Az OpenAI a napokban azzal került fel a híroldalak hasábjaira, hogy egy sor olyan extrát tett ingyenesen hozzáférhetővé, amik korábban az előfizetés részét képezték. Most pedig arról számolhatunk be, hogy a díjcsomagok frontján is több változással lehet számolni a továbbiakban.
Bejelentette a vállalat a ChatGPT Edu névre hallgató lehetőséget, ez egy olyan ChatGPT, amit direkt oktatási célokra hoztak létre, és a hallgatóktól az oktatókon át a kutatókig mindenki örömét lelheti majd benne.
A generatív MI chatbotnak ez a verziója több szempontból is eltér majd a megszokott kiadásoktól. Elvileg ebben az esetben már nagyobb figyelmet kapott a felelősségteljes működés, amit azért általában kritikával szoktak illetni a különböző mesterséges intelligencia eszközök esetében. A ChatGPT Edu mögött nem meglepő módon már a GPT-4o nagy nyelvi modell teljesít szolgálatot. Ez az OpenAI legfrissebb fejlesztése, ami az eddigieknél gyorsabb, olcsóbb és hatékonyabb.
A ChatGPT Edu a vállalat által elmondottak alapján vállalati szintű biztonságot tud nyújtani a különböző adatok számára. Ez főleg az egyetemeken folyó kutatómunkákkal kapcsolatos adatok megóvása során érdekes. Abból a szempontból is érdekes lesz az új opció, hogy kiemelkedő kontrollt biztosít a felhasználói számára az információk felett. Az OpenAI ezeken felül arra is igyekezett ügyelni, hogy egy elfogadható árazású előfizetési rendszert biztosítson ehhez. Ennek kapcsán viszont részletek nem derültek ki egyelőre.
„Azért hoztuk létre a ChatGPT Edu opciót, mert azt láttuk, hogy a nagysikerű egyetemek, így például az Oxfordi Egyetem, az Austinban található Texasi Egyetem vagy éppen a Columbia Egyetem a ChatGPT Enterprise előfizetés alkalmazása mellett döntött” – árulta el az újdonság kapcsán az OpenAI.
A cég szerint az új ChatGPT Edu révén az iskolák, oktatási intézmények, kutatásban érdekelt csoportok egy olyan eszközt kapnak majd, ami az eddigieknél jobban kiszolgálja az igényeiket. A GPT-4o révén az edukációs célt szolgáló előfizetéssel kiváló szövegértésre, kódolásra és matematikai lehetőségekre képes MI-vel dolgozhatnak majd az emberek. Multimodális működésre is képes lesz a szolgáltatás, így a szöveg mellett képet, hangot is kezelhet.
Adatok elemzésében, webes tartalmak feldolgozásában és dokumentumok összefoglalásában is megbízható partner lesz a ChatGPT Edu. Egyedi GPT-ket is létrehozhatnak majd az előfizetők, lazábban lesznek korlátozva az elérésben, és semmilyen beszélgetésből nem fog adatokat felhasználni tréningezésre az OpenAI.
Jön az OpenAI for Nonprofits opció is, ami a nonprofit szervezeteknek igyekszik kedvezni. A vállalat olcsóbban kínálja majd a ChatGPT Team lehetőséget azoknak, akik valamilyen nonprofitnak dolgoznak. 30 helyett csak 20 dollárt kell majd fizetniük, így lényegében a ChatGPT Plus árában kapnak majd több lehetőséget. Az igazán nagy nonprofitok pedig személyesen egyeztethetnek a cég illetékeseivel, és akár 50%-kal olcsóbban fizethetnek be a ChatGPT Enterprise csomagra.
Az OpenAI folyamatosan dolgozik azon, hogy minél több felhasználót érjen el, és arra is törekedik, hogy a ChatGPT szélesebb körben tudjon érvényesülni. Az utóbbi időben több olyan beszámoló is megjelent, ami azt firtatta, hogy mennyien használják valójában ezeket az MI szolgáltatásokat. Valószínűleg az OpenAI is azt érzékeli, hogy elkezdett a lendület alábbhagyni, és szeretné serkenteni az érdeklődést.