A Microsoft Edge webböngésző, ami jelenleg csak és kizárólag Windows 10 alatt használható, rövidesen komoly átalakuláson megy keresztül, ugyanis a jelenlegi EdgeHTML/Chakra motor helyét a Chromium veszi át, ami egyebek mellett a Google Chrome alapját is adja. A változásról eleinte csak egy pletyka érkezett, majd később a Microsoft is elismerte, valóban ez a terv.

A váltás már biztos

A vállalat a bejelentés kapcsán igyekezett a pozitívumokra koncentrálni, vagyis kiemelte, hogy az új motorral ellátott Edge már nem csak Windowws 10 alatt, hanem sok egyéb operációs rendszeren is elérhető lesz, valamint azt is megemlítette, hogy a nyílt forráskódú motor fejlesztőivel együttműködve igyekeznek a kódot minél jobbá tenni, amiből végső soron mindenki profitálhat. És az is pozitívum, hogy az új Edge sokkal gyakrabban kaphat frissítéseket, mint a régi, azaz nem csak akkor bővül majd a funkcionalitása és nem csak akkor érkeznek hozzá fontosabb frissítések, amikor a nagy frissítőcsomagok megjelennek évi két alkalommal.

Galéria megnyitása
A sok pozitívum alapján úgy tűnt, hogy ez a váltás a Microsoft saját ötlete alapján megy végbe, önálló döntés eredményeként, amit semmiféle kényszerhelyzet sem indokol. Azóta viszont kiderült, hogy egész másról van szó, ugyanis az Edge csapat egyik korábbi fejlesztője, Joshua Bakita rávilágított néhány érdekes fejleményre, amelyekről nem igazán esett még szó a nyilvánosság előtt. A Hacker News kollégáinak nyilatkozó szakember szerint az, hogy az Edge Chromium motorra vált, egy kényszerhelyzet eredménye, ugyanis a Microsoft egyszerűen nem tud lépést tartani azokkal a változásokkal, amelyeket a Google eszközöl egyes szolgáltatásainál időről-időre, és amelyek a rivális webböngészőket időről-időre „megtörik”.

Szerinte remek példa erre, hogy míg korábban a Microsoft büszkén hagoztatta, hogy az Edge webböngésző rendkívül energiahatékonyan működik YouTube videók lejátszásakor, addig mostanában ez az állítás már nincs érvényben, hála a Google trükkjeinek. A Google szakemberei ugyanis azt csinálták, hogy elrejtettek egy üres <div> komponenst a YouTube videók felett, ami az Edge optimalizációit egyszerűen elgáncsolta. Mivel az Edge csak évente kétszer frissül, így az említett „trükkre” csak a Windows 10 October 2018 Update keretén belül érkezett javítás.

A Chrome fejlesztőcsapata a „trükk” bevetése után egyből azzal büszkélkedett, hogy a Chrome most már lenyomja az Edge webböngészőt YouTube videólejátszás terén, vagyis egy adott noteszgépen a Google webböngészőjével érhető el hosszabb akkumulátoros üzemidő. Az egész azért szomorú, mert az előnyt nem optimalizációkkal, hanem a konkurencia elgáncsolásával értékel, azaz lényegében lassították az internetet, ahelyett, hogy gyorsították volna. Amikor a Microsoft Edge fejlesztői jelezték a YouTube szakembereinek, szeretnék, ha eltávolítanák az üres <div> elemet, ami optimalizációs problémákat okoz, a kérést egyszerűen elutasították és ennek okára magyarázatot sem adtak.

Azzal, hogy a Microsoft Chromium motorra ülteti át az Edge webböngészőt, ami az operációs rendszertől függetlenül is frissíthető lesz, a Google hasonló trükkjeire sokkal hamarabb reagálhatnak majd, mint most. Remélhetőleg ez nem azt fogja jelenteni, hogy most majd a többi szolgáltatást alakítják át egy kicsit a Google-nél, hogy azok a többi webböngészőn – például a Firefox-on – lassabban fussanak.

