Klinikai kutatási dömping kezdődött a koronavírus megfékezésére

HIV-gyógyszerek, őssejtterápiák és hagyományos kínai gyógymódok is szerepelnek a kínálatban.

Klinikai kutatási dömping kezdődött a koronavírus megfékezésére

Csak Kínában több mint 80 klinikai vizsgálat kezdődött el vagy indul a következő időszakban a COVID-19 nevű koronavírus gyógymódjának megtalálása érdekében. A Vuhanban tavaly decemberben felbukkant vírus által megfertőzött, diagnosztizált betegek száma már 74 ezer fölött jár, a halálos áldozatok szám pedig meghaladja a kétezret.

Ahogy világossá vált, hogy a járvány kialakulása elkerülhetetlen, megkezdődött a versenyfutás az idővel egy potenciális védőoltás, és a megbetegedettek kezelésére alkalmas terápia kidolgozására is. Ahogy arról korábban írtunk, az oltóanyag kidolgozása még ideális és szerencsés körülmények között is hónapokat vehet igénybe, így ha lesz vakcina, annak bevetése reálisan legkorábban a nyáron várható. Egy új teljesen gyógymóddal hasonló lehet a helyzet, a kutatók azonban jelenleg több, más betegségek esetében már bevált gyógyszerrel is kísérleteznek, hogy javítsák a betegek gyógyulási esélyeit.

A legnagyobb számban Kínában megkezdett, de világszerte zajló klinikai kutatásokat az Egészségügyi Világszervezet igyekszik összefogni, egyrészt annak érdekében, hogy mindenütt elfogadható, követhető és összevethető protokollok szerint folyjon a kutatás. Ez esetben például arról van szó, hogy fontos, hogy például az állapotromlást és a javulást hasonló sztenderdek szerint rögzítsék a különböző terápiák tesztelése során, hogy ezek eredményei összevethetők legyenek egymással. A WHO másrészt azért is aktív közreműködő, hogy ha valamelyik terápia ígéretes eredményeket produkál, annak tesztelésével minél hamarabb tovább lehessen lépni, például egy független kutatócsoport is gyorsan kipróbálhassa azt, hogy kiderüljön, megismételhetők-e az eredmények.

Galéria megnyitása

A szakértők egyébként a széles kínálatból két módszer kapcsán várják a legjobb eredményeket a korábbi kutatási adatok alapján: egy HIV-gyógyszerek kombinációjából álló terápiától és egy kísérleti antivirális szertől. A HIV elleni gyógyszerek, a lopinavir és a ritonavir azért válhatnak be, mert a szükséges érett fehérjék szintézisének gátlása révén akadályozzák a vírusok replikációját. Állatkísérletek során a két szer sikeresen csökkentette a másik két koronavírus, a SARS és a MERS szintjét.

Ami a kísérleti remdesivirt illeti, ez az RNS-szintézis révén gátolja a vírus szaporodását, és állatkísérletek során szintén biztató eredményeket mutatott több RNS-vírus, többek közt más koronavírusok ellen is. A remdesivirt egyébként már januárban már bevetették legalább egy amerikai betegen, aki végül felgyógyult COVID-19-fertőzésből.

Messzemenő következtetéseket persze egy esetből nem szabad levonni, de rövidesen több adat is várható, hiszen a kínai szakértők két klinikai kutatást is elindítottak a remdesivir hatásosságának felmérésére. Az összesen 760 alanyt számláló kísérletek során placebót kapó fertőzött betegekkel hasonlítják össze a kísérleti antivirálist szerrel kezelt betegek eredményeit. Ezek a kutatások a remények szerint április végére lezárulhatnak, és ha jók az eredmények, a kínai hatóságok már május elejére engedélyezhetik a gyógyszer széles körben való használatát.

Galéria megnyitása

Egy másik érdekesnek ígérkező, 300 alanyos klinikai vizsgálat során a betegséget túlélők vérszérumának hatásait tervezik tesztelni. A kutatók azt remélik, hogy az így nyert és beadott antitestek segíthetnek gyorsabban legyűrni a fertőzést a friss betegekben. A koncepció kapcsán ugyanakkor fontos leszögezni, hogy ezzel a módszerrel más vírusok kapcsán az elmúlt évtizedek során csak nagyon mérsékelt sikereket értek el.

Az új vizsgálatok között két őssejtes is akad, amelyek közül az egyikben a Csöcsiangi Egyetem kutatói 28 betegnek menstruációs vérből származó őssejteket adnak be. Hogy ez mire lesz jó, az nagy kérdés, egyelőre ugyanis nem sok bizonyíték van arra, hogy az őssejtek hatásosak lennének a koronavírusok ellen. De ahogy Soumya Swaminathan, a WHO vezető kutatója mondja, nem lehet megmondani a kutatóknak, hogy mit kutassanak, így a hasonló kísérletek esetében csak egy dolgot tehetnek a nemzetközi szakértők: igyekeznek betartatni a járványok közepette zajló klinikai kutatásokra vonatkozó etikai és egyéb szabályokat.

A klinikai tesztek kínai jegyzékében legalább 15 hagyományos kínai orvosláson alapuló módszer tesztelése is szerepel, amelyekbe összesen mintegy 2000 beteget terveznek bevonni. A legnagyobb szabású, 400 résztvevős kutatás az aranycserje szárított gyümölcséből származó kivonat, a Forsythia hatásosságát vizsgálja. Utóbbit több mint 2000 éve alkalmazzák fertőzések kezelésére Kínában, és többek közt a Fertőzés (Contagion, 2011) című filmből is ismerős lehet, ahol a Jude Law által alakított szereplő ennek az anyagnak a reklámozásával szedi meg magát és vált ki tömeghisztériát a kibontakozó világjárvány alatt.

Galéria megnyitása

Swaminathan elmondása szerint az utóbbi kategóriába eső kezeléseknél is az a legfontosabb jelenleg, hogy tudományos alapon, a szabályoknak megfelelően történjenek a vizsgálatok, és a növényi és más szerek ugyanolyan szigorú gyógyszerészeti tesztelésen essenek át, mint a többi hatóanyag.

A meglévő szerek tesztelésén túl megkezdődött az új hatóanyagok kutatása is. Ezek kapcsán jelenleg ígéretes terápiás célpontot jelent egy olyan protein, amely a SARS, a MERS és a COVID-19 felszínén is megtalálható, és szükséges a vírusok sejtbe való bejutásához. Jelenleg több kutatócsoport is olyan molekulákat és antitesteket keres, amelyekkel blokkolható lehetne ez az útvonal. Ez az irány azonban várhatóan jóval lassabban fog eredményt hozni, hiszen pozitív kimenetel esetén is idő kell ahhoz, amíg gyógyszer fejleszthető egy új koncepcióból, és azt utána még állatokon is ki kell próbálni az emberi tesztelés megkezdése előtt.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap