Nemrégiben jelentette be az Apple, hogy bezárja a Kínán kívüli boltjait, és most a legnagyobb riválisa, a Samsung is hasonló lépésre szánta el magát. A dél-koreaiak egyelőre nem nemzetközi boltzárat rendeltek el, de tekintve az egyre súlyosodó helyzetet, talán ez sem lenne elvetendő gondolat.
YH Eom, a Samsung Electronics America részleg vezetője jelentette be, hogy átmenetileg minden bolt lehúzza a rolót Észak-Amerikában. Tehát ez a mostani intézkedés az Egyesült Államokban és a Kanadában található üzleteket érint. Határozatlan idejű intézkedésről van szó, tehát nem lehet tudni, hogy mikor nyithatnak ki újra a Samsung márkaboltjai. Mindössze annyit hangsúlyozott a vállalat, hogy átmeneti lépésről beszélhetünk.
Örömmel látjuk, hogy az Apple után a Samsung is belátta, hogy a dolgozói egészségének a megóvása fontosabb a boltoknál. És ezzel megnehezíti a vírus terjedését is. Viszont az Európában található üzleteknél is megléphetné ezt a vállalat. Az öreg kontinensen jelenleg sokkal súlyosabb helyzet van, mint Amerikában.
A vállalatok számára egyébként a mostani időszakban különösen fájó a boltok bezárása, hiszen így a vásárlók nem tudnak személyesen találkozni az újdonságaikkal. A Samsungnál ott a Galaxy S20 széria, valamint a Galaxy Z Flip, amit a vásárlás előtt biztosan sokan szeretnének kézbe venni. Az Apple pedig most rántotta le a leplet az iPad Pro új generációjáról.
A Samsung esetében a Galaxy S20-nál már egyébként is érződik a koronavírus kitörésének a hatása, ugyanis friss beszámolók szerint az eladási számok messze elmaradnak az előzőleg várttól. Kiváló mobilokat tett le az asztalra a vállalat, de a kereslet akkora mértékben zuhant, hogy a Galaxy S10 termékcsalád nagyobb forgalmat tudott elérni tavaly a debütálását követően. A Galaxy S20 drága lett, de biztosan nem az árral van gondja az embereknek, ugyanis belső források szerint az előrendeléseknek nagyjából az 50 százalékát tette ki a Galaxy S20 Ultra.
Azt hangsúlyozza a Samsung, hogy a fizikai boltok bezárása nem jelenti azt, hogy leállna a termékek forgalmazása. Mindössze annyiról van szó, hogy az online értékesítésre fókuszál ettől kezdve a cég, egészen addig, amíg nem cseng le a járvány, és újra kinyithatnak a boltok.
Jelenleg azt nem lehet megtippelni sem, hogy a koronavírus mikor kezdhet el olyan mértékben visszaszorulni, hogy biztonságosan kinyithassanak a boltok. Akár több hónapig is zárva maradhatnak az értékesítési pontok. A Samsung arra nem tért ki, hogy a bolti dolgozókkal mi lesz, hiszen az üzletek személyzete távmunkában nem igazán foglalkoztathat.






























