A PLETYKÁK SZERINT VISSZAVONULÓT FÚJNA AZ INTEL VIDEOKÁRTYA-FRONTON – A FEJLESZTÉS VEZETŐJE REAGÁLT

A híresztelés túlmehetett egy bizonyos határon, ugyanis vasárnap az Accelerated Computing Systems and Graphics (AXG) csoport vezetője, Raja Koduri billentyűzetet ragadott, hogy tisztázza a helyzetet.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2022. szept. 13. 6:08
A pletykák szerint visszavonulót fújna az Intel videokártya-fronton – A fejlesztés vezetője reagált

Az Intel 1998-ban már megpróbált belépni a videokártya-piacra az i740-es modellel, viszont az a próbálkozás kudarcba fulladt, ám nemrégiben ismét elhatározták, meghódítják ezt a piaci szegmenset, és immár nagyobb felkészültséggel, illetve nagyobb lendülettel vágtak neki a munkának. Ahogy az az az eddigi beszámolók alapján sejthető, a vártnál több kihívás bukkant fel: elég nehéz megvalósítani a hardveres és szoftveres kompatibilitást, valamint a játékok esetében is sok időbe telik, mire a fontosabb címek alatt optimalizálják az új videokártyák működését és így teljesítményüket is.

A nehézségekre kreatív megoldásként szakaszos rajtot eszeltek ki, amelynek eredményeként elsőként a kínai OEM-ek, majd a kínai DIY piac kapta meg az első Arc sorozatú videokártyát, az A380-as modellt, ami a belépőszintre érkezett, majd a termék az Amerikai Egyesült Államokba is eljutott. A napokban arról is szó esett, hogy az Arc A770-es és az Arc A750-es modellek rövidesen bemutatkozhatnak, ám az nem derült ki, hogy ez most megint szakaszos rajtot jelent-e, vagy globálisan is elérhetővé válnak a termékek.

Pat Gelsinger az adatközpontok szegmensében mutatkozó nehézségekről beszélt egy interjúban, ahol az is elhangzott, hogy a közeljövőben előfordulhat, hogy az Optane Memory mintájára újabb üzletágakat is bezárnak, attól függően, azok hozzák-e az elvárható teljesítményt, azaz termelnek-e elég profitot. A jelek szerint vállalat csak a fő kompetenciákra szeretne koncentrálni, ahol van növekedési potenciál, és a profit is rendben alakul. Végül is az Intel egy profitból élő nagyvállalat, nincs semmi csoda abban, ha időnként szervezeti átalakításokra, illetve a vállalati működés optimalizálására kerül sor, ennek részeként részlegek szűnhetnek meg, vagy éppen újak is jöhetnek létre, attól függően, mit mutat a teljes kép.

Pat Gelsinger szavai után ismét felröppentek azok a pletykák, amelyek szerint az Intel végül kiszállhat a videokártya-piacról, ahova igazából még be sem lépett teljesen, hiszen csak egy belépőszintű modellel képviselteti magát, előtte pedig főként a fejlesztőket vették célba a DG1-es modellel. A pletykálók szerint a sok csúszás, a limitált rajt, illetve az egyéb negatív események alapján a projekt elkaszálása mellett dönthet a vállalat vezetése.

Ez igazából elég fura forgatókönyv lenne, hiszen éppen a közeljövőben folyhatna be némi árbevétel és profit az új videokártyákból, miután azok kereskedelmi forgalomba kerültek. Ha nem felelnek meg az elvárásoknak és veszteségesnek ígérkezik a projekt, az megint egy más szituáció – ennek az értékesítési statisztikák birtokában kell kiderülnie, vagyis az üzletág leállítása nem lenne túl logikus lépés, hacsak nincs valami egyéb a háttérben, amiről hivatalosan nem tudunk.

Raja Koduri, aki egyebek mellett az Arc videokártya-sorozat fejlesztésével kapcsolatos munkákat is irányítja úgy döntött, reagál a pletykákra, azok ugyanis már túlmentek azon a szinten, ahol csak úgy szó nélkül lehet hagyni őket. A vezető szerint ezek a pletykák nem segítik a termékek fejlesztését végző csapatot, akik keményen dolgoznak, hogy piacra kerüljenek az új videokártyák, illetve a PC-s GPU közösséget sem segítik. De akkor kinek segíthetnek? (Költői kérdés…) Szerinte a Intel Arc sorozata az első generációnál tart, és igen, a tervezetnél több akadályt kellett leküzdeniük, de akkor is kitartottak.

Az Arc sorozatú videokártyák körül tehát rendben zajlanak a különböző folyamatok, már az eddig is ismert nehézségeket leszámítva – gyenge DirectX 11-es teljesítmény, sok optimalizációra váró játék, driveres hiányosságok… –, és meg is jelennek majd kereskedelmi forgalomban. A korábbi ígéret szerint hamarosan esedékes a rajt – rövidesen meglátjuk, milyen ajánlatokat tartogat a gamerek számára az Intel.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

9 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
rfj1989
rfj1989
2022. szept. 13. 15:18
#5

Nem jött jól az Intelnek ez a gazdasági recesszió és a crypto hanyatlás sem :(

rfj1989
rfj1989
2022. szept. 15. 8:38

@PARASZT  pukkan a lufi, ez így volt és lesz mindíg, hullámvasút a gazdaság, nem lehet mindig szárnyalni néha hanyatlani is kell

Terror
Terror
2022. szept. 13. 14:19
#4

A fejlesztés vezetője reagált, de nem is erősítette meg, és nem is cáfolta a pletykát.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2022. szept. 13. 11:14
#3

És sikerült is legyőzni a nehézségeket, vagy csak kitartanak amíg fizeti őket az Intel?

fekpat
fekpat
2022. szept. 13. 8:25
#2

Szegény részegek, akik megszünnek :'(

J.o.k.e.r
J.o.k.e.r
2022. szept. 14. 19:37

@fekpat Javítottam! :) Elnézést a hibáért!

Gpety
Gpety
2022. szept. 13. 6:21
#1

Szerintem az Intel már rég túl sokat költött erre, hogy csak úgy simán törölje. Minimum egy évet késtek a kiadással, ez van, tisztában voltak ők azzal, hogy ez még évekig csak vinni fogja a pénzt. Azzal nem voltak tisztában, hogy elég rossz világ jön most az IT szektor gyártóira és a kettő együtt már biztosan gond.

Vissza az oldal tetejére