Több új termékkel is bővítette az Amazon a kínálatát, az ünnepi időszak előtt a cég minden évben így szokott eljárni. Korábban már beszámoltunk három teljesen különböző formát öltött hangszóróról, most pedig a kijelzőre fókuszáló eszközökkel fogunk megismerkedni, ilyenből is több érkezett.
Lerántotta a leplet az Amazon a digitális segítővel felvértezett Alexa Photo Frame-ről, és megérkezett az Echo Show 16 is, ami már nemcsak nagy és sokoldalú, hanem elég drága is.
Alexa Photo Frame
Az Amazon az Alexát az indulása óta már felsorolhatatlan mennyiségű és formátumú eszközbe integrálta. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy elfogytak volna a cég ötletei, most éppen az Alexa Photo Frame-ben öltött testet a szolgáltatás – mely előfizetésért cserébe már mesterséges intelligenciával felruházva segíti az embereket. A házak polcait és komódjait célozza meg a vadonatúj képkeret.
Egy 10,1 hüvelykes, tükröződésmentes érintőkijelző adja az eszköz alapját, ez széles betekintési szögeket kínál, papírszerű benyomást keltve a fényképek megjelenítésekor. A káva masszív, de ezzel csak a képkeret-hatásra mentek rá a tervező. A dizájn szándékoltan mellőzi a modern külsőt, a cég azt akarta, hogy az Alexa Photo Frame valóban beolvadjon a környezetébe. Igazi nyírfa vagy diófa kerettel is választható, így a készülék természetes módon illeszkedik a lakberendezési tárgyak közé.
A képek az Amazon felhős tárhelyén tárolhatók majd, és ezek válogatását akár az Alexa+ szolgáltatás is elvégezheti. A digitális keretben a képek folyamatosan cserélődhetnek. Igény esetén a rendszer automatikusan feltérképezi a felhasználó fotóarchívumát, és kiemeli a mosolygós arcokat, az évszakokhoz és jeles ünnepekhez illeszkedő pillanatokat, miközben intelligensen kiszűri a véletlenül felhőbe mentett képernyőképeket, blokkolja a számlák fotóit és a homályos felvételeket. A képgalériát közvetlenül az érintőképernyőn történő lapozással bármikor át lehet nézni, a kiemelt képek cserélhetők is.
Az Alexa és az Alexa+ elérése gördülékenyen megy majd az Alexa Photo Frame-ről, ami egyértelmű, miután direkt erre született. Lehet majd a digitális asszisztenstől kérdezni a hétköznapi, személyes programokról, és általános ismeretekkel is mindig szolgálatra készen fog várni. Abban segít, amiben csak kell. Azt is lehetővé teszi az Alexa Photo Frame, hogy hangjegyzeteket mentsen el a felhasználó a legfontosabb dolgokról, hogy semmiről ne feledkezzen meg.
Az Alexa Photo Frame nem olcsó, 200 dollárba kerül, és amennyiben egy vásárló úgy dönt, hogy valódi fából készült keretet akar a szimpla fekete helyett, akkor további 30 dollárt kell leszurkolnia, ami azért igencsak masszív felár a fából készült egyszerű szegélyért cserébe.
Echo Show 16
A közvetlenül az Echo Show 15 helyébe lépő Echo Show 16 előlapján egy 16 hüvelykes, Full HD felbontású kijelző terül el, amely az elődmodellhez viszonyítva 10 százalékkal nagyobb hasznos felületet biztosít. Választható lesz az újdonság matt felülettel is, ahogy az mostanában minden fronton egyre divatosabb.
A készüléken a teljes értékű Fire TV felület fut, a csomagban pedig egy fizikai Alexa Voice Remote távirányító is helyet kapott, így kisméretű konyhai televízióként is munkára fogható, hiszen minden streaming szolgáltatást tálcán kínál. A grafikus felhasználói felület új megjelenítési módokat kapott, és számos egyéb extrával találkozhatnak majd a rutinos Echo Show felhasználók is. A készülék 20 százalékkal nagyobb teljesítményt nyújt a korábbi Echo Show 15 modellnél, ami egy teljesen új rendszerchip bevetésének köszönhető.
A készülék előlapjának felső szegélyébe egy 13 megapixeles nagylátószögű kamerát integráltak. Külön kiemelte az Amazon, hogy a valaha volt legszélesebb látómezőt nyújtja az Echo Show termékcsaládban, szóval a változás tényleg jelentős. A kamera nemcsak az automatikus személykövetést támogatja kivágással a videohívások alatt, hanem a széria történetében most először infravörös éjjellátó képességet (night vision) is kapott. Ennek köszönhetően az eszköz teljes sötétségben is megbízható belső biztonsági kamera lehet.
A mérnökök alaposan átszabták az újdonságot a korábbi modellhez képest, jobb lett az anyaghasználat, fém keretbe lett foglalva az Echo Show 16 és a belső áttervezésével együtt a profilja közel 40 százalékkal vékonyabbá vált. Már egy prémium konstrukcióként tekint erre az Amazon. Az eszköz felszerelhető a falra is, miközben bárhol megáll a lakásban a saját “lábán”, és a fogyásnak hála valóban jól mutat majd a falon.
Változott a nagy átalakulással a termék akusztikai architektúrája is, másabb hangzással szolgál majd a felmenőjénél. Az új házban nyolc darab “mikromélysugárzó” és két darab magassugárzó dolgozik összehangolva. Korábban nem találkoztunk még ehhez fogható konstrukcióval, de állítólag lényegesen teltebb, dinamikusabb sztereó hangzást nyújt zenelejátszás és filmezés közben.
Az Echo Show 16 ajánlott fogyasztói ára már 500 dollárban lett megszabva, és bizony lehet ez még több is, ha valaki a matt felülettel akarja megszerezni, ebben az esetben ugyanis 70 dollár felárat számol fel az Amazon. Van azonban bevezető kedvezmény, ami 100 dolláros árelőnyt jelenthet az előrendelők számára.




































