Már hivatalosan is tesztelhető a Chromium alapú Edge webböngésző

Aki szeretné tesztelni az új szoftvert, már megteheti, sőt, véleményt és javaslatokat is mondhat a megfelelő csatornákon keresztül.

Már hivatalosan is tesztelhető a Chromium alapú Edge webböngésző

A Microsoft háza táján már régóta gőzerővel fejlesztik az Edge webböngésző új, Chromium alapokra költöző változatát, amelynek első bemutató kiadása már meg is jelent. Az új szoftver érkezéséről tavaly december óta tudhatunk hivatalosan, néhány hete pedig egy tesztváltozat is feltűnt a neten, amit akkoriban még csak saját felelősségre volt érdemes kipróbálni.

Ebből a szempontból az új, nyilvánosa is elérhető bemutató kiadás biztonságos, hiszen hivatalos forrásból származik, ám kisebb-nagyobb hibákat még tartalmazhat, vagyis fő webböngészőként egyelőre nem érdemes használni, ha nem akarunk bosszankodni. Az új webböngésző úgynevezett Canary és Developer buildek formájában lesz elérhető: előbbiek napi szinten frissülnek, míg a Developer buildek esetében heti frissítési gyakorisággal számolhatunk, így ezeknél nagyobb változásokat láthatunk heti szinten. Később természetesen béta változatok is érkeznek, valamint a macOS és a korábbi Windows kiadások támogatása is bekerül majd a repertoárba. Az új webböngésző aktuális változata a Microsoft Edge Insider weboldalon keresztül érhető el, de egyelőre csak Windows 10-re. A fejlődés fontosabb állomásairól pedig a Microsoft Edge Developer Blog virtuális hasábjain keresztül számolnak majd be az illetékesek.

Galéria megnyitása

Hogy miért váltott a Microsoft a saját motorjai helyett a nyílt Chromium motorra? A hivatalos álláspont szerint azért, hogy kevésbé legyen töredezett a web, könnyebb legyen a webfejlesztők dolga, valamint minél nyíltabbá váljon az Internet. Noha ezek papíron szép célok és jól is hangzanak, a Chromium motor használatának köszönhetően elég torz kép alakulhat ki a piacon, ugyanis ha a Microsoft Edge is beáll a sorba, a Chromium alapú webböngészők egyeduralkodók lesznek piaci részesedés terén. Mint ismeretes, a Google Chrome már most is 65% körüli részesedéssel bír, a Microsoft Edge-nek pedig 4,4%-a van. A helyzet miatt a Mozilla vezetője korábban már hangot is adott aggodalmainak. És az is érdekes adalék, hogy egyes információk szerint kényszerből történik meg a váltás.

Aki már kipróbálta a Microsoft Edge Chromium alapú kiadását, nyugodtan ossza meg véleményét a többiekkel, hátha más is kedvet kap a teszteléshez – vagy éppen ellenkezőleg, ha túlságosan sok még a hiba.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward