Az új koronavírus kitörés miatt a világon számos nagy rendezvénynek az elhalasztásáról, lemondásáról döntöttek globálisan. És mondhatni a Google I/O lett a vírus következő áldozata olyan nagy nemzetközi események után, mint például az MWC, a Genfi Autószalon vagy éppen a GDC.

Az első olyan globális rendezvény, ami elmaradt az új koronavírus miatt, a Mobil Világkongresszus volt, melynek a legfontosabb bemutatóit végül is javarészt megtartották a gyártók az MWC tervezett ideje alatt, vagy nem sokkal azt követően. Ezt követően dőlt el, hogy a Game Developers Conference megrendezésére sem kerítenek sort a tervezett időpontban, és egyebek mellett a Facebook évenkénti eseménye, az F8 is elmarad.

Legutóbb arról számolhattunk be, hogy a technológiai ágazatban a koronavírus áldozatává vált a GTC 2020 is, ami az Nvidia újdonságainak adott volna otthont, most pedig már arról szólnak a hírek, hogy a Google is a felhasználók, partnerek, fejlesztők épségét tartja szem előtt, és inkább lemond a rendezvénye megtartásáról. Az eddig lemondott események közül a Google I/O a legtávolabbi, ez csak május közepén lett volna (május 12-14.). A GDC és a GTC esetében a rendezők az utolsó pillanatokra hagyták a döntést, ami persze abszolút érthető, hiszen az ilyen események lemondása mindig fájdalmas.

Galéria megnyitása

 „Elszomorító, hogy nem leszünk képesek összehozni a fejlesztői közösséget, de az egészség és biztonság a mi prioritásunk.” – jelentette ki a Google. A vállalat fejlesztői konferenciája Mountain View-ban lett volna, Kaliforniában, a központjához közel, a Shoreline Amfiteátrum adott volna ennek otthont. És nem meglepő módon a világ minden tájáról érkeztek volna ide látogatók és előadók egyaránt.

Azt még hozzátette a cég, hogy akik már esetleg regisztráltak a részvételre, azok automatikusan kilátogathatnak majd a következő Google I/O-ra 2021-ben. Továbbá a vállalat kiemelte, hogy adományozni fog kereken 1 millió dollárt a helyi vállalkozásoknak és iskoláknak a koronavírus védelemre és a STEM (science, technology, engineering, mathematics) kutatásokra.

Azt nem lehet tudni egyelőre, hogy a bemutatók sorsa mi lesz. Legutóbb a GTC esetében arról esett szó, hogy streamelni fogja az Nvidia a tervezett bemutatóját. És talán a Google is hasonló döntést fog hozni, online megtekinthetőek lesznek majd az előadások. A keresőóriás ezeket egyébként is megosztotta általában a YouTube-on a Google I/O-t követően. Egyelőre annyit közölt a vállalat, hogy a további részleteket a Google I/O hivatalos honlapján fogja megosztani a nagyérdeművel.

A fejlesztői konferencia keretében mutatkozott volna be az Android 11 operációs rendszer, és ami ennél érdekesebb a partnerek szempontjából, hogy akkor vált volna elérhetővé az első béta kiadást a fejlesztői előzeteseket követően. Ezen túl rengeteg érdemes témával készült eredetileg a Google, és reméljük, hogy a cég megtalálja majd a lehető legjobb megoldást arra, hogy az újdonságokat, érdekességeket megossza az érintettekkel.

Sundar Pichai a mostani hír mellett még annyit elmondott, hogy a Google még ezen a héten elkezdi a Hangouts Meet videokonferencia alkalmazást ingyen biztosítani az összes G Suite felhasználónak globálisan. Ezzel próbál segíteni a fertőzésben érintett vállalatoknak, iskoláknak, hogy a koronavírus járvány ideje alatt is kapcsolatban maradhassanak.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pdx006
pdx006
2020. márc. 10. 0:56
#1

Érdekes hogy mindig csak a bemutatókat támadná a vírus. Munkahelyekről bezzeg sokan hiányozni se mernek, munkába állnak akár infúzióval is, nehogy levonják a betegség miatti összegeket. Valahogy nem kerek ez az egész.

Vissza az oldal tetejére