Szép lassan a kirakós minden darabja a helyére kerül, a Xiaomi fokozatosan adagolja a különböző információkat az első személyautójával kapcsolatosan. A SU7 egy nagyon komoly potenciált magában hordozó járműnek ígérkezik, ami a Tesla és a BYD olcsóbb járművei fölé lő valamelyest, és már-már prémium megoldásokkal próbál szolgálni lényegesen kedvezőbb áron.

Az újdonság úgy fog egy teljesen modern digitális belső teret kínálni, hogy közben az analóg érzést is képes lesz megadni.

Ez meglehetősen ellentmondásos lehet elsőre, de a Xiaomi olyan megoldásokkal készül, amikre korábban még nem igazán láttunk példát a Nyugaton elterjedt személyautókban. A vállalat a hatalmas központi kijelző mellett megtartotta a vezető előtt található dedikált műszeregységet, és biztosítani fog HUD-ot is. Ez utóbbi akár 56 colon tud vetíteni a szélvédőre, és kiterjesztett információkkal szolgálhat, de több fokozata lesz.

Galéria megnyitása

A kormánykeréken fizikai nyomógombok találhatóak dedikált funkciókkal, a kormány mögött vannak bajuszkapcsolók ugyancsak előre kiosztott lehetőségekkel. A vezető és az utasülés között is több fizikai gomb és kapcsoló helyezkedik el. Van külön gomb az indításra/leállításra, a klíma vezérléshez kettő külön kapcsoló is ki lesz emelve, de a futóművet és az aktív aerodinamikai elemeket is lehet kattintással vezérelni. Ezekkel pedig még nincs vége, sőt mi több, itt jön az egyik legnagyobb érdekesség.

Galéria megnyitása

A SU7 hatalmas központi képernyője úgy lett kialakítva, hogy az alján található egy rejtett csatlakozási felület, amire fel lehet majd pattintani egy sor fizikai kapcsolót, és még egy tekerős vezérlőegység is megfigyelhető ennek a közepén. Összesen 10 billenőkapcsoló látható ezen az egységen. Minden részlet erről még nem derült ki, de a különböző gombokon látni a piktogramokat, szóval ezek előre kiosztott funkciókat kezelhetnek. De még azt sem zárnánk ki, hogy a Xiaomi lehetővé teszi majd ezek átprogramozását. Ez az egység borítékolhatóan külön lesz megvásárolható.

Galéria megnyitása

Az animációkat be lehet majd állítani úgy, hogy azok analóg benyomást keltsenek. A sofőr előtti képernyőn a különböző adatok úgy cserélődhetnek, mintha átfordulna a képernyő. A beltér úgy lett kialakítva, hogy a sofőr és az utasok a jármű központjában érezzék magukat, miközben még nagy legyen a térérzet. A kijelzőkből felszereltségi szinttől függően hátra is jutni fog.

Galéria megnyitása

Kiderül a képek alapján az is, hogy a vezeték nélküli töltésre szolgáló tárolófelület megfelelően kárpitozott, ami pedig talán ennél is fontosabb, akár 50 wattos gyorstöltést is támogatni fog. Az 50 W-os töltést sok csúcsmobil még vezetéken sem tudja, de a Xiaomi zászlóshajóinál már ez megoldott, és a SU7 természetesen ezekhez igazodva igyekszik a lehető legjobb élményt nyújtani.

Galéria megnyitása

Miközben a vállalat adagolja az autóval kapcsolatos információmorzsákat, folyamatosan teszteli is a járművet. Korábban már kaptunk egy videót a téli tesztekről, és most egy újabb összeállítás jött arról, hogyan gyötrik a -30 foknál is hidegebb időben a SU7-et.

Különösen érdekes a videóban látható legutolsó jelenet, amiben a Xiaomi autójával meglehetősen nagynak tűnő tempóval tolatnak a havas végtelenben. A villanymotor itt még tartogathat érdekességeket.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

13 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Bihus
Bihus
2024. febr. 13. 19:40
#4

Ma várakozás közben beültem egy Ioniq 6-osba. Beállítottam magamnak az ülést, és először plafonba ért a fejem. Állítgattam még, aztán megnéztem a kezelőfelületeket. Ebben is van egy böhöm nagy képernyő, meg alatta gombok, na mondom, ez nem is rossz. Aztán rájöttem, hogy nem érem el ezeket a gombokat, hanem egy olyan fél métert előre kell hajolni az ülésből, ha akarok valamit. Aztán végignéztem a gombokon, media, navi, beállítások, mind pont azok a funkciók, amik érintőképernyőn jobbak, egy részük meg a kormányon is ott van, sehol az ülésfűtés, sehol a klíma, belső keringetés, stb. Mondom akkor ez mivel is jobb, mint egy Tesla? Mert drágábbnak drágább.

Azért még körüljártam, megnéztem a csomagtartót, először nem is találtam a gombját, lehajoltam, megnéztem, csilli-villi kapcsoló, megnyomod, és motorral nyílik fel és csukódik is nagy bimmbammolás közepette. Egy 40 centis kis rés nyílik fel. Egy böhöm nagy ötajtós szedánban.

Legyintettem és eljöttem.

Olyan borzasztó autók vannak, hogy az tragédia, visszaléptünk az időben vagy 30 évet praktikum terén.

R3LaX123
R3LaX123
2024. febr. 13. 19:24
#3

Legalább opcióként lesz fizikai gomb, nem úgy, mint az új autók 99%-ban, ahol a tök alapvető funkciókat is a 18. menüben kotorászva lehet elérni.

thestock
thestock
2024. febr. 13. 18:27
#2

Mi az a nagy újítás, ami a nyugati autókban nincs?

BiroAndras
BiroAndras
2024. febr. 16. 21:58

@Bihus

Ne legyél már te is szándékosan hülye.

  1. Könnyen ellenőrizhető objektív tény, hogy a Tesla és a BYD dominálják a villanyautó piacot. Ha ezt sem fogadod el, az valami súlyos mentális problémának a jele.

  2. A Teslán kívül van rengeteg más nyugati gyártó.

  3. Objektív tény, hogy a Teslák nagyon olcsók más hasonló autókhoz képest. És az is objektív tény, hogy ennek ellenére a Tesla sokkal többet keres egy autón, mint más gyártók. Még a BYD is messze elmarad tőlük nyereségben. Sőt, a legtöbb gyártó még most is jelentős veszteséggel adja a villanyautóit. Ezt is meg lehet nézni azoknál, akik külön soron hozzák a pénzügyi jelentésükben. A Ford például így tesz.

  4. Nézd meg mit csinált a Tesla részvény 2019 és 2021 közt. Az IPO óta pedig 15,600% a hozam. És fog még menni nagyon sokat ahogy a makrogazdasági környezet javul.

  5. Tényleg képtelen vagy felfogni a különbséget a jogi besorolás és a tényleges tudás közt? Vagy téged is megfertőzött a valóságtagadás? Ez szerinted nem önvezető? : https://www.youtube.com/watch?v=GJbixXUOF68

  6. Egyébként nem csak Elon gondolta sokkal egyszerűbbnek az önvezetést. https://www.youtube.com/watch?v=zIQpHfHe9Eg Akkor a többség úgy tippelte, hogy 2020-2025 körül lesznek önvezető taxik.
    Azóta sorban szinte mindenki feladta, mert túl nehéz feladatnak bizonyult. Mára a Teslán kívül talán a Waymo maradt komoly versenyző, és a Comma.AI.

axe
axe
2024. febr. 13. 18:02
#1

innováció. kik ők, ha nem az autózás pioneerjei? feltalálták a gombokat kapcsolókat. lenyűgöző

Vissza az oldal tetejére