A mamutok a legutóbbi jégkorszak talán legismertebb képviselői, bár életmódjukról a mai napig nagyon keveset tudunk. Ezen árnyaltak nemrégiben az Alaszkai Egyetem kutatói, akik egy 17 500 éves mamutagyar kémiai összetétele alapján felvázolták, merre járt az állat életében. Mint kiderült, elég sokfelé, ha összeadjuk a megtett kilométereket, a mamut kétszer körbejárhatta volna a Földet.
Az északi féltekén a legutóbbi jégkorszak idején rendkívül elterjedt gyapjas mamutok java 10 ezer évvel ezelőtt kihalt, bár egy elszigetelt populációjuk még pár ezer évig fennmaradt. Hogy mennyire elterjedt volt a faj annak idején, arról a Szibéria és az északi sarkvidék talajában rejtőző agyarok és csontok tömege tanúskodik. Az agyarok különösen keresettek, és nemcsak tudományos célból, mivel a hideg olyan szinten konzerválta ezeket, hogy elefántcsont-alternatívaként a feketepiacon is óriási értékük van.
A mamutagyar különösen fontos a mamutok életét kutató tudósok számára is, mivel sok tekintetben olyan, mint a fák: a módosult metszőfogak rétegekből épülnek fel, amelyek az állat élete során folyamatosan gyarapodnak. Az új rétegek összetételét pedig meghatározza, hogy az állat mit és hol evett. Ilyen szempontból különösen érdekes a stronciumizotópok aránya, amely világszerte eltérő a különféle talajokban.
Az Alaszkai Egyetem kutatói az agyar rétegeinek stronciumelemzésével nyomon tudták követni, hogy merre járt a 17 ezer évvel ezelőtt élt állat. Az elemzett agyar egy 28 évesen elpusztult hímhez tartozott, amely élete során a felvázolt útvonal szerint majdnem 80 ezer kilométert sétált. Ez eleve jelentősen módosíthatja a mamutok kapcsán azt az elterjedt képzetet, miszerint a hatalmas emlősök jobbára egy helyen maradtak, és nem keltek nagy utakra.
A mamut fiatal korában – valószínűleg egy csorda tagjaként, hasonlóan a fiatal elefántokhoz – Alaszka belső részein mozgott. 16 éves kora körül aztán hosszabb utakra kezdett indulni a sarkvidéken, valószínűleg ekkor válhatott ivaréretté, és ekkor függetlenedett a csordától. Utolsó másfél évét viszonylag keveset utazva töltötte a mai Alaszka északi részének egy kisebb területén járkálva. Az izotópnyomok alapján úgy tűnik, hogy végül az éhség okozta halálát 28 évesen.
A szakértők elmondása szerint nagyon érdekes volt látni, hogyan változott az állat mozgástere a különböző életszakaszokban. Az, hogy 16 évesen jelentősen nagyobb utakra kezdett indulni, rendkívül izgalmas, azért is, mert az elefántoknál is jellemző ilyen viselkedés. A kutatók szerint nagyon fontos lenne azt is összevetni, hogy a hímek és a nőstények mobilitása mennyiben tért el. A mamutok az afrikai elefántokhoz hasonlóan matriarchális csordákban éltek, így lehetséges, hogy van különbség a nemek közt a bejárt távolságokban. A szakértők éppen ezért a kutatás következő fázisában mindenképpen terveznek nőstényektől származó agyarokat is vizsgálni, emellett pedig összességében minél több mamutagyart akarnak elemezni, hogy megismerjék az állatok életmódját.
