Néhány nappal ezelőtt beszélt Carl Pei egy interjúban arról, hogy érkezik a Nothing második mobilja. Túl sokat nem tudhattunk meg arról, hogy pontosan mire érdemes számítani, de már is kezd körvonalazódni, hogy mit nyújthat majd a vásárlóknak a következő generációs készülék.

A Nothing alapítója és vezetője korábban annyit árult el, hogy a Phone (2) egy olyan okostelefon lesz, ami már egy magasabb minőségi érzetet biztosító készülék lesz. „Prémiumabb” készülékre kell számítani a második körben, és kiderült, hogy még az idei évben bemutatkozik majd. A startupnál pedig azon is folyamatosan dolgoznak, hogy az amerikai forgalmazás is megvalósítható legyen.

Galéria megnyitása

Többet egyelőre hivatalosan nem tudunk a Phone (2) modellről, de a MySmartPrice most némi információ birtokába jutott, amit nem is tartott vissza. A rendszeresen szivárogtató lap a Nothing következő mobiljával kapcsolatosan úgy tudja, hogy tényleg magasabb kategóriás lesz, egy valódi csúcsmobil gyilkost faraghat a cég dinamikusan növekedő tervezőcsapata.

Az első jelentés szerint az okostelefon alapja egy Qualcomm rendszerchip lesz, szóval a Nothing nem fog átpártolni a MediaTekhez a jobb ár-érték arányú komponensek elérése érdekében. Carl Pei és a Qualcomm között már sokéves jó viszony van, szóval ezt nem lehet meglepetésnek nevezni. A OnePlusnál is végig Qualcomm chipeket használtak, ameddig Carl Pei volt a vezető.

A Phone (1) még egy felsőközépkategóriás chipet alkalmazott, a Phone (2) azonban már a legújabb Snapdragon 8 szériás lapkával állhat a rajtvonalhoz a kiszivárgott adatok szerint.

A Snapdragon 8 Gen 2 vagy már ennek a „pluszosított” verziója bukkanhat fel a második Nothing mobilban. Minden bizonnyal több verziója is lesz a gépnek a RAM és a tárhely tekintetében, a pletykákban most arról esett szó, hogy választható lesz a szerkezet 12 GB rendszermemóriával és 256 gigás adattárolóval.

Galéria megnyitása

Amennyiben jók a MySmartPrice értesülései, 120 Hz-es üzemre képes megjelenítőt használ majd az újdonság, és marad majd az OLED technológia alkalmazása mellett, de egy nagyobb fényerőre képes panel fog színre lépni. A terméket állítólag egy 5000 milliamperórás kapacitású akkumulátor fogja táplálni, ami a gyorstöltést is támogatni fogja.

Az okostelefon megjelenése kapcsán is kaptunk némi iránymutatást a fenti forrásból. Az év első felében nem érdemes számítani a Nothing Phone (2) megjelenésére, a harmadik negyedévben kerülhet sor a kulcsfontosságú termék leleplezésére. Az ünnepi időszakra már úgy fordulhat rá a cég, hogy ott lesz a boltok polcain az újdonság, és ha minden jól megy, nemcsak Ázsiában és Európában lehet majd hozzájutni, hanem még a tengerentúlon, Amerikában is.

Galéria megnyitása

Carl Pei korábban egyébként próbált megmaradni a jól átgondolt felsőközépkategóriás vonalnál, de ahogy ez nem jött be másoknak, úgy a Nothingnak is beletörhetett ebbe a bicskája. Inkább raknak össze valamilyen konfigurációt valódi csúcsahardverrel, és adják drágábban. Pedig a Phone (1) önmagában jól működött, de az emberek egyszerűen nem akarják elfogadni, hogy elég a felsőközépkategóriás hardver, és a költségvetés többi részét másra érdemes fordítani.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
tomm27
tomm27
2023. febr. 8. 13:42
#2

Kivancsi leszek mikor fogja az apple perelni oket mert a hatuljan a logorol lesir hogy apple logo ihlette, meg az egesz telefon egy iphone 12-13-14 hazba pakolt cucc :D

rfj1989
rfj1989
2023. febr. 8. 10:47
#1

Én értem a közép kategóriás hardver lényegét, nagyon sokáig én is közép kategóriából választottam telót magamnak és legtöbbször elégedett is voltam. Ha bele gondolunk mi értelme a 12-16gb ramnak meg giga mega erős procinak egy telefonban, hamar rájövünk, hogy ha nem egy speciális igény vagy játékok állnak a háttérben, akkor egy középkategóriás telefon teljesítménye is túl sok manapság egy átlagfelhasználónak. Én pl szívesen fogadnák prémium minőségű telefonokat közepes hardverrel de mondjuk kiemelkedő kamerákkal, mert azt szinte mindenki használja.

DemonDani
DemonDani
2023. febr. 8. 11:42

@rfj1989 A Pixel 6a nagyjából ilyen telefon.

Vissza az oldal tetejére