A Naprendszer legkisebb bolygója egyre kisebb lesz: a Merkúr létezésének 4,5 milliárd éve alatt átmérője akár 14 kilométerrel is csökkenhetett a legújabb kutatások eredményei alapján. Míg maga a jelenség nem meglepő, hiszen elméleti szinten régen megjósolták, hogy a planéta hűlő magja zsugorodást von maga után, annak mértéke váratlanul érte a tudósokat. A mostani kutatást megelőzően legfeljebb 7 kilométeres átmérőcsökkenéssel számoltak a szakértők, a NASA MESSENGER szondájának adatai alapján azonban ennek duplája is lehetségesnek tűnik.
A MESSENGER 2004-ben indult útjára, és a bolygó többszöri megközelítése után végül 2011 márciusában állt pályára a Merkúr körül, hogy annak összetételét, szerkezetét és magnetoszféráját tanulmányozza. A Földdel ellentétben a Merkúr litoszférája nincs lemezekre töredezve, így azok nem képesek egymás mellet elmozdulva hozzáigazodni a bolygó átmérőjének csökkenéséhez. A planéta felszíne ehelyett ráncolódik: bolygószerte kisebb-nagyobb gyűrődések tarkítják.
„Egyes gyűrődések egészen óriásiak is lehetnek: a déli féltekén található Enterprise-hátság például majdnem 1000 kilométer hosszú és több mint 3 kilométer magas” – mondja Paul Byrne, a Carnegie Intézet bolygókutatója. „Akadnak persze ennél jóval apróbbak is.”
Elvi megközelítésben ezek a felszíni ráncok nagyon hasonlóak azokhoz, amelyek az emberi bőrön jelennek meg hosszas áztatás után, vagy amelyek a kiszáradó és zsugorodni kezdő gyümölcsök, például a mazsola felszínén képződnek. A Merkúr azonban nem vízvesztés miatt húzódik össze: azért válik egyre kisebbé, mert óriási, vastartalmú magja hűl és közben összehúzódik. (A bolygó teljes sugara 2440 kilométer, és ebből a számítások szerint 1800 kilométert tesz ki a mag.)
A nagyobb gyűrődések tanulmányozása révén megbecsülhető, hogy körülbelül mennyit zsugorodhatott az égitest létrejötte óta, magyarázza Byrne, aki kollégáival összesen 5934 összehúzódásból eredő felszíni formát azonosított a MESSENGER felvételein. Az összegyűjtött adatok alapján a bolygó átmérője legalább 9,2, legfeljebb 14,3 kilométerrel csökkenhetett az elmúlt évmilliárdok alatt. Ez nagyjából megfelel annak, amit az elméleti modellek előre jeleztek, és végre megoldást nyújthat a Mariner−10 űrszonda hiányos felvételeire alapozott számítások nyomán kirobbant vitákra is.
Az új adatok egyik érdekessége, hogy a jelek szerint a bolygó nem zsugorodik mindenütt egyenletes mértékben: a gyűrődések gyakorisága egyes részeken, például az északi vulkanikus régióban jelentősen meghaladja az átlagos mértéket. Byrne magyarázata szerint ezt a kéreg anyagának változatossága magyarázhatja: egyes helyeken erősebb és merevebb, másutt gyengébb és flexibilisebb kőzetek alkotják, mely utóbbiak könnyebben gyűrődnek, mint a kéreg más részei, bolygószerte csökkentve az összehúzódásból adódóan a felszínre kifejtett stresszt.
A Naprendszer legbelső bolygója még számos további rejtélyt tartogat számunkra. A Naphoz való közelsége ellenére rendelkezik például sarki jégsapkákkal is. Ahogy már említettük, a rendkívül sűrű égitest magja a sugár 85 százalékát teszi ki, szemben a Föld esetében jellemző 50 százalékkal. A mag olyan hatalmas, hogy maga is többszörösen rétegzett szerkezetet mutat, amilyenhez hasonlóval eddig sehol másutt nem találkoztunk. A Merkúr pályája minden más naprendszerbeli bolygóénál elliptikusabb, forgása pedig aszinkron: ahhoz, hogy háromszor megforduljon saját tengelye körül, kétszer kell körbeérnie pályáján a Nap körül, azaz minden két merkúri év alatt három merkúri nap telik el.
