattal kapcsolatos munkákat is felügyelte. Az Intel a közreműködésének köszönhetően 25 esztendő elteltével ismét megpróbálkozott a videokártya piacra történő belépéssel, és ezúttal jobban sikerült a dolog, hiszen az A380-as, az A750-es, illetve az A770-es asztali modellek, valamint ezek mobil megfelelői is eléggé ütőképesek lettek, igaz, a sok-sok késés és a driverrel kapcsolatos hiányosságok miatt inkább csak a közép- és felső-középkategóriáig értek fel, már ami a teljesítményt illeti. A driveres támogatás és a csúszások miatt teljesen más terepen kellett boldogulniuk a termékeknek, mint azt korábban tervezték, éppen ezért fogadtatásuk is vegyes lett. Raja Koduri a klienspiaci termékek mellett a Ponte Vecchio névre keresztelt szerverpiaci GPU fejlesztésében is aktívan részt vett, valamint a Bitcoin-bányászatra használatos Blockscale ASIC sorozat fejlesztését is terelgette.

A videokártya-fejlesztést innentől kezdve nem Raja Koduri, hanem egy ideiglenes vezető Jeff McVeigh felügyeli majd egészen addig, míg Raja Koduri méltó utódját meg nem találják. A szakember elvesztése elég komoly érvágás lehet az Intelnek. 2020 folyamán már az is probléma volt, hogy az iparági veterán, Jim Keller, aki szintén dolgozott korábban az AMD-nél, távozott a vállalattól, ahova Raja Kodurival szinte egy időben érkezett.

Galéria megnyitása

Raja Koduri több nagy és neves cég kötelékében is dolgozott már az elmúlt évtizedek folyamán, azaz rendkívül tapasztalt szakemberről van szó, akinek az elvesztését egészen biztosan megérzi majd az Intel. A szakember négy évig erősítette az Apple táborát, az AMD-nél összesen 13 évet töltött el két részletben, majd az Intelhez igazolt 2017 folyamán, azaz 5,5 év után hagyja ott a vállalatot 2023 március végén.

Az Intel csapata továbbra is dolgozik a következő generációs videokártyák fejlesztésén, hiába röppent fel korábban egy olyan pletyka, ami azt állította, a vállalat a videokártya-piacról való kilépést fontolgatja, ám ezt pont a fejlesztés vezetője cáfolta akkoriban. Hogy Raja Koduri távozása után változik-e a helyzet? Egyelőre úgy tűnik, nem, ám az biztos, hogy nehezebb lesz a munka, míg nem találnak egy kellően tapasztalt és képzett szakembert, aki helyettesítheti a távozó „iparági veteránt”.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

24 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
powerage
powerage
2023. márc. 23. 8:18
#7

"Raja Koduri több nagy és neves cég kötelékében is dolgozott már az elmúlt évtizedek folyamán, azaz rendkívül tapasztalt szakemberről van szó, akinek az elvesztését egészen biztosan megérzi majd az Intel."

Te sem dolgoztál még indiaiakkal, ugye?

powerage
powerage
2023. márc. 23. 12:40

@doneschwartz Az ilyen helyeken általában már munka nem nagyon folyik, csak a legutóbbi krikettmeccs megtárgyalása a curryszagú konyhában. Jobban jár, ha lelép.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2023. márc. 22. 19:00
#6

Nem veletlenul valtanak ezek!Ahanyszor uj szerzodes es ceg annyiszor fizuemeles!Annyiszor vegkielegites!

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2023. márc. 23. 12:08

@Bihus Ha jól tudom, ha valakit "KiRÚGNAK" akkor az valaminek a következménye miatt van !

Ha valakinek felmond a munkáltatója, na akkor JÁRhat  végkielégítés.

Majd a helyi jogászok hejesbítenek ha nem jól tudom.

Gpety
Gpety
2023. márc. 22. 15:26
#5

Nem lep meg, már mikor az Intel átszervezése megindult borítókolható volt, hogy megy, vagy küldik. Sajnálom, mert ugyan sem az AMD -nél, sem pedig az Intelnél nem tudott kibontakozni, azért egy kivételesen okos és nagy tudású emberről van szó. Szerintem az Intel a bezuhant piac miatt nem is fogja folytatnia a diszkrét VGA-k fejlesztését, majd rágyúrnak az apu-kra, meg egy fokkal feljebb a diszkrét GPU -s notikra.

punchman
punchman
2023. márc. 23. 22:10

@Imasundaj

Sajnos sokan hajlamosak Kodurit bűnbakká tenni. Jim Keller azért hagyta ott az Intelt, a politikai hatalmi harcok felülírták a szakmai érveket. Amikor akadozott a gyártástechnológiák fejlesztése, azt szerette volna ha az Intel is külső gyártásra vált, hogy elkerülje a lemaradást. Kodurinak folyamatosan alávágtak és csorbították a jogkörét, és nem kapta meg a szükséges erőforrásokat. Nem rajta múlt, hogy nem készültek el időre.
Azt pedig sokan talán elfelejtik, hogy az első igazi Koduri alatt készülő architektúra a következő lesz. A részlegösszevonással azt lehet kiolvasni, hogy kisebb hangsúlyt fog fektetni a grafikus területre is Intel a jövőben. Sorra kaszálják el azokat a termékeket, amik viszonylag kis szegmenst fednek le. Gelsinger próbálja versenyképessé tenni a céget, és spórolni ott ahol nem várható nagyobb bevétel. Érdekes lesz látni a Battlemage mire lesz képes, ha sikerül viszonylag időben kiadni.

patrik.varga
patrik.varga
2023. márc. 22. 13:50
#4

Bejárt egyáltalán dolgozni? :-D 

10 éve várjuk azt a bizonyos bitang, mindenki száját elkenő, áramot is visszatermelő szuperszónikus grafikus kártya megoldást. Azt a tíztrcsilliárdbillió pixelt / picowatt fogyasztással kiszámoló egységet :-D

jaszy.peti
jaszy.peti
2023. márc. 22. 13:45
#3

Elmegy, mert mennie kell. Az Intel dGPU-i olyan szinten vannak, hogy már nem kell nekik irányítás, maguktől veszik be a piacot, ezzel lesöpörve az nVidia-t és az AMD-t. :)

Terror
Terror
2023. márc. 22. 12:24
#2

Valami olyan érzésem van a fószerrel kapcsolatban, hogy mindig felfelé bukott a karrierje során, és most érte el plafont, bezárt neki a bazár.

Busterftw
Busterftw
2023. márc. 22. 15:20

@Terror Aztan padlora is esett, ha mar csak valami random AI startupra futja.

ZoliS
ZoliS
2023. márc. 22. 11:16
#1

Nem hiszem, hogy ennek önmagában bármilyen jelentősége lenne az elkövetkezendő Intel GPU-k megjelenésére. Minden összetettségük mellett sem nehéz azért látni, hogy merre fejlődnek a GPU-k, mire kell koncentrálnia az Intelnek az elkövetkezendő években. Az kicsit fura lenne, ha az első generáció után bedobnák a törölközőt.

Gpety
Gpety
2023. márc. 22. 22:09

@ZoliS  Ez még igaz is lenne, ha ez az első generáció nem késett volna három évet, nem lenne olyan rossz, mint amilyen és nem most lenne egy mindenkit érintő piaci keresletcsökkenés.

Vissza az oldal tetejére