Már a Pocophone is Android 10-re frissít

A vállalat eddigi egyetlen mobilja beállt a sorba az új Android rendszerért.

Már a Pocophone is Android 10-re frissít

A Pocophone esetében nem nehéz azt kitalálni, hogy melyik készülék esetében vált elérhetővé az Android 10 operációs rendszer, ugyanis a márkának csak egyetlen okostelefonja jelent meg mind a mai napig. Az F1 modellre érkezett meg az aktuális Android, méghozzá a MIUI-ba csomagolva.

Azt már a Pocophone F1 megjelenéskor jelezte a vállalat, hogy hosszú támogatásról szeretne gondoskodni a készülékénél, és a jelek szerint tartja is magát ehhez a Xiaomi alatt működő csapat. A szóban forgó mobil még az Android 8.1 (Oreo) operációs rendszerrel debütált 2018-ban, és megjárta az Android 9.0 (Pie) kiadást, most pedig már az Android 10 is elérhető a számára.

A Pocophone F1 úgy váltott a következő főverzióra, hogy azt a MIUI 11 köntösbe csomagolva kapta meg. Szóval az Android 10 újításai csak részben fognak érvényesülni, de sok újítással lehet azért számolni. A frissítést követően jobb lesz az értesítési rendszer, és egyebek mellett lehet már majd görgethető képernyőmentéseket is készíteni. Ezt a Poco emelte ki a változások listájában. Mint ahogy azt is, hogy a Game Turbo további optimalizálásokon esett át.

Galéria megnyitása

Az 1,9 GB-os méretet öltött főverziós frissítés kapcsán azt is el kell még mondani, hogy már a januári biztonsági csomag is a részét képezi. Ennek köszönhetően kevesebb rejtett sebezhetőség van már az Androidban, nyugodtabbak lehetnek a felhasználók.

A Poco kapcsán egyébként éppen a napokban számolhattunk be arról, hogy már külön életet fog élni, saját vállalattá formálódott az elmúlt időszakban. És ami igazán lényeges, hogy érkeznek majd a vállalat következő okostelefonjai. Szóval hamarosan megváltozik az a helyzet, hogy nincs más eszköz a márka égisze alatt.

Jelenleg úgy fest, hogy a Poco szakemberei már azon dolgoznak, hogy elkészüljenek a következő okostelefonjai. Ezek a megoldások elvileg hasonlóan jó ár-érték aránnyal szolgálnak majd, mint az előző Pocophone, ami sokaknak a szívébe lopta be magát mondhatni világszerte, mert széles körben hozzá lehetett jutni. Ez alapján akár a Xiaominak is alálicitálhat majd a különböző eszközökkel a Poco.

Három termék is érkezhet belátható időn belül, és az első elvileg még ebben a negyedévben a reflektorfénybe állhat. A Poco következő csúcsmodellje kapcsán korábban még biztosnak tűnt az F2 név használata, de szintén a napokban arról is hallani lehetett kósza pletykákat, hogy akár X2 néven is jöhet ez a modell. Reményeink szerint hamarosan már hivatalosan írhatunk majd a gépezet(ek) megjelenéséről.

Amennyiben semmiről nem szeretnétek lemaradni, mindenképpen kövessetek minket az Instagramona YouTube-on és persze a Facebookon egyaránt.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap