A kínai Jünnan tartomány egyik védett régiójában több tízezer pióca béltartalmát génszekvenálták, így tárva fel, hogy milyen állatok élnek a területen. A hasonló területeken általában nagyon közvetett módon állapítják meg a biodiverzitás mértékét és annak változásait, például a szükséges támogatás mértéke vagy az alkalmazottak száma által, feltételezve, hogy ha több vadőrre van szükség, az nagyobb fokú sokféleséget jelez.
Ennek jelentős részben az az oka, hogy a közvetettebb módszerek alkalmazása nagyon nehéz. A kamerák és a hangfelvevők drágák, és a legalaposabb hálózattal is csak a terület egy kis részét lehet ténylegesen lefedni. A madarak és a fákon élő fajok ügyesen kerülik el a kamerákat, míg a halkabb állatok, például a hüllők nem csapnak elég zajt ahhoz, hogy a mikrofonok rögzítsék jelenlétüket.
A piócák viszont kiváló barométerei az élővilág sokféleségének. A szubtrópusi és trópusi vidékeken honos pofás szárazföldi piócák csaknem minden állat véréből táplálkoznak, így tápcsatornájuk tele van a környéken előforduló fajok DNS-ével. Christopher Baker, a Harvard kutató posztdoktori kutatása keretében vett részt a vizsgálatban. Ahogy mondja, a piócák szerencsére az embert is kedvelik, így könnyű begyűjteni őket.
A piócák opportunisták, vagyis a legközelebbi állatra csimpaszkodnak rá, majd amikor újabb élőlénnyel találkoznak, adott esetben átváltanak rá. Így a pióca aktuális helye is információkkal szolgál, hiszen jelzi azon állatok helyzetét, amelyeken utoljára lakmározott. A vérszívók elképesztő mennyiségű vért képesek megemészteni, testük eredeti mérete tízszeresére is felfúvódhat.
Ezt a mennyiséget aztán lassan emésztik meg, akár négy hónapig is eltarthat egy-egy étkezés lebontása, így tartósan képesek megőrizni a környéken élők genetikai anyagát. Mindezt ráadásul önjáróan gyűjtik be, így nincs szükség komplikált mintagyűjtésre, és a piócák befogása is rendkívül egyszerű. Az esős évszakban úgy kell levakarni őket a gyűjtésre indulókról, annyian vannak mindenütt, mondják a kutatók.
A kínai kutatás keretében a vadőrök több mint 30 ezer piócát gyűjtöttek össze egy 670 négyzetkilométeres területről Kína déli részén. A vérszívókból aztán kivonták azok béltartalmát, és szekvenálták a talált vért. A piócákból összesen 86 gerinces faj genomját azonosították, köztük veszélyeztetett és sebezhető fajokét is, ami azt jelzi, hogy a konzervációs törekvések jól haladnak térségben.
A piócák helye alapján a fajok elterjedését is fel tudták térképezni. Ebből egyebek mellett az is kiderült, hogy a terület szélén a vérszívók elsősorban tenyésztett állatokból táplálkoznak, míg a régió belsejében csak vadon élő fajokból. Ez azt jelzi, hogy az emberi környezet nagy nyomást gyakorol a helyi vad élővilágra, amelynek tagjai egyre inkább a még érintetlen területek belsejébe kénytelenek húzódni.
A kutatók korábban is használtak piócákat egy-egy élőhely diverzitásának felmérése során, de sose ilyen méretekben, és a korábbi kutatások elsősorban egy-egy faj jelenlétének igazolására fókuszáltak. Persze a piócás kutatásnak is megvannak a korlátai, mert az állatok a trópusokon kívül kevésbé elterjedtek, és nem minden állat vérét szívják, de az új vizsgálat érdekes, másutt is alkalmazható megoldásokat kínál.
