A gibbonfélék családjának tagjai a főemlősök legkülönösebb csoportját alkotják, főleg ha egy pillantást vetünk genomjukrais. Génállományuk ugyanis olyan, mintha valaki egy kalapáccsal esett volna neki, hogy aztán a darabok eredeti sorrendjét felborítva összefoltozza azt. A szakértők szerint pontosan ez lehet az új gibbonfajok kialakulásának a titka.
A széles körben elfogadott elmélet szerint a gibbonok lehettek az elsők az emberszerű majmok közül, amelyek fejlődése különvált a többiekétől. Jelenlegi ismereteink szerint 16 gibbonfaj létezik, amelyek 4 nembe rendeződnek. Közös ismertetőjelük, hogy mindannyian kis testtel és hosszú karokkal rendelkeznek, farkuk ugyanakkor nincs. Még ennél is érdekesebb azonban, hogy miben különböznek egymástól a gibbonfélék nemei: mindegyikük eltérő számú kromoszómával rendelkezik. Van olyan, amelynek genomja 38 kromoszómapárba rendeződik, és akad olyan is, akinek 52 párja van.
„Ez a fajta genomplaszticitás mindig is roppant rejtélyesnek tűnt” – mondja Wesley Warren, a Washington Egyetem kutatója. Igazándiból úgy néz ki, mintha a génállomány darabjaira hullott volna, majd rossz sorrendben állt volna újra össze, folytatja a szakértő. A rejtély felderítése érdekében Warren és kollégái elkészítették a gibbongenom első, egyelőre vázlatos leírását. A projekt során egy fehérarcú bóbitásgibbon (Nomascus leucogenys) genetikai állományának feltérképezésébe vágtak bele a szakértők.
A vizsgálat során Warren és kollégái már meg is találták az átrendeződés egyik lehetséges kulcsszereplőjét. Egy LAVA nevű szakaszról van szó, amely retrotranszpozon, vagyis képes magát a genom különböző helyeire beilleszteni. A gibbonokban előszeretettel épül be azon régiókba, amelyek sejtek osztódása során a kromoszómák párba rendeződését irányítják. Mivel a LAVA megváltoztatja ezen gének működését, instabillá teszi a gibbonok genomját. A kutatók szerint ez az instabilitás vezethetett oda, hogy a gibbonok fajai nagyon eltérő számú kromoszómával rendelkeznek.
A felfedezés persze sok újabb kérdést is felvet. A legkézenfekvőbb ezek közül, hogy a hasonlóan drámai genetikai változások általában súlyos rendellenességeket eredményeznek. Enyhébb esetben rákot, súlyosabb esetben komoly genetikai kórképeket okozhatnak. „Teljesen érthetetlen, hogy ezek a genomok hogyan képesek egyik generációról a másikra átörökítődni, úgy hogy közben nem veszélyeztetik a faj túlélését” – mondja Warren.
Az egyik lehetséges magyarázat az lehet, hogy a genomok jóval ellenállóbbak, mint azt valaha is hittük, mondja James Shapiro, a Chicagói Egyetem kutatója. „Úgy tűnik, hogy a genetikai állomány rengeteg változást képes elviselni, mégis működőképes marad.” A szakértő szerint a gibbonokban felfedezett genetikai átrendeződés az evolúció során más fajok kialakulásakor fontos szerepet játszhatott. Shapiro és néhány más szakmabeli úgy gondolja, hogy ez a fajta változás talán hihetőbb magyarázatot nyújthat a fajok létrejöttére, mint a mutációról mutációra történő fejlődés.
Az említett ötlet nem új, egyik legjelentősebb propagálója egy Richard Goldschmidt nevű német genetikus volt, aki egy 1940-es munkájában reményteljes szörnyetegeknek neveztegenomátrendeződésen átesett egyedeket. Ezek az állatok Goldschmidt elmélete szerint jelentősen különböztek szüleiktől, ugyanakkor pontosan ezért megvolt bennük a lehetőség arra, hogy megalapozzák egy új faj létrejöttét.
Egyelőre persze nem tudni, hogy a gibbonok genomátrendeződése mennyiben járult hozzá evolúciós történetük alakulásához, mondja Charles Swanton brit rákkutató. A szakértő néhány hónappal ezelőtt bizonyítékot talált arra, hogy az emberekben kialakuló béldaganatok különösen veszélyesek, ha a sejtek osztódás közben új kromoszómákra tesznek szert. Ez azt is jelentheti, hogy a rák egyes fajtái szintén reményteljes szörnyetegek lehetnek.