A Youtube szóvivője megszólalt az ügyben

A fenti történetre nemrégiben reagált is a YouTube szóvivője, aki természetesen tagadta, hogy bármiféle olyan kódot adnának az oldal motorjához, ami elgáncsolná a rivális webböngészők különböző optimalizációit. Szerinte a szóban forgó hibajelenség egy egyszerű bug volt, amit már javítottak a fejlesztőcsapat tagjai. Azt is hozzátette, hogy rendszeresen együttműködnek a többi webböngésző fejlesztőivel a szabványügyi testületeken, a Web Platform Test projekten, a nyílt forráskódú Chromium projekten és egyéb kezdeményezéseken keresztül, hogy a böngészők közötti átjárhatóságot folyamatosan javítsák.

Nem a fenti ügy az első, amely alapján versenyellenes gyakorlattal vádolják a Google-t

Idén a Mozilla egyik szakembere, Chris Peterson már megvádolta a YouTube fejlesztőit azzal, hogy speciális kódot illesztettek az oldal motorjába, amely miatt mind a Mozilla Firefox, mind pedig a Microsoft Edge esetében drasztikusan, ötszörösére nőtt az oldalbetöltési idő a normál állapothoz képest. Akkoriban ő egy bővítmény segítségével kerülte meg a problémát, amit a Firefox felhasználók számára készítettek azért, hogy ismét ugyanolyan gyorsan lehessen böngészni a YouTube-on, mint korábban.

Reméljük, több ilyen esetről nem érkezik hír...

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

10 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
zöldparadicsom
zöldparadicsom
2018. dec. 25. 20:47
#6

kedves lucskossnyillass!

Ettől olyan szép kerek a világ, hogy vannak akik gondolkodnak, és, bizony vannak iszonyat buták.

kean
kean
2018. dec. 21. 9:39
#5

Megéltük, hogy a Microsoft sír a konkurencia kinyírásával :) Vajon a Netscape fejlesztői most pezsgőt bontottak? :)

croix
croix
2018. dec. 21. 7:56
#4

remélem így javítanak az utóbbi években jelentkezett iszonyatos erőforrás éhségén is a motornak (procc+mem), plusz a lassú és gyengécske weboldal rendersebességen is, ebben a 2ben még mindig vezet a firefox, szintetikus teszteken, főleg javascript-ben gyors a chromium motor, de a többi gyalázat lett az utóbbi kb 5-6 évben

ceripapa
ceripapa
2018. dec. 20. 19:34
#3

Nekem elmagyarázhatná valaki , hogy 1 layeren mi mulik ?

Ja h hackolnak , értem , felső rétegekkel foglalkoznak csak és a többi layert leszarják nagy ívbe.. Mert nem hiszem el hogy a motor , egy video hivásakor nem dob semmi call- back-t....

Az meg ha hackolnak meg is érdemlik , Safari ugyanez, szarrá van cashelve a browser , napokig nem is frissülnek cashe adatok, így kb bármi történik egy oldalon ők szépen a régi js , css , less nyomják vissza + van hogy a templatet is ....

Az ilyen fejlesztésekre nem lennék annyira büszke...

tomchee
tomchee
2018. dec. 20. 20:33

"hackolnak" :'(

yany
yany
2018. dec. 20. 19:20
#2

:(

jkedzs
jkedzs
2018. dec. 20. 18:50
#1

kezdjük ott, hogy a microszaft volt az, aki legalább 10 éven keresztül az erőfölényét felhasználva, előre megfontolt szándékkal kurvította a html, js, css nyitott szabványokat a gyakorlatban, hogy a valódi szabványhoz fejlesztett konkurens böngészők inkompatibilisek legyenek az egész webbel (nem csak a jutubbal), és hogy mindenki kénytelen legyen szaros kis Internet Felfedezőt és Windózt használni.
már akkor be kellett volna tíltani őket, csak sajnos a politikába, cégekbe és az oktatásba is beleitták magukat (többek közt).

a jutub pedig egy optimalizálatlan, túlbonyolított oldal, ami még Chromium alatt is lassú.

KikiGames
KikiGames
2018. dec. 22. 12:16

Vicces, de én Edge-en én is tapasztaltam hogyha videót nézek és a keresőbe be akarok írni valamit kb. 10 mp-el később írja le a betűket.
Azt hittem nálam van valami.
De semmi más oldallal nem volt baj....

Vissza az oldal tetejére