JÖN A NOTHING MÁSODIK OKOSTELEFONJA, ÉS MÁS FONTOS INFÓ IS KIDERÜLT

A nevében nem, de a képességeiben mindenképpen tartogatni fog meglepetéseket a készülék, ugyanis szintet léphet.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2023. febr. 2. 14:24
Jön a Nothing második okostelefonja, és más fontos infó is kiderült

Tavaly júliusban jelent meg a Nothing első okostelefonja, és ebben az évben pedig jöhet a márka második készüléke. Erről pedig nem holmi pletyka alapján adhatunk hírt, hanem a vállalat alapítója és vezetője közölte az információt. Carl Pei elébe ment a szóbeszédnek, és felfedte ezt a részét a terveinek.

Azt már korábban elmondta Carl Pei, hogy a Nothing nem egy olyan gyártó lesz, aki elárasztja okostelefonokkal a piacot. Néhány modellre fog fókuszálni, és azoknál igyekszik majd minden szempontból a lehető legjobb felhasználói élményt biztosítani. Illetve ezeknek a tervezésére fordít nagy figyelmet, hogy az eredmény a lehető legjobb legyen hardveres szempontból is. A Phone (1) utódja idén jön, de nem kell arra számítani, hogy egyhamar megjelenjen.

Galéria megnyitása

Carl Pei egy interjúban beszélt arról, hogy ebben az évben bevetésre kerül majd a Nothing Phone (2). Ennek kapcsán pedig rögtön arra is kitért, hogy a vállalat második mobilja már hazai pályáján is megmérkőzhet az iPhone-okkal, ugyanis elérhető lesz az Egyesült Államokban. A Phone (1) esetében a hivatalos amerikai forgalmazást még nem tudta megoldani a startup, de arról beszélt Pei, hogy ez kiemelt helyen szerepel a terveik között, és láttunk is konkrét lépéseket erre vonatkozóan.

A vállalkozásnak ki kell építenie támogatási hátteret az Egyesült Államokban ahhoz, hogy a Nothing piacra tudjon lépni. Ez költséges és hosszú folyamat. Forgalmazókat is kell találni, a lehető legjobb helyzet pedig az lenne a startup számára, ha egy nagyobb szolgáltatóval is meg tudna állapodni, mert az USA-ban (is) nagy arányban vásárolják az emberek mind a mai napig szolgáltatóktól az okostelefonokat. „Amerika meghódítása az első számú prioritás a piacok tekintetében” – jelentette ki Carl Pei.

Elmondta a Nothing vezetője, hogy a Phone (2) egy még magasabb minőséget nyújtó, „prémiumabb” termék lesz, mint az első modell volt. Nagyobb figyelmet fog már kapni a szoftveres oldal fejlesztése, egy jelentősebb csapat dolgozik majd ezen.

Galéria megnyitása

A Nothingnak egyébként van még tennivalója a Phone (1) esetében is, mivel a vállalat továbbra sem készült el az Android 13 frissítéssel. A bétát rendszeresen frissíti a vállalat, de a végleges verzió nem akar összeállni, miközben a Samsung már közel 100 Galaxy modellre indította el az új rendszert, és más gyártók is vannak, akik több mint egy tucat frissítésnél járnak már.

Az elhúzódó bétaprogramot kihasználva a Nothing megtette azt, hogy bétateszt jelleggel még az Egyesült Államokból is megrendelhetővé tette a Phone (1)-et. A vállalat így valamennyire fel tudja mérni az igényeket, és meg tudja adni a lehetőséget az embereknek, hogy kipróbálják a Nothing által nyújtott élményt.

Carl Pei kitért arra is, hogy a vállalat bevétele több mint a 10-szeresére nőtt 2022-ben az egy évvel korábbihoz képest, persze azt is látni kell, hogy a cégnek 2021-ben összesen egy vezeték nélküli fülhallgatója volt, azt is csak az év közepén kezdte forgalmazni. 200 millió dollár feletti forgalommal zárta a tavalyi évet a startup, és már több mint 1 millió terméket adott el. A dolgozói létszám pedig 200 főről nagyjából 400 főre gyarapodott.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Grador
Grador
2023. febr. 4. 9:13
#4

Nem értem mi ez a hype ekörül :/ Ugyanaz az Android, mint a másik 1000, csak ennek átlátszó a hátulja és villog...

A negatívok előtt kérem valaki írja le miben másabb ez, mint a többi?

Christoferus
Christoferus
2023. febr. 3. 7:44
#3

Nem tudom meddig jutnak, de mikor nyilt részvény vásárlási lehetőség volt gondolkodtam rajta vegyek e, már bánom hogy nem tettem.

Mitch23
Mitch23
2023. febr. 2. 16:03
#2

még egy androidos telefon a telített piacon, nothing special

fekpat
fekpat
2023. febr. 2. 15:00
#1

Amikor először bejelentették ilyen telót akartam, mert bejött a dizájn. Utána kiderültek a teló paraméterei meg az ára. Apple módszert követi sajna. A szart akarja drágán adni. Csak nekik nem megy.

Dragon3k
Dragon3k
2023. febr. 4. 16:11

@Szvideo Az apple-nek a marketingje kurva jó, ha csak egy iphone terméke van a felhasználónak, akkor semmivel sem nyújt többet, mint bármelyik másik márka, elvégre a legjobb részét nem lehet így kihasználni, az apple termékek közti ökoszisztémát. Amiket felsoroltál az mind igaz az iphone-okra is, nem sok különbség van köztük.

Vissza az oldal tetejére